Más emberek háborúi

Mr. Cook, akinek az égadta világon semmi köze hozzá, mi történik az izraeliek és a palesztinok közt, mint ahogy tulajdonképpen másnak se nagyon, nem tudta megállni, hogy ne tegyen egy kört. Ne lejtsen egyet a kamerák, a riporterek előtt. Esete tanulmányeset. Fontosságát valamennyire jelzi, hogy a hétfői csúcsra nem hívták meg, itt már tényleg csak a nagyfiúk kapnak szót. De ők is minek? Az arab-izraeli konfliktus története a kavarás, a kötelező beavatkozás, az érintettek által nem vállalt felelősség története.

Clinton őrlődik

Ha nem volna olyan szívszorító és teljesen elkeserítő, ami az utcákon folyik, az embernek keserű röhögésre támadna kedve a csúcstalálkozót figyelve. ,,A palesztin és izraeli vezető nem találkoztak szemtől-szembe", ,,a hűvös hangulatú vacsorán nem szóltak egymáshoz", szerencsétlen Clintonra hagyva a hideglelős és nyilván idegborzoló munkát, az ugrabugrálást kettejük közt, teremből ki, teremből be, mert nyilván arra sem hajlandók, az óvodások, hogy egy levegőt szívjanak. De minek is? Bill majd közvetít, megold, elrendez, békét köt. Elintézi más emberek háborúját.

Robin Cook, mint békebíró

Ami a Közel-Keleten ma történik, az a helyi felelősségvállalás totális csődje. Abszurd módon a világ leghatalmasabb országainak vezető politikusaira és diplomatáira van szükség, egy akkora terület sorsát elrendezendő, mint egy nagyobb hazai megye. Ily módon lehetővé teszi a felelősség alól való kibújást mindkét fél számára, mert amíg nincs Clinton, nincs Annan, meg a regimentnyi tévés mögöttük, addig nem kell cselekedni, nem kell dönteni sem. Addig ráérnek. Közben tucatjával halnak meg az utcákon? Kit érdekel. Remekül mutat a tévében, hadd lássa az egész világ, nézze más emberek háborúit.