Birkózás
Birkózás

A birkózás komoly figyelmeztetést kapott a legutóbbi olimpia után, hiszen arról szavazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), hogy ez az ősi sportág az olimpiai programban maradhat-e. Egyelőre maradt, a magyar birkózók pedig érmekért utaznak Rióba.

Négy évvel ezelőtt, Londonba 7 magyar birkózó jutott ki. Akkor egy ezüst és két bronzérmet szereztek a magyarok. Hatos Gábor bronza azért volt különleges, mert szabad fogásban szerezte, amiben 1980 után lett ismét érmes versenyzőnk. Az érmet Hatos üzbég ellenfelének a kizárása után kapta meg. Soslan Tyigijevtől doppingvétség miatt vették el a bronzát.

A jelenlegi elvárás: 1-2 érem

Róban nyolc magyar birkózó lesz.  A sportágban a mérlegelés és a sorsolás egyszerre zajlik.

A mérlegelés egy nappal a verseny előtt van, utána már nem nézik, ki hány kilogramm. A sorsolás nem irányított, csak annyit határoztak meg, hogy az előző vb döntősei a finálé előtt nem kerülhetnek össze. Ez magyar szempontból annyit jelent, hogy egy jó sorsolással a döntőig is el lehet jutni.

Szabályok

A küzdelem kétszer három perc, a második intésért már nem csak le kell mennie az érintettnek, de az ellenfél még pontot is kap. A szőnyegről kitolás a legkisebb értékű akció, egy pont jár érte, a pörgetésért kettő, a dobásért 3-tól 5-ig adható.

Döntetlennél az a győztes, akinek nagyobb értékű akciója volt. Az akcióért járó pont többet ér, mint az intés után járó pont.

A magyarok

A hazai szövetség ügyvezető alelnökét, Bacsa Pétert kértük a csapat bemutatására. Szerinte a magyarok  megküzdöttek azért, hogy esélyesként számoljanak velük, így  ha akarna, akkor sem tudna terhet tenni a versenyzőkre.  Nem jellemző, hogy a tét bárkit összenyomjon, épp ellenkezőleg, a négyévenkénti olimpiai láz inkább feldobja a versenyzőket. A saját mércéjük olykor még magasabban is van, mint amit a szövetség elvár tőlük. 

Fizikai, állóképességbeli gondjai senkinek nem lesznek, bírni fogják a tempót, az irambirkózások a felkészülés speciális és igen gyötrő részei.

Mivel tradicionálisan a kötött fogás a legerősebb, és a legtöbben is ebből a szakágból kerültek ki Rióba, velük kezdtük a sort.

Lőrincz Tamás, 66 kg
Legjobb eredménye: olimpiai 2., vb-3 (2014), helyezetlen (2015)

Ha nem ez lenne a súlyhatár, hanem 2 kilóval több, "Tomi" már sokkal több dicsőséget szerzett volna, mert így örökösen fogyasztania kell, hogy hozni tudja a súlyát. 68 kilóban, azt hiszem, előre oda lehetne adni az aranyat neki.”

A fogyasztás azonban megterhelő, bár a mérlegelés után a szervezet az elveszített kilók gyors felvételére is alkalmas. Így leginkább 71-72 kilós versenyzők lesznek a szőnyegen. Van tehát előnye a fogyasztásnak, de pszichésen is megviseli a versenyzőket, amikor az utolsó órákban már folyadékhoz sem nyúlhatnak, hogy a felesleg lemenjen róluk.

A külföldi szakemberek a tehetségét, gyorsaságát, kivételes technikáját látva rendszerint azon csodálkoznak, miért nem nyert eddig többet. Ennek oka az imént már említett fogyasztás. Váratlanul képes virtuóz megoldásokra, kiszámíthatatlan cselekre, dobásokra. Sokakban él szerintem a kép, miként hajítja el edzőjét 2012-ben, miután bejutott a döntőbe.

Mivel négy éve második volt, egyértelmű, melyik érmet vette a célba. A legjobb korban van, decemberben tölti be a harmincat. „Bízunk benne”.

Bácsi Péter, 75 kg
Legjobb eredménye: világ- és Európa-bajnok (2014), helyezetlen (2015, vb)

Későn érő típus. 33 éves már, de mivel 24 évesen lett válogatott, és korábban nem sanyargatta a szervezetét, ezért biztosan nincs kiégve. Könnyebbség, hogy a súlyhatár egy kilóval feljebb ment, de neki is nehéz utolsó napokat kell majd átélnie, hogy 75 kiló alá menjen. Ugyanabban az évben, 2014-ben, megnyerte az Eb-t és a vb-t is, ami óriási dolog, Farkas Péternek sikerült például a 92-es barcelonai olimpia előtt.”

Nagyon sűrű a súlycsoportja, az afrikaiak is erősek, ezt más kategóriáról nem mondhatjuk el. Az eddigi két olimpiája nem sikerült jól, nyolc éve megnyert bronzmeccset veszített és lett ötödik, négy éve megsérült, pedig akkor is kirobbanó erőben volt. Klubedzője lett a kapitány, Sike András, sokat foglalkoznak azzal, hogy a forrófejűségét kezeljék. A címei arra utalnak, hogy jó úton járnak.

A legfontosabb nála, hogy egy megnyert meccset nem kell mindenáron még jobban megnyerni, olykor elég csak kevesebbet kockázatot vállalva védekezni.

„Valami azt súgja, van már annyira rutinos, hogy nem fog már hülyeséget csinálni a nagy rohanásban. Mert azt ő is látja, érzi, hogy neki ez az utolsó olimpiai esélye. Mindenkit megvert már, az orosz címvédő Vlaszovot is például. Ha egy átlagosnál jobb napot fog ki, már akkor is érmes lehet. Ha tökéleteset, akkor megállíthatatlan”.

Lőrincz Viktor, 85 kg
Legjobb eredménye: vb-bronz (2013), ötödik (2015, vb)

Az egész csapatból ő védekezik a legjobban, nagyon nehéz kibillenteni. Az olimpia előtti egyik utolsó nagydíjon macskaügyességgel jött le az orosz dobásáról, korábban ilyesmit nem láttunk tőle. Ha ebben is sokat fejlődik, akkor szép eredményt érhet el.”

Testvére jelenléte mindenképpen inspirálóan hat rá, először lesznek együtt olimpián. A teljesítményét akár 10 százalékkal is képes fokozni. Nagyon sok egyforma képességű versenyző van ebben a súlycsoportban. A színes bőrű ukrán Belenyuk kilóg valamennyire felfelé, nem véletlen lett világbajnok. De ha nem lesz jó napja, akkor 10 versenyzőből bárki nyerheti. Viktor igazi irammenő folyamatosan tudja fárasztani az ellenfelet, ha jó ütemben kapja az intéseket, és pontot tud csinálni a lenti helyzetekből, akkor sokáig juthat. Első olimpiája, ha képes kizárni a külvilágot, meglepetést okozhat.

Kiss Balázs, 98 kg
Legjobb eredménye: világbajnok (2009), helyezetlen (2015, vb)

Az utolsó világbajnokunk. Háromszor futott neki az olimpiának hasztalanul, most negyedszerre kijutott. Most sem ő szerezte meg a kvótát, hanem Varga Ádám, de a kapitány nem érezte benne az erőt, ezért külön válogatót rendelt el, ahol Balázs jobb volt. „Szokásjog volt régebben, hogy aki megszerzi a kiküldetést, indulhat is, most változtattunk rajta. Nem ritkaság ez, a kazahok hét versenyzőt neveztek be a lengyel nagydíjra, és aki nyert, az érezhette magát Rióban.

A súlycsoportban 3 klasszis van, ha nem lennének ott a dobogón, óriási meglepetés lenne. Arra a háromra fogadást is mernék kötni. Ebben a kategóriában már csak ritkán dobnak. Amennyiben Balázs az egy pontos meccsekből jól jön ki, akkor harcban lehet a pontszerző helyekért, még az éremért is. Nem a múltjából él, ez szembetűnő. Ha pedig egy világbajnok veszi fel a küzdelmet, a bírók is másként állhatnak hozzá. Mert mégiscsak ismerik, az eredményeit pedig tisztelik”.

Szabad fogás:

Veréb István, 86 kiló
Legjobb eredménye: vb-bronz (2013), helyezetlen (2015, vb)

2008-ban beugró volt az olimpián Hatos Gábor betegsége miatt, most megküzdött a kvótáért, és sokkal erősebb, mint nyolc éve volt.

A 19 éves orosz Szadulajev fantasztikus a súlycsoportjában, alig vannak szavak arra, amit az utóbbi időben produkált. Mégis azt mondom, hogy ha az ágára kerülne, és rögtön az első meccset vele vívná, nem lenne baj. Részint, veszítenivalója semmi, ha nem bír vele, akkor pedig szinte biztosan készülhet a vigaszágra. Mert ha Szadulajev döntős lesz, akkor magával viszi a legyőzötteket. Ha Szadulajevtől kikap és utána egy meccset nyer, máris pontszerző helyen találja magát. Ha két meccset nyer, érmes. Egy győzelem után tehát jön a bronzmeccs, ahol már bármi lehet. Ez azért nem lehetetlen, bár nagyon nehéz ebben a súlycsoportban akár csak egy riválist is legyőzni.

Nem szeretnék én pesszimistának látszani, de így lehet a legjobban érzékeltetni, hogy az akár áldás is lehet, hogy a súlycsoport legjobbját kapja meg valaki.”

Ligeti Dániel, 125 kiló
Legjobb eredménye: Eb-ezüst (2012), helyezetlen (2015, vb)

Imponáló magabiztossággal verte a román és lengyel ellenfelét a kvalifikációs versenyen. A bolgár Ilijev sem találta az ellenszert.

Élmény volt nézni.

Európa-bajnokságon már volt érmes, a súlycsoportban vannak hiányzók, így egy értékelhető eredmény, a kijutás már mindenképp ott van a neve mellett. Minden más a sorsoláson múlik.

Nők:

Sastin Marianna, 63 kiló
Legjobb eredménye: világbajnok (2013), helyezetlen (2015, vb)

Harmadik olimpiájára készül, ez az ő kategóriája, nem az 58 kiló, amelyikben az előző vb-n mérkőzött. Két előző olimpiáján is ebben a súlyban volt, jobban is illik az alkatához. 63 kilóban már nem olyan gyorsak a versenyzők, itt inkább sikeres lehet, mint eggyel lejjebb. Ennek a súlycsoportnak nincs olyan klasszisa, mint eggyel lejjebb a japán Icso. Vannak persze olyanok, akiket még sohasem győzött le, de miért ne szakadna meg ez a rossz sorozat. A korábbi birkózó, Wöller Ákos a férje, biztosan nagyon hasznos információkat kap majd a szőnyeg sarkából. Az úszásban Hosszú Katinkánál látjuk, nem rossz felállás ez, hátha nekik is bejön.”

Németh Zsanett, 75 kiló


„Ő a meglepetés emberünk. A kvalifikációban olyan versenyzőket győzött le, akik nála erősebbeknek látszottak. A német Anna Schellt például. A kijutása hatalmas siker, minden más, amit kapunk tőle, nagy ajándék.”

Mi a helyzet a bíráskodással?

A mieink hátrányban lesznek, mert nincs magyar bíró az olimpián, de Bacsa szerint ő mindent meg fog tenni a diplomáciai súlyunkért. Régebben ő is bíráskodott, ismeri a terepet, évek óta tartja a kapcsolatot a kollégáival.

Tudom, hogy mit jelent egy vacsora, ha nem felszínes az érdeklődés. Nincs itt vesztegetés, nem kell rosszra gondolni, de a nyitottság és az érdeklődés hatványozottan fontos. Fontos elmondani, hogy kis nemzetként mennyi mindent megteszünk a nagyok ellen, akiknél százezer igazolt versenyző van.

Nálunk nincs honosított, holott nekünk is kínálgatják pár tízezer euróért a dagesztániakat, akik nem férnek be az orosz vagy a kaukázusi válogatottakba.

   A bírók szerencsére látják, hogy nélkülük is, önerőből erősek vagyunk. Korábban előfordult, hogy azt hittük, nagy diplomáciai befolyásunk van, ettől még sújtottak bennünket, nem szeretnék most példákat mondani, hogyan és mikor. Most ha reális ítéleteket kapunk, a többit már meg fogják oldani a jól felkészített versenyzők, akik mögött egy jól felkészült stáb is van. Nemcsak a közvetlen szakmai munkára figyelünk, hanem az étkezésre, a pszichológiai felkészítésre is.”

A sportágban sokáig az volt a kívánatos, hogy a versenyző menjen fel a szőnyegre és tépje szét az ellenfelét.

Bacsa szerint ma már megkerülhetetlen segítséget jelent a videózás, hogy mindegyik ellenfélről legalább  feljegyzés szintjén legyen néhány adat. Mert az nyilvánvaló, ha ezt nem ragadják meg, előnyt adnak az ellenfeleknek.   Számtalanszor hallotta, hogy a rivális nagyon vagy marha erős. Ő ennél mindenképpen teljesebb képet szeretett volna, ezért készült az adatbázis.   A legutóbbi sikertelen vb után kinevezett új kapitány, Sike András még a megválasztása előtt ezt tűzte a zászlajára.

Lehet, hogy nem lesz erre szükség, de egy vereség után nem lenne tiszta a lelkiismeretünk, ha éppen egy várt, sokszor látott dolog miatt maradtunk alul. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb klasszisok a kedvenc akciókat képesek megcsinálni bárki ellen. Mindenki tudja, mi jön, de nem tudunk ellene védekezni, mert olyan gyorsan csinálja az emelést vagy a pörgetést. De az utolsó pillanatokban, amikor már fáradtabbak a nem klasszis versenyzők, akkor visszanyúlnak a kedvenc és sokszor gyakorolt elemekhez, és akkor talán lényegesen könnyebb is védekezni ellenük.”

A tudomány és a birkózás

Emellett még egy fontos újítást kiemelt. A Sportkórház teljesítménydiagnosztikai részlegével együttműködnek, így ha az orvosok nincsenek is közvetlenül a versenyzők mellett, reggel megkapják az egy perces adataikat, amiből azonnal tudni fogják, hogy ha fáradtabbak, akkor nem szabad az edzőknek az eredeti terv szerint terhelni a versenyzőket.

Bacsa úgy gondolta, hogy régebben a túlhajszolás miatt volt sok fáradásos sérülés. A túledzettség alatt ugyanis könnyen alakulnak mikrosérülések, amelyek nem látványosak, de lehet, hogy a legfontosabb pillanatban, épp egy olimpián okoznak nem várt kellemetlenségeket, és ezzel veszélyeztetik a sikeres szereplést.

Az alelnök szeretne hinni a számmisztikában, és 12 év után ismét aranyat ünnepelhetne a sportág, de nevet babonából sem mondana, hiszen az értékelésből kivehető, sokan alkalmasak arra, hogy bajnokok legyenek.