Úszás
Megvan Magyarország második olimpiai aranyérme. Gyurta Dániel fantasztikusan úszva, világcsúccsal, 200 méter mellúszásban 16 év után újabb aranyérmet szerzett a számban Magyarországnak.

Gyurta Dániel magabiztosan versenyezve a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoka lett, ezzel a magyar csapat második aranyát szerezte a londoni olimpián. Gyurta a verseny első szakaszán sem maradt le, már 50-nél másodikként fordult - ekkor még a címvédő japán Kitadzsima vezetett -, 150-nél már első volt.

Az utolsó ötvenen a hazai közönség buzdítását élvező Jamieson nagy feljött rá, de 15 századot megtartott az előnyéből. Világrekordja 2.07,28.

„Nem pontosan így terveztem. Elsősorban magamnak mutattam meg, hogy képes vagyok rá. Akkor olimpiai bajnok az olimpiai bajnok, ha ez nem változtat az életén. A vitrinem jobban tele lett, mint eddig. Végig láttam a többieket, kicsit megleptek, hogy tudtak rám jönni, de olyan dolgokra gondoltam, amik erőt adtak nekem"  - mondta a verseny után.

Gyurta a 200 előfutamában is jelezte, kirobbanó erőben van, 2.08.71-gyel megnyerte versenyét,  rajta kívül csak a brit Michael Jamieson tudott ekkor még 2:09 alá bejönni. Az elődöntők után megfordult a két úszó közötti sorrend, mindketten nyerték futamukat, Jamieson 2:08.20-at, Gyurta 2:08.32-t úszott, de nem frusztrálta, hogy nem ő ment a legjobb idővel a döntőbe, mert nem is adott bele mindent, bár előzetesen azt mondta, rámegy arra, hogy megdöntse egyéni legjobbját.(2:07.64).

„Az utolsó húsz méteren már kiengedtem, nem siettem, úgyhogy van még tartalékom. Holnap, úgy gondolom, hogy a győztesnek 2:08-on belül kell célba érkeznie. Hogy a két angol nagyon jó, azt tudtuk, és itt Londonban saját közönségük még spannolja is őket. Én azonban magamra figyelek, nem másra, arra, hogy technikailag, taktikailag, mentálisan jó legyek, és minden energiát kiadjak magamból. Először is önmagamat kell legyőznöm" - nyilatkozta a keddi futam után.

Gyurta karrierje

A mellúszó csodagyerekként kezde, az athéni olimpián 15 évesen szerzett meglepetésezüstöt. Azután kisebb hullámvölgybe került, nem jöttek az eredmények, a 2005-ös vb-t kihagyta, a 2006-os Eb-n csak 11. lett 200-on. 2007 óta viszont minden világversenyen döntőt úszott. Ugyan 2008-ban a pekingi olimpián és az Eb-n is csak az ötödik hely jött össze, de 2009 már fordulópontot jelentett, ha csak egy századdal is, de nyert a világbajnokságon. 2010 már az övé volt, Budapesten Európa-bajnoki csúccsal nyerte a 200-at.

Gyurta már a rövidebbik mellúszószámában, 100 méteren is várakozáson felül teljesített. Már az előfutamban is megdöntötte saját országos rekordját, és áttörte az egyperces határt. Az elődöntőben még tovább javult, két századot faragott idején 59,74-gyel zárt. A döntőben is nagyot alakított, bár az egyes pálya nem túl ideális, nehezebb érzékelni a vetélytársakat, az első ötvennél még a hetedik volt, majd a szokásos módon megnyitotta hosszú hajráját. Csak négy századmásodpercen múlt bronzérme, 59,53-ra javított csúcsával a negyedik lett egy nagyon erős döntőben, ahol Van der Burgh világrekorddal nyert. Pozitív jel volt az is, hogy 100-on is sikerült megvernie legnagyobb riválisát, ezen a távon és kétszázon is olimpia bajnok Koszuke Kitadzsimát. A japán 59.79-cel az ötödik lett.

Gyurta Dániel már tavaly bejelentkezett aranyéremre, a sanghaji világbajnokságon is megszerezte az első helyet, akkor is hajrájával, 22 századdal verte Kitadzsimát. Az idei debreceni Eb-re nem készült különösebben, de 2:08.60-nal simán begyűjtötte a bajnoki címet.