Douchev-Janics Natasa
Douchev-Janics Natasa
  • Kajak-kenu, síkvízi

Edző

Milan Janic, Kovács László, Adrian Douchev

Születési idő

1982-06-24

Születési hely

Bácskapalánka

Súly

67

Magasság

174

Csúcspontok

Az állampolgárságot csak 2003-ban szerezte meg, a 2004-es olimpia előtti válogatón váratlanul legyőzte Kovács Katalint húsz centivel, ezzel egyesben ő utazhatott Athénba, majd Fábián László kitalálta, üljenek egy hajóba, és a páros azóta egyszer sem kapott ki. Természetesen Athénban is nyertek, Janics pedig egyesben is, nem véletlenül kiabálta, hogy ő a világ legboldogabb embere, hiszen 22 évesen kétszeres győztes lett.

Minden idillinek látszott a 2006-os szegedi világbajnokságon, amelyiken hat aranyat nyert, és mind a kilenc női számot megnyerte Magyarország. Így váratlanul megteremtődött a címvédés esélye, és Pekingben Janics újra aranyérmes lett, a jelenlegi aktív sportolók közül ő a legeredményesebb magyar olimpikon.

Janics 2009-ben három aranyat nyert a világbajnokságon, akkor kapta a hírt, hogy a kétszázat felvették az olimpiai műsorba. A sokszor lenézett számot, amelyiket ő annyira kedvel, mert jól rajtol, egy pillanat felveszi a legnagyobb sebességet.

2010-ben már ő volt a győztes négyes vezérevezőse is – ez volt 18. világbajnoki aranyérme, a kétszázat is megnyerte természetesen -, az ötszázon ugyanakkor egyesben kikapott, de ez csak pluszmotivációt jelent neki.

Tudta-e?

Szerbiában nem fogadták lelkesen Janics költözését, kirúgták a szövetségtől azt, aki nem akadályozta meg a honosítását.

Olimpiai esélyei

Szülése előtt két héttel, a 2011-es szegedi vb-n megnézte, mit tud az új felfedezett kétszázon, az új-zélandi Lisa Carrington. A 23 éves versenyző lesz a nagy ellenfele, de ha önmagát, a robbanékonyságát hozza, lehetetlen legyőzni. És akkor még ott az ötszáz páros Kovács Katalinnal, illetve a négyes, amelyiknek vezérevezőse volt a 2010-es győzelemkor. Már most háromszoros olimpiai bajnok, ha hármat nyer Londonban, akkor sem lenne igazi meglepetés. Már Londonban minden idők legeredményesebb magyar sportolónője lehet.