További Külföld cikkek
- Az Iszlám Állam németországi karácsonyi vásárok megtámadására készülhet
- Pillanatok alatt öntött el egy várost az árvíz Nagy-Britanniában
- Túlélőket és holttesteket is találtak a Vörös-tengeren elsüllyedt turistahajónál
- Hatalmas kavarás után kiderül, hivatalba léphet-e Ursula von der Leyen bizottsága
- Meghalt a világ legidősebb férfija
Január 3-án végre kezdetét veszi az év legnagyobb politikai show-ja, az amerikai elnökválasztás. Iowa szorgos szántóvető népe pártpreferenciájának megfelelően csoportokba szerveződhet, hogy aztán sajátos szokásaik szerint nyílt vitában megválassza jelöltjeit az amerikai elnökválasztásra. Már maga a folyamat is lenyűgöző, a következménye pedig, mint az legutóbb négy éve is történt, meghatározó lehet az egész választás kimenetelére. De ne vonjunk le egyből konklúziókat, főleg, ha a végén a szöges ellenkezőjét akarjuk állítani.
Egy kis metodológia
Hogy Iowa békés kukoricatermesztői mit gondolnak az országos politikáról, az 1972-ig nagyjából senkit sem érdekelt. Addig a politikai sajtó nem igazán törődött a jelölteket nem előválasztás során kiválasztó államokkal (non-primary states, áldja az isten az angol nyelvet a tömörségéért). Akkor a New York Times cikksorozatban mutatta be a kaukuszt tartó államok választási szokásait.
Kaukuszt mondunk, mert ugyan mondhatnánk pártválasztmányi- vagy frakciószavazást is, de akkor hülyeségeket beszélnénk. A szavazáson ugyanis nem a Demokrata és a Republikánus Párt intézményesített alapszervezeteinek tagjai döntenek sötét szobák homályában, részben mert ilyenek Amerikában nincsenek is. A kaukuszon a pártok regisztrált szavazói vehetnek részt, hogy aztán az indián/telepes hagyományoknak megfelelően a demokraták esetében teljesen nyílt, a republikánusoknál holmi cetlik dobozba dobálásával valamivel titkosabb körülmények között jelöltet válasszanak, mindemellett pedig ügyes-bajos dolgaikat is megbeszéljék.
Hogy mi is pontosan a kaukusz, azt a demokratákon lehet jobban bemutatni. Iowa regisztrált demokrata szavazói körzetenként összegyűlnek egy nagy teremben, ahol preferált jelöltjeik mentén halmazokba rendeződnek. Ezután fél órán keresztül győzködik egymást, hogy eredeti preferenciájukat feladva csatlakozzanak egy másik halmazhoz. Fél óra elteltével gyors összegzést tartanak, kiszámolják, hogy melyik jelölt lehet életképes. Az életképesség feltétele általában 15-25 százaléknyi támogató megszerzése. Az első összegzés után újabb félórás győzködés kezdődik, az életképtelennek tűnő jelöltek hívei átvándorolhatnak az életképes jelöltekhez, vagy akár két életképtelen jelölt hívei is felsorakozhatnak egyikük támogatottja mögé, életképessé téve őt ezzel. A folyamat végén kialakul a körzeti végeredmény - ezek összesítése alapján szokott aztán győztest hirdetni a sajtó, pedig a folyamat itt még nem ér véget.
Az előválasztásokkal szemben ugyanis Iowa népe nem közvetlenül választ delegáltakat a pártok jelöltállító gyűléseire. A választókörzetenkénti szavazást hetekkel később kerületenkénti szavazás, ezt pedig állami jelölőgyűlés követi, ezeken választódik ki aztán Iowa 56 delegáltja az országos jelölőgyűlésre. Igaz, az arányok jelentősen már nem szoktak változni, és amúgy is mindegy, hogy mi történik, mivel Iowa delegáltjai kötetlen mandátummal indulhatnak útjukra, azaz akár az országos pártértekezleten is megváltoztathatják eredeti preferenciájukat. A folyamat, mint látjuk, elsősorban azt a célt szolgálja, hogy az esélyesnek tartott jelölt a lehető legnagyobb támogatást kapja meg a végén.
Egy kis történelem
Talán ezért is tűnhet úgy, hogy az iowaiak aztán tudják a dolgukat. Meg azért is, mert az első alkalommal, amikor az amerikai közvélemény értesülhetett az iowai kaukuszról, Iowa békés kukoricatermesztői meglepő politikai éleslátással a második helyre szavazták be az akkor még tök esélytelennek tartott George McGovernt. McGovern a hullámot meglovagolva az első, hagyományosan New Hampshire-ben tartott előválasztáson is győzelemmel felérő második helyet szerzett, és meg sem állt a demokrata jelöltség megnyeréséig. Aztán az amerikai történelem második legnagyobb vereségét szenvedte el Richard Nixontól, ami egy hosszú történet, ha valakit érdekel, melegen ajánlom Hunter S. Thompson Fear&Loathing on the Campaign Trail '72 című remekét.
Vagy talán azért, mert a demokratáknál 1992, 1988 és 1972, a republikánusoknál pedig 1980 ás 1988 kivételével az lett az elnökjelölt, aki Iowában nyert. 1988-ban egyik nagy párt sem tartotta fontosnak Iowát, 1992-ben pedig a demokrata versenyt irreálissá tette, hogy a jelöltségért az állam demokrata szenátora, Tom Harkin is indult. A demokraták fő esélyesét Paul Tsongasnak hívták, de végül egy tehetségesnek tartott arkansas-i kormányzó, Bill Clinton nyert.
Egy kis helyzetértékelés
Idén is sokat hallhatunk majd egy arkansas-i kormányzóról. A felmérések szerint az idei republikánus kaukusz fő esélyesének Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó számít. A Huckot egyedül Mitt Romney szorongathatja meg igazán, akit mormon vallása miatt tartanak amúgy nehezen megválasztható elnökjelöltnek. Az előrejelzések szerint más nem nagyon szólhat bele versenyükbe, bár John McCain, az emberarcú republikánus az elmúlt egy hétben hirtelen elkezdett emelkedni a népszerűségi listán - ki tudja, talán egy erős harmadik helyre még jó lehet. Ennek igazán nagy jelentősége öt nappal az iowai kaukusz után, a New Hampshire-i előválasztáson lehet. Ahol McCain, hónapokig tartó süllyedés után olyan feltámadást produkált az elmúlt napokban, amilyet eddig csak az igen vallásos amerikaiak örök példaképe úgy kétezer éve. De ebből még mindig nem vonnánk le végkövetkeztetéseket.
Előbb nézzünk szét a demokraták portáján. A pártnál, ami négy éve is hatalmas győzelemre készült, idén két markáns személyiség epikus harcára számíthatunk, amibe legfeljebb egy jólfésült, nem túl izgalmas karolinai úrigyerek, John Edwards szólhat bele. Két hősünk, akik a következő hetekben véresre fogják marcangolni egymást, Hillary Clinton és Barack Obama. Clinton úgy indult neki a kampánynak, hogy ki, ha ő nem. Aztán jött a feltörekvő ifjú szenátor, Obama, aki decemberben már fricskákat osztogatott. A felmérések szerint Iowában és New Hampshire-ben is behozta a már nem is annyira egyértelműen nagyesélyes Clintont. Igaz, a legfrissebb felmérések szerint Hillary a végén beleerősített, és pár százalékkal akár meg is nyerheti az iowai választást.
És végül néhány elhamarkodott konklúzió
Barack vagy Hillary, ez biztos. Idén nem lesz parasztlázadás, pedig négy éve milyen könnyű dolgunk volt az utolsó héten a semmiből előtörő, végül a jelöltségig masírozó John Kerry meglepetésgyőzelmének megjóslásával. Akkor Dick Gephardt és Howard Dean számított a demokraták két nagy esélyesének, gondolom annyian emlékeznek rájuk önök közül, mint Paul Tsongasra. Idén ilyen nem lesz. Idén - hogy végre elhamarkodott konklúziókat vonjunk le - két lehetséges forgatókönyv létezik. Az egyik, hogy A jelölt megnyeri Iowát, besöpri New Hampshire-t, rá négy napra Nevadát, Dél-Karolinában a többiek már csak a hátát nézhetik. Aztán február 5-én, szuperkedden, amikor egyszerre 23 államban, köztük a királycsináló Kaliforniában és New York-ban is választást tartanak, besöpri a jelöltséget is. A másik lehetőség, hogy B jelölt nyer Iowában, lendületből hozzáteszi New Hampshire-t és Dél-Karolinát, de a többség még mindig nem hiszi el, hogy valóban esélyes, győzelemre képes jelölt. Ezért szuperkedden szétszóródnak a szavazatok, C jelölt is életre kel, a júliusi demokrata jelölőgyűlés pedig leginkább a somme-i ütközetre emlékeztető, árulásokkal, piszkos trükkökkel, álságos alkukkal tarkított vérengzésbe torkollik. Szerintem A jelölt Hillary Clinton, B pedig Barack Obama. C jelölt John Edwards, akiből idén is remek, érdektelen alelnökjelölt lesz.
Pedig a demokratáknál viszonylag egyszerű a helyzet. A republikánusok mintha nem gondolnák komolyan, hogy akár nyerhetnek is. Valahogy hiányoznak a mezőnyből a nagyágyúk, ezért négy-öt esélyes is van a jelöltségre. Országosan Rudy Giuliani volt New York-i polgármester számított a fő esélyesnek Huck felbukkanásáig, de ő az első választó államokban sehol sincs. Iowában a Huck nyerhet, New Hampshire Mitt Romney és John McCain magánháborúja lehet, Dél-Karolinára meg ezek után már nem is mernék tippelni. Négyük mellett meg ott lapul két olyan jelölt, akik hatalmas meglepetéseket okozhatnak. Fred Thompson, az ügyészből lett szenátorból lett ügyészt alakító tévésztár a nyár eleji hatalmas várakozásokkal szemben pillanatnyilag nem tűnik túl erősnek, ráadásul a szociális konzervatívok, a jobboldali republikánus szavazókra hajtó jelöltek mezőnye elég sűrű, és a Huck és Romney mérhetetlenül erősebbnek tűnik. Viszont Thompsonnak több a pénze mint a Hucknak, és több benne a potenciál mint a gazdag, de köpönyegforgatónak tűnő és tartott Romney-ban.
És ott van még titkos favoritunk, a libertárius nőgyógyász, Ron Paul. A felmérések alapján egy szót se kéne szólnunk róla, hiszen kétszámjegyű támogatottságot csak egy pillanatra tudott felvillantani a mit sem számító Nevadában. Viszont december 17-én, a bostoni teadélután évfordulóján 6,25 millió dollár összekalapozásával megdöntötte az egy nap alatt összegyűjtött kampánytámogatás rekordját, ami azért jelez valamit. Paul ráadásul libertarianizmusával északon, szociális konzervativizmusával (abortuszellenes, vallásos ember) délen, fiskális konzervativizmusával pedig a teljes republikánus vertikumban tarolhat. Ráadásul különösen népszerű az internetes/egyetemi közegben, itt pedig sok elsőválasztó van, akik még nem feltétlenül regisztráltak egyik vagy másik párt szavazójaként, azaz a közvélemény-kutatások nem is tudják mérni preferenciájukat.
A helyzet annyira zavaros, hogy még egy elsietett, később megbánt konklúzióra se futja. Talán csak egy biztos: Rudy Giuliani nem nyerhet. Ha mondani kell valamit, mondjuk azt, hogy a szociális konzervatívok egyike, közülük is talán leginkább a Huck nyerheti el a republikánus jelöltséget. De kemény küzdelem lesz, sok meglepetéssel.
Szummaszummárum
Pokoli jó kis választás lesz a 2008-as amerikai. Könnyekkel, drámával, mocsokkal, adrenalinflashekkel, levegőkapkodással, aljassággal, árulásokkal és hatalmas meglepetésekkel. És bárki nyerjen is Iowában, messze van még a vége. Az eseményeket három tanult kollégámmal, Gitár Jánossal, Magyari Péterrel és Iván Andrással Fehér Ház című blogunkon folyamatosan nyomon követjük majd. Tartsanak velünk.
[Ha van mondanivalója, be szeretne szólni a szerzőnek, helyesírási/ténybeli hibát talál, vagy csak melegebb éghajlatra küldené bármelyik jelöltet, jöjjön kommentelni!]