Több gyanúsítottat azonosított az FBI

2001.09.12. 17:33
Miközben a New York-i, washingtoni és szövetségi hatóságok a mentéssel és a romok eltakarításával fáradoznak, az FBI és más szövetségi ügynökségek megkezdték a nyomozást a tettesek után. Öt gyanúsítottat már azonosítottak. Sok szó esik az amerikai terrorelhárítás jövőjéről is.
Szakértők és hírszerző források körében nagyjából konszenzus uralkodik azt illetően, hogy az eset mögött a szaúdi milliárdos, a feltehetőleg Afganisztánban rejtőzködő Oszama bin Laden áll. Bin Laden fanatikus iszlámista szervezete elszánt ellensége az Egyesült Államoknak, ő állt a kelet-afrikai amerikai nagykövetségek megtámadása mögött 1998-ban.

Bin Laden közvetítők útján tagadta, hogy ő állna az akció mögött, de azt is mondta, hogy "támogatta" a szervezőket. Ezt mondták afganisztáni tálib tisztviselők is. Elképzelhető, mondják szenátusi és hírszerzői illetékesek, hogy a merénylők bin Ladentől függetlenül cselekedtek, de az "ő köreiből" kerültek ki. Friss információk is megerősítik ezt a feltételezést. Állítólag a merényletek után lehallgattak két beszélgetést bin Laden hívei közt, amelyben a támadásról beszélnek, de ezt a külügyminisztérium erősítette meg. Nem zárják ki azonban azt sem, hogy mások hajtották végre a támadást. Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget.

Floridai arabok után nyomoznak

A nyomozás több szálon is folyik Bostonban, New Jersey-ben és Floridában. Bostonban azt próbálják kideríteni, hogyan jutottak fel a merénylők a gépre. A Boston Herald értesülései szerint öt arab személyt már azonosított az FBI, akik feltehetőleg elkövették a támadást (az FBI nem erősítette meg az információt). A gyanúsítottak szerint az egyik arab képzett pilóta volt, kettejük útlevelük tanúsága szerint az Egyesült Arab Emírségekből származott.

Ügynökök lefoglaltak egy "gyanús dolgokkal teli" furgont a reptér előtt, és állítólag már házkutatási parancsokat adtak ki egy floridai házra. A merénylők egyikének táskájában, amelyet azután találtak meg, hogy a férfi lekéste a bostoni csatlakozást, egy Koránt, egy repülési útmutatót, és egy fogyasztásszámlálót találtak, jelentette a Boston Globe. Keddi sajtótájékoztatóján John Ashcroft igazságügy-miniszter azt mondta, hogy a gépeltérítők késekkel voltak felfegyverkezve, és három-öt fős csoportokban "dolgoztak".

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint "a nyomozás nem tart majd sokáig".

Terrortámadások Amerika ellen
1983 - Bejrútban öngyilkos merénylő robbantja fel az amerikai tengerészgyalogosok bázisát, 240 halott
1988 - Líbiai ügynökök felrobbantanak egy PanAm-járatot Lockerbie felett, 270 halott
1993 - Autóba rejtett bomba robban a World Trade Center alagsori parkolójában, 6 halott
1995 - Kormányellenes fanatikus Tim McVeigh felrobbant egy Oklahoma City-i szövetségi épületet, 168 halott
1996 - Autóba rejtett bomba robban egy szaúdi amerikai célpontnál, 19 halott
1998 - Kenyai és tanzániai USA-követségeket robbantanak fel bin Ladenhez kötött szélsőségesek, 224 halott
2000 - A Perzsa-öbölben robbanóanyaggal rakott hajó ütközik a USS Cole hadihajónak, 17 halott

Terror-összeállításunk: Házak, hajók, és emberek ellen

Hogyan tovább?

A keddi terrortámadást követően az Egyesült Államoknak újult erővel kell fellépnie a terrorizmus ellen, mondta Powell. "Politikai és katonai fronton egyaránt küzdenünk kell ellene" - mondta. Sokak szerint drasztikus váltásra van szükség. Az Egyesült Államok évi 30 milliárd dollárt költ hírszerzésre.

Egy szenátusi meghallgatáson a Nemzetbiztonsági Tanács három tagja már áprilisban felhívta a szenátus igazságügyi albizottságának figyelmét arra, hogy a legfontosabb nemzetbiztonsági kérdés egy esetleges Amerikán belüli terrortámadás bekövetkezése. A három exszenátor azt javasolta, hogy egyesítsék egy kabinetszintű hivatalban a szövetségi vészhelyzetkezelő ügynökséget, a partiőrséget, a határőrséget és a vámhivatalt, mely hatékonyan tudna kezelni egy ilyen terrortámadást. Jelenleg nincs központi terrorizmusellenes ügynökség Amerikában, mintegy ötven ügynökségnek van terroristaelhárító szervezete, azonban nincs közöttük meghatározva a hierarchia.

A világ legkeresettebb terroristája
Az Egyesült Államok külképviseletei elleni támadással, az amerikai Cole tengeralattjáró elleni merénylettel, a nemzetközi terrorizmus támogatásával vádolt bin Ladin 1957-ben született Rijádban, Szaúd-Arábiában. Menedzsmentet és közgazdaságtant tanult az Abdul Aziz Király Egyetemen, házas, több gyermek apja. A gazdag családból származó Oszama 1973-ban lépett kapcsolatba szélsőséges iszlám csoportokkal.

A '80-as évek elején bekapcsolódott az afganisztáni mudzsahedínek harcába a szovjetek ellen, és Dél-Jemenben a kommunisták ellen. Afganisztánban kiképzőközpontot alapított a mudzsahedínek számára, és 1986-ban és '89-ben részt vett a legnagyobb, dzsalalabadi harcokban. 1991-ben hagyta el az Arab-félszigetet. A szaúdi kormány felszólította, hogy térjen haza, és miután ezt megtagadta, megfosztották állampolgárságától.

A muzulmán hívőket felszólította, hogy indítsanak szent háborút a "zsidó-keresztény szövetség" ellen, amely "hatalma alatt tartja" Palesztinát és az Arab-félszigetet. Neve a csecsenföldi háborúk kapcsán is felmerült, egyes források szerint szerepe volt/van a csecsen harcosok fegyverutánpótlásának biztosításában. Az FBI terrorcselekmények szervezése miatt a tíz legfontosabb körözött személy között tartja számon. Jelenleg feltehetően Afganisztánban tartózkodik.