Nap
Óra
Perc
Amerikai csapások rázták meg Iránt, sokan meghaltak, hajnalra új országokat ért el a háborúA svéd külügyminisztérium óvatosan reagált kedden arra a moszkvai bizottsági bejelentésre, amely szerint Raoul Wallenberg svéd diplomatát, aki hamis menlevelek kiállításával a második világháború idején több ezer magyarországi zsidó életét mentette meg, agyonlőtték az egykori szovjet titkosszolgálat moszkvai Lubjanka börtönében.
|
| Raoul Wallenberg |
Moszkva hivatalos verziója szívrohamról szól
A több tízezer zsidó életét megmentő diplomatát akkor látták utoljára, amikor 1945. január 17-én ellátogatott a Magyarországra bevonult szovjet haderő parancsnokságára. A hivatalos moszkvai verzió szerint Wallenberget 1945-ben tartóztatták le kémkedés gyanújával Debrecenben, onnan a szovjet fővárosba szállították, ahol 1947. júliusában a titkosrendőrség központjában szívroham vitte el. Mivel haláláról ezután számos híresztelés kapott lábra, például több alkalommal kivégzéséről számoltak be, mások pedig a háborút követő években különböző munkatáborokban látták őt Svédország és Oroszország 1997-ben meg állapodott arról, hogy közös kutatóbizottságot hoznak létre az eltűnése körüli talányok megfejtésére.
Az oroszok egyelőre hallgatnak
|
November közepén az orosz katonai főügyészségtől akkor kiszivárogtatott értesülések szerint Vlagyimir Putyin elnök aláírni készült azt a rendeletet, amelyben hivatalosan elismerik, hogy törvénytelenül tartották fogva a svéd diplomatát Moszkvában. A bizottsági elnök hétfői bejelentésére azonban a moszkvai elnöki sajtószolgálat munkatársai nem voltak hajlandóak reagálni.