Monarchia

Kedves olvasóink, annak bevallásával kell kezdnünk, hogy igen amateur-ök vagyunk, de ez mégis hatalmas boldogságot fog okozni a téli olympiádon a Monarchiáért hurrázóknak. A sok éjszakázás miatt lankadt a figyelmünk, így csak most, amikor a kéthetes megfeszített munka bevégeztén az erősen besörözött szedőmester nekidőlt szeretett Lonotype-jának, és felborítá azt, került elő egy korrektúra, amit nem vezettünk át a pódiumosainkat felsoroló lajtstromban. Hibásan jelent meg tehát mindezidáig, mégpedig lefelé csalva, kettővel is.

Hatalmas a felháborodás a téli tusakodásban részt vevő országok szálláshelyén, az osztrák alpesi csapat ugyanis egyszerűen eltűnt. Emiatt előbb az aggodalom kúszott a lelkekbe, mert ugyan hírlett már korábban is, hogy szégyenükben legszívesebben hazaszöknének a szombati versenyek bevégeztével, meg sem várva az utolsó napot és annak végén a záróparádét, de okos ember nem hederít az asszonypletykára.

Milyen igazsága vagyon a neves pesti dalszerző, az egész magyarság lelkét megénekeltető izraelita származású Kálmán Imre csudálatos dallamú muzsikájának, a Csárdáskirálynőnek a czímben kiíratott nótaszövegével. Erre gondoltunk a Venkúvertől északra fekvő hegységekben, a mikoron a hölgyek alpesi skí versenyszámának a talán leglátványosabb elemét, a műlesiklást rendezték. Nem titkoltan reménykedtünk – ó, de hányszor már ezeken a kanadai lankákon – a nagy létszámban felvonuló Monarchia reprezentatívjának sikerében, merthiszen négy év előtt Turinban a mi Schield Márlízünknek sikerült felállnia a pódium tetejére. Hátha, hátha összejövend egy czímvédés a derék osztrák atlétáknak a lankákon, ha már ez nem sikerend a férfiaknál, reménykedtünk Grúber Peppivel, a bécsi Illustrated Sportnachrichten reporterével, a miközben forró grogot kortyolgatánk.

A Vaskaputól a lengyel búzamezőkig, az alpesi hüttéktől a hucul kalyibákig, minden Monarchia-drukker ugyanazon rágódik ezekben a nehéz pillanatokban: "Mi a Meinl-kávéba tunkolt szakállamtitkár történhetett Görgl Erzsébettel és az osztrák alpin hajadonokkal?"

És sok hű alattvaló nem tudja elhessegetni a gondolatot, hogy itt bizony a Test Ördögének kénköves jelenléte érezhető, az a romlott princípium, ami még egy olyan makulátlan embert is megszédített Schratt Katalin fejedelmi dudái képében, mint az öreg császár.

Beszélnek valami rác diákról, a nagytermészetű Princip Gavrilóról, aki tánsportlövő lehet, vagy biatlonos, mert a Lingerie Kurier szerint "állandóan felajzott fegyverrel jár", s "nagyobb benne a lőinger", mint egy szakasz császári dragonyosban.

Micsoda leány ez a Sábliková Martina! Míg nőtársai sokszor a korzón meg-meg állnak, bámulgatják a boltok áruit, addig ő állhatatosan csúszik előre a világ bámulatára.

Szomorúságos szívvel kell ezt leírnom a venkúveri olympiád helyszínéről, de a dicső Monarchia reprezentatívján belül felütötte fejét az elégedetlenség, belső feszültségek szítódnak, rosszmájúak szerint a bécsi Udvart idéző intrikák rontják meg a sportemberek és a daliás atléták örömteli szórakozását. Az indulatok ezidáig még a felszín alatt parázsoltak, és nagy reménységünk van, hogy tisztességes módon kezelhetők is.

Tudjuk azonban, és ez nem kevés főfájásra adhat okot a Monarchia derék csapatvezetőinek, Strudl úrnak – a kinek sokan fölróják ugyan, hogy egyszerű fiakkeres család sarjaként nevelkedett a távoli Afrikában, és nem sok konyítása vagyon a téli embersportokhoz, ám ő nagy empathikus készségekről tett bizonyságot és jól bánt a háromszáznál több atlétával –, hogy az eredményességet nem ritkán olyan okok csökkentik, a melyeket nem győzhet le sem a tehetségnek, sem a vasszorgalomnak, sem a tudásnak a fegyvere. A táborban azt beszélik, és félő, egyre nagyobb alapokkal, hogy alpesi skízőink közé titkosügynökök keveredének, a kik fölforgató szándékkal teszik dolgukat azzal, hogy nem teszik dolgukat.

Venkúverben, ebben a Budapest virágzását megelőzőn a magyar nemzet székhelyéül szolgáló, de ma már a birodalmunkhoz mérten csekély jelentéségű Pozsonnyal nagyjából azonos méretű városkában nagy napra virradtak tegnap. Vagyishogy voltaképpen, ha a mi szeretett hazánkból nézzük, még ma, merthiszen a földteke e távoli pontján még nem nyugodott le a hétfőn felkelt nap, a mikor otthonunkban a derék munkás és földmíves embereket már a kedden ébredő nap sugarai ösztönözték szorgos, tevékeny munkára. Brit-Columbiának ebbe a távoli szegletébe látogatott ugyanis Őfelsége I. Ferencz József, minden  osztrákok és magyarok és csehek és tótok és szlovénok és horvát-szlavónországi népek császára, hogy uralkodói jelenlétével emelje a monarchia számára egyébként is dicsőnek ígérkező skíugró csapatverseny színvonalát és fényét. Gott im Himmel, micsoda ünnepség volt, micsoda ünnepség!

Ki hinné, hogy a világ e távoli, czivilizálatlan szegletében, mint amilyen a medveüvöltéstől hangos Venkúver, bevezették a telefónt. A sílövő versenyek színhelyére (férfi tömegrajtos 15 km) esélyem sem volt odaérni, mivel a vasárnap ráment Fischbacher Andrea aranyérmének ünneplésére. Gavallérok rajongták körül a sexepiljét inkább sítudásának, mintsem külcsínének köszönhető sínőt, folyt a pezsgő, s mindannyian disznó módon befűtve érkeztünk haza.

Leborulunk a hölgyek előtt, midőn annak idejében teljes nobilitásunk hajtá fejet Mária Terézia előtt, „vitam et sanguinem” szóltak érczesen. És most heroinák csúsztak megint a csúcsra, olyanképpen, hogy valójában lecsúsztak onnan. Hogyan lehetséges ez?

Nagyon úgy tűnik, hogy kevesebb utasa lesz az olympiádról hazainduló arany óczeánjárónak, mint annakelőtte gondoltuk. Péntek éj idején számos hírt adott a távíró a messzi Kanadából, de ezek szinte kivétel nélkül a Monarchia népeit fájdalmasan érintő jelentések voltak.

Csütörtökig kellett várni az olimpia drámai hősnőjére, és mit gondolnak, melyik birodalom szállította őt a téli olimpia csúszós színpadára? A festett arcú jappáni? Az élveteg perzsa? A sajtszagú helvét? A lusta orosz? Nem, egyik sem, szerencsére a tökös Monarcia volt az. No és nem egy krekk vagy egy börziáner a nagy karakter, hanem a szlovén skíelő, Majdic Petra.

Ferencz József boldog kérem, minden színből jutott érem! – kiálta a sok rikkancs szerte szépséges szülőhazánkban. Dagadhat a honkebel! Az olympiád medallionjaiból négy darabot hódítottunk el.

Örömkönnyek öntözék a hót!

A venkúveri fiákeres csak az angolok nyelvét beszélé, világnyelven nem, imígyen amikor megtudja, hogy a Monarchiából jöttem, kezével mutatá: Isten háta megetti hazája három aranymedállal többet szerez majd lányainknál és fiainknál. Látva megnyúlt ábrázatomat, durván képembe is röhögött a civilizálatlan haramia, mire én kardom után nyúlok, hogy reátámadjak, de még idejében észbe kapok: a behajózásnál a szigorú hatóság ott tartotta kardom, az olympiád békés mivoltával, népek barátságával (phííí) indokolva szégyenteljes döntésüket. De kérdem én: mi az olymiád, ha nem a népek háborúságának folytatása más eszközökkel? Öklömet azért czifferblattjába nyomtam.

Szerényen, bár szorgosan szerepeltek atlétánk a téli olympiád legutóbbi játéknapján is. És a fáradozás ezúttal sem volt hiábavaló, hiszen a derék cseh Bauer Lukács, a kiben már a nagy játékok előtt is komoly bizodalmunk volt, szép, stílusos versengéssel bronz medalliont szerzett a monarchiának ezen a sikerekben egyébként nem gazdag napon.

Bauernek a sífutás versenyszámában sikerült majdnem megismételni négy év előtti bravúrját. Akkor Turinban, a monarchiának szinte hazai pályán, ezüstmedált szerzett a 15 kilométeres versenyszámban (akárcsak az elmúlt esztendőben, amikor hazai földön, a cseh Liberec városában léphetett föl a dobogónak a harmadik fokára). Most a harmadik helyen végzett egy olaszos nevű svájci atléta, Dario Cologna és egy, a monarchia határától mindösszesen húsz kilométernyi távolságra lévő olasz falucskában született olasz, Pietro Piller Cottrer mögött. A sikerét már csak azért is fontosnak tartjuk, mert igazándiból arra számítottunk az olympiád előtt, hogy ő majd a hosszabb, 50 kilométeres távon mutatja meg a világnak, hogy csúszik egy monarchista.

Káprázatos formában versenyzett és szerezte meg az arany medált a Monarchiának Sablikova Martína hétfőre virradó hajnalban a jégpályán. Ha valaki csak az olympiád miatt követi a sporteseményeket, és nem ismerné ezt a kiváló morva sportolót, akkor engedtessék meg, hogy röviden méltassuk eddigi érdemeit, mégpedig azért, mert Vancouverben még megörvendeztetheti a Monarchia népeit. A hosszabb távokra specializálódott Martína mindössze 22 esztendős, de már ötszörös világbajnok. Legutóbb éppen a távoli Vancouverben nyert világbajnoki címet 2009-ben, de nem ám a mostani diadalt hozó háromezer méteren (ahol akkor még csak második lett), hanem a hosszabb távon, ötezren, ami még hátra van. Ezen a távon világcsúcsot is felállított már. Formáját megtapasztalva megalapozottan bizakodhatunk, hogy február 24-én újra a dobogó legcsúcsán láthatjuk majd.

Sablikova Martína

Csak a legelvakultabb magyarónok örülhettek annak eme gyászosnak indult napon, hogy a Monarchia közös csapatának reménysége, Schlierenzauer Gergő, bár törhetetlen ambícióval és lelkesedéssel küzdött, csak a dobogózat harmadik fokára küzdötte fel magát normál sáncon. Nagy meglepetés, és a sors fintora egyben, hogy Malysz Ádám, kinek sokat szenvedett lengyel népének éppen Schlierenzauer fajtája adta meg a szabadságot Őfelsége Ferencz József jogara alatt, szóval, hogy ez a Malysz odabaszarintott egyet az osztráknak a második helyével.

A 2006-os turini téli olimpiászon sporttörténelmi sikert ért el az Osztrák-Magyar Monarchia. A kilenc osztrák, valamint az egy-egy cseh, horvát és dél-tiroli első helyezés 12 aranyérmet hozott tágabb hazánknak, és mivel ehhez 12 második és 8 harmadik hely is társult, megelőztük Németországot (11 arany, 12 ezüst és 6 bronzérem). A szinte hazai pályán versenyző osztrák atlétáknak ez a valaha volt legjobb olimpiászi eredménye, és a monarchia történetének is ez volt az első téli olimpiásza, a melyen az éremtabella első helyére sikerült föllépnünk (miközben például a nordikus éghajlatú Dánország még egyetlen bajnokot sem adott téli olimpiászokon).

Elkezdték a síugrók az olimpiát a normálsáncos selejtezőkkel. A kvalifikáció során a minősített ugrók közül ki más, mint a mi Schlierenzauer Gergelyünk szállt a legmesszebb. Alig húszéves ez a fiú, de ő a két ugrószám toronymagas favoritja. Szóval, ez a laza ugrás bemelegítésnek megteszi, szombaton háromnegyed hétkor már élesben megy, meg is lesz a Monarchia első aranya. Aztán szépen a három síugrószámból mind a hármat visszük. A Monarchia első diadaljait hozó szombati programról részletesen itt olvashat.

Gergő repül

Már az olimpia nulladik napján elképesztően jó érzés Monarchia-drukkernek lenni, hiszen pénteken, magyar idő szerint délután hatkor egyik sikerszámunkkal, a síugrás normál sáncának edzésével, majd hétkor a selejtezővel kezdődik a program. (Élőben a Eurosporton követhetők a kistermetű, de annál bátrabb szeszkazánok.)

Az első igazi nap, vagyis szombat pedig kedvenceink fiesztáját hozhatja: a 4 versenyszámból kettőben esélyesebbek vagyunk, mint Ferenc Jóska az óvodai szpartakiádon.

Bánkódhatnak a testkultúra, különösen a téli testedzés honi rajongói közül azok, akik a nemzetünk szorgos építésével töltött kimerítő nap után idejekorán álomra hajtják a fejüket, és szombat hajnali háromkor már a monarchialakó igaz magyar emberek álmát alusszák. Ekkor kezdődik ugyanis a távoli Kanadában, annak is Brit Columbia tartományának szépséges városában, a nagyjából Pozsonnyal azonos méretű Vancouverben a sorozatban már XXI. téli olimpiász. Ennek ezen a bizonyos három órakor kezdődő, várhatóan harangzugással, ágyúdörgéssel és zeneszóval kísért ünnepségén soha nem látott létszámú delegációval vonul fel a dicsőséges Osztrák–Magyar Monarchia.

Jobbról előzzük a trianonozókat, nekünk nem három tenger mosta Nagy-Magyarország kell, hanem hegyekben gazdag birodalom, egy rakás menő síző, penge hokis és szuper síugró. Drukkoljunk együtt a Monarchiának, a miénk lesz a legnagyobb és legerősebb csapat!