Az országúton olimpiai negyedik Vas az antwerpeni nyitányon hatodik, majd rá egy héttel ötödik volt Dublinban. A múlt heti szardíniai viadal a rossz időjárás miatt elmaradt.
Vas ezúttal remekül kapta el a rajtot, az élmezőnnyel tartott a hihetetlenül sáros pályán, és az első, valamint a második kört az élen zárta, miközben a többieknek sok géphibája akadt és a bukások sem maradtak el.
A 24 éves versenyző kedden reggel edzés közben nekiment egy postafurgon hirtelen kinyíló ajtajának.
Az országúton olimpiai negyedik Vas egy hete hatodik lett az antwerpeni nyitányon, ehhez képest egy pozícióval előrébb végzett az ír fővárosban.
A győzelmet a Belgiumban második holland Lucinda Brand szerezte meg, mögötte másodikként az akkor diadalmaskodó honfitársa, a regnáló világ- és Európa-bajnok Fem van Empel zárt, a dobogó alsó fokára pedig a brit Zoe Bäckstedt állhatott fel. A korábbi Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Vas 1 perc 17 másodperccel maradt el a 2021-ben vb-aranyérmes Brandtól.
Az U23-as világbajnok, szeptemberben vb-tizedik Vas 1 perc 57 másodperc hátránnyal ért be a sportág jelenlegi legjobbja, a regnáló világ- és Európa-bajnok, tavalyi vk-sorozat győztes holland Fem van Empel mögött.
A fiatal sportoló, aki 2025-ben kezdte volna meg profi pályafutását a Basso Team Flanders színeiben, ígéretes jövő előtt állt. Dekien sikeresen váltott a cyclocross szakágról az országúti versenyzésre, amit 2024-es teljesítménye is bizonyított: negyedik helyezést ért el a GP Bob Jungels versenyen. Tehetségét elismerve tavaly szeptemberben írta alá szerződését a neves klubcsapattal.
A Karcag Cycling kiválósága, a korábbi kétszeres országúti és több mint harmincszoros pálya magyar bajnok, Filutás Viktor több mint 250 kört, 50,135 kilométert tett meg a kőbányai BringArénában.
A Tour de France-on kívül szerintem már minden versenyen indultam, éppen ezért is lenne nagy szám egy Tour. A csapat még elégedettebb velem, mint én saját magammal. Idén még azt is éreztem, hogy magammal szemben picit szigorúbb vagyok, de a Visma egyértelműen elégedett velem, ezért nem izgulok a jövőre lejáró szerződésem miatt
– mondta Valter az M1 aktuális csatornának.
Az országúti egynapos klasszikusok közé tartozó flandriai körversenyen is használt kockaköves emelkedőt, a rendkívül meredek Koppenberget (550 méter, 11 százalékos átlag) is magában foglaló füves-földes pályán csúszós körülmények várták a versenyzőket a hagyományosan mindenszentek napján sorra kerülő viadalon. A négykörös távot a holland világbajnok, Fem van Empel teljesítette a leggyorsabban, ezzel a nők közül elsőként diadalmaskodott sorozatban háromszor ezen a versenyen.
Pénteken jelentette be a Team United Shipping, hogy kontinentális csapatként 2025-ben debütál. A magyar együttes meglévő amatőr csapatának alapjaira építve, különböző szakágakra, köztük országúti kerékpározásra, gravelre és cyclocrossra specializálódott, állítása szerint a csapat elindítása komoly elkötelezettséget jelent a magyar kerékpársport fejlesztése iránt.
„Nagyon örülünk, hogy nekivághatunk ennek az izgalmas projektnek. A kiválóság és az innováció iránti elkötelezettségünk túlmutat a logisztikán. Hiszünk a sport inspiráló és egyesítő erejében, és úgy látjuk, hogy a kerékpározás értékeink tökéletes megtestesítője” – mondta Kummer Zoltán, a United Shipping Hungary ügyvezetője, aki maga is szenvedélyes amatőr kerékpáros.
A sportolónál eritropoetin (EPO) használatát mutatták ki. A vérdoppingnak is nevezett eljárás során a versenyzők vérátömlesztéssel vörösvérsejteket vagy azokat tartalmazó készítményeket kapnak intravénásan, ezzel jelentősen megnő az erejük, gyorsaságuk és állóképességük, így hosszabb ideig, nagyobb erőkifejtéssel tudnak edzeni és versenyezni.
Medvegyev másodszor kapott büntetést a doppingellenes szabályok megsértése miatt, ezért emelték annak idejét a szokásos négy évről nyolcra.
Eisenkrammer Károly neve évtizedek óta összeforrt a magyar kerékpársporttal. A 17-szeres magyar bajnok, egykori olimpikon pályafutása során szinte mindent elért, amit hazai szinten el lehetett érni. Igaz, a Tour de Hongrie-t nem sikerült megnyernie, de kétszer is a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Jelenleg a magyar kerékpáros-körverseny fő szervezőjeként dolgozik a sportág népszerűsítésén, és ez a munka nemrég kiemelkedő elismerésben részesült: két hónappal ezelőtt megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.
„Nagyon meglepődtem, amikor e-mailt kaptam egy kormányzati címről” – emlékszik vissza Eisenkrammer az első reakciójára. „Nyilvánvalóan a Tour de Hongrie sikerének köszönhető ez, de azt gondolom, az elmúlt húsz évben nem csak a Tourt illetően, hanem nagyon sok mindent tettünk, igen, így többes számban, a csapatommal együtt a magyar kerékpársport és a kerékpározás ügyéért.”
Az elismerés jelentőségét Eisenkrammer abban látja, hogy nem csupán sportszervezésért, hanem úgy általában, a kerékpározás fejlesztéséért végzett munkájáért kapta. „Az ember nagyon boldog akkor, amikor egy ilyen, nem közvetlenül sporthoz köthető, hanem egy sporttól független helyről kap elismerést” – fogalmazott.
De ki is ma valójában Eisenkrammer Károly, hogyan látja magát, ha csak egyetlen, rövidke mondatban kellene megfogalmaznia? A válasz jól tükrözi Eisenkrammer sokoldalú szerepét a magyar kerékpársportban:
Egyfajta önálló intézmény lettem a kerékpározásban, és ez a sporttól a KRESZ-módosításig mindenre is igaz.
Ez a rövid, de tartalmas önmeghatározás jól mutatja, hogy Eisenkrammer nem csupán a Tour de Hongrie fő szervezője vagy egykori sikeres versenyző, hanem a kerékpáros-közösség széles körben elismert alakja, aki a sport minden aspektusában aktívan részt vesz. Legyen szó versenyszervezésről, utánpótlás-nevelésről vagy akár közlekedésbiztonsági kérdésekről, Eisenkrammer véleménye és tapasztalata megkerülhetetlen a magyar kerékpáros életben.
A hazai bringázásnak ez óriási lehetőség arra, hogy az elmúlt évek során megszerzett három olimpiai 4. hely után kerekeseink érmet szerezzenek – olvasható a szövetség közleményében.
A 64 esztendős férfira az észak-olaszországi Vicenza város bírósága szabta ki a szabadságvesztést halálos közúti baleset okozásáért és segítségnyújtás elmulasztásáért.
A 28 éves bringás 2019-ben igazolt a Kometához, az idei évet pedig a cseh színekben versenyző ATT Investmentsnél töltötte.
A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) a sportág rajongóinak kínált különleges lehetőséget: Vas Kata Blanka, a kétszeres olimpiai negyedik helyezett kerékpárossal személyesen találkozhatott a közönség az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Az eseményen Vas Blanka mellett más magyar elit versenyzők is részt vettek, például Kusztor Péter, Drijver Bertold, Greman Szonja, Takács Zsombor és Vas Barnabás.
Jelen volt továbbá Schneller Domonkos MKSZ-elnök – aki egyúttal a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) főigazgatója is –, aki a szövetség közönségtalálkozóján jelentette be, hogy főszponzort keres, és ennek érdekében hirdetést is adtak már fel.
Schneller kiemelte, hogy a szövetség elsősorban olyan cégeket vár támogatóként, amelyek már szimpatizálnak a kerékpársporttal, de eddig még nem nyújtottak segítséget. Hozzátette, hogy a szponzori támogatásból az utánpótlás fejlesztése, valamint a fiatal versenyzők képzése és versenyeztetése kerülne előtérbe.
A közönségtalálkozó keretében –16:00 és 19:00 óra között – a kerékpársport kedvelői több szakág: országúti, pálya vagy mountain bike versenyzőivel találkozhatnak. A program látogatói két kerekasztal-beszélgetést is meghallgathatnak a versenyzőkkel, Schneller Domonkossal (MMKM-főigazgató, MKSZ-elnök) és Dér Zsolttal (a magyar országútikerékpáros-válogatott szövetségi kapitánya). E mellett a versenyekről készült audiovizuális tartalmak, illetve közönség- és sajtókérdések mentén értékelhetik a mögöttünk álló események legmeghatározóbb pillanatait. A rendezvény házigazdája Bodnár Gergely, az Eurosport szakkommentátora, áll az MMKM közleményében.
Az érdeklődők számára javasolt, hogy hozzák magukkal azon tárgyaikat, képeiket, amelyekre begyűjtenék aláírásaikat kedvenc versenyzőiktől, ugyanis Vas Kata Blanka társaságában Kusztor Péter, Drijver Bertold, Greman Szonja, Takács Zsombor és Vas Barnabás is dedikál majd.
Winterthurból az elmúlt borús napoknál jobb, tiszta időben vágott neki a 195 fős mezőny a 273,9 kilométer hosszú, 4470 méter szintemelkedésű távnak, hogy aztán hat és fél órás tekerés után befusson a zürichi Sechseläutenplatzon.
Három magyar, az olimpiai negyedik Valter Attila mellett Dina Márton és Fetter Erik volt ott a rajtvonalon.
A legnagyobb esélyesek közül a holland Mathieu van der Poel a címvédés reményében, a belga Remco Evenepoel pedig azért szállt harcba, hogy a párizsi olimpia után a zürichi vb-ről is begyűjtse az időfutam és a mezőnyverseny aranyát egyaránt.
A rajt előtt a svájci válogatott tagjai álltak az első sorba, ezzel emlékeztek a csütörtöki junior mezőnyversenyben bukott és pénteken elhunyt 18 esztendős Muriel Furrerre, akinek a családja kérte, hogy a tragédia ellenére a tervezettek szerint folytatódjon a világbajnokság.
Mint arról az Index is beszámolt péntek délelőtt, a18 esztendős Muriel Furrer egyelőre ismeretlen okok miatt esett nagyot, balesete után mentőhelikopterrel szállították kórházba. Műtéten is átesett, azonban szervezete feladta a harcot – adta hírül a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI).
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki eredmények, a nemzetközi szinten is jól szereplő utánpótlás és az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztései valóban jó alapot adhatnak rá, hogy nagy nemzetközi kerékpáros eseményeknek adhassunk otthont. Nem ijedtünk meg a Giro d’Italia nagy rajtjának megszervezésétől sem, a Tour de Hongrie mára a legrangosabb világversenyek egyike, a debreceni Velo Park pedig októberben UCI cycloross Európa Kupának ad otthont – olvasható az MKSZ közleményében.
A kerékpársport mára ugyanolyan „száguldó cirkusz”, mint a motorsport vagy a Formula–1, nagy népszerűség övezi, fontos a megjelenés és a körítés is, nem beszélve arról, hogy a közvetítéseket százmilliók nézik világszerte, ami a turisztikai országmárka építésében is jelentős szerepet tölt be. A hazai kerékpáros mezt a cyclingnews szakportál a legszebb mezek között emlegeti, ebben is sikerült felvennünk a ritmust.
A 18 esztendős Muriel Furrer egyelőre ismeretlen okok miatt esett nagyot, balesete után mentőhelikopterrel szállították kórházba. A bukás körülményeinek feltárására vizsgálat indult.
Az UCI (Nemzetközi Kerékpáros-szövetség) és a 2024-es UCI országúti és parakerékpáros világbajnokság szervezőbizottsága közös közleményében azt írta: „A svájci versenyző, Muriel Furrer ma, szeptember 26-án, csütörtökön súlyos balesetet szenvedett a junior női országúti versenyen a 2024-es UCI országúti és parakerékpáros világbajnokságon Zürichben, egyelőre tisztázatlan okokból. Muriel Furrert mentőhelikopterrel szállították kórházba. Súlyos fejsérülést szenvedett, és nagyon kritikus állapotban van.”
A Bild beszámolója szerint a fiatal lány azóta már sürgősségi műtéten is átesett.
A mezőnyre a Heusden-Zolder és Hasselt közötti 101,4 kilométeres táv várt 330 méter szintemelkedéssel. A végső helyezésekről mezőnyhajrá döntött, az aranyérem a holland Sofie van Rooijen nyakába került, mögötte fél kerékpárhosszal hárman értek be szinte egyszerre.
Madridban szeptember 8-án, vasárnap véget ért a 79. Vuelta a Espana, ahol Primoz Roglic megszerezte pályafutása negyedik összetett győzelmét, ezzel beérte a spanyol Roberto Herast, aki eddig egyedüli rekorder volt négy győzelmével – számolt be tudósításában a Magyar Távirati Iroda. A zárószakasz egy 24,6 kilométeres egyéni időfutam volt, amelyet a svájci Stefan Küng nyert, míg a magyar Valter Attila az 58. helyen végzett ezen az etapon.
Brandon McNulty, az idei Vuelta nyitó időfutamának győztese egy szakadékba esett – írja az Eurosport.
Furcsa baleset történt a Vuelta a Espana háromhetes kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszán, szombaton, amikor nagyjából 10-15 kilométerrel a cél előtt két versenyző is felborult.
Bár a közvetítésben nem látszott, hogy miért került a földre Giulio Ciccone (Lidl-Trek) és Txomin Juaristi (Euskaltel–Euskadi), a szervezők így megmagyarázták a baleset okát: mindkét biciklist egy úton átszaladó őz ütötte el. A bukást mindkét versenyző megúszta kisebb sérülésekkel, így tudták folytatni a versenyt.
¡Y otra caída más! 🤦♂️
— Eurosport.es (@Eurosport_ES) August 24, 2024
Los nervios empiezan a estar a flor de piel y Ciccone, Juaristi y Umba se han ido al suelo a 15 km para el final.#LaVuelta24 | #LaCasadelCiclismo pic.twitter.com/dAjKbWOLPr
A baleset csaknem a versenyen induló magyar versenyző, az olimpiai negyedik Valter Attila (Visma – Lease A Bike) orra előtt történt, így közelről látta a két kerékpárost letaroló őzet. Elmondása szerint majdnem ő is a pályára tévedt állat áldozatává vált, ám az végül mögötte futott el.
Konkrétan egy méretes őz rongyolt át a mezőnyön, nagyon közel voltam hozzá én is, de végül mögöttem futott el, eltalálva több versenyzőt. Alig hittem a szememnek
– nyilatkozta a magyar kerékpáros az Eurosportnak.
Az Euskaltel–Euskadi sportigazgatója, Pello Olaberria arról írt az X-en, hogy az esés után néhány perccel egy másik őz ugrott át a mezőnnyel haladó orvosi kocsi felett, majdnem megint elütve a versenyzőjüket. Hamarosan egy harmadik őz is megjelent, amely – komoly anyagi kárt okozva – pont az autójuk tetején szállított bicikliket találta el.
Szombaton az Úbeda és Cazorla közötti 159 kilométeres dombos etap várt a mezőnyre, a táv kétharmadánál egy második kategóriás heggyel, majd a végén egy rövid, de nagyon meredek harmadik kategóriás emelkedővel.
Nyolcfős szökevénycsoport tekert el, ami tökéletesen megfelelt a piros trikós Ben O’Connorért tekerő Decathlon AG2R csapatnak: mivel az élen haladók közül az összetettben legjobban álló spanyol Harold Tejada hátránya közel hét perc volt a szakasz előtt, így négy-öt perc környékén tartották a különbséget. A hajrához közeledve annak reményében, hogy harcban lehet az etapsikerért, az Israel–Premier Tech állt a mezőny élére, és folyamatosan csökkentette a hátrányt. A különbség megfeleződése után a 4,8 kilométer hosszú, 7,1 százalékátlagú emelkedő előtt – aminek legmeredekebb részén 20 százalékos meredekségen kellett feltekerniük a bringásoknak – az esélyesek csapatai is beszálltak az üldözésbe.
A Vuelta a Espana mezőnye Jerez de la Fronterából rajtolt el a 185,5 kilométeres távra, amelynek során négy kategorizált emelkedő várt a bringásokra. A verseny egyik legkeményebb kihívását az első kategóriás hegy jelentette, amely a táv harmadánál helyezkedett el. Itt egy nagyobb boly próbált megszökni a mezőnytől, és végül egy 13 fős csoportnak sikerült elhúznia.
Az egyhetes, nyolcszakaszos verseny a legendás Alpe d’Huezen zárult, ahol 150 kilométeres távot kellett teljesíteni. Vas Blanka az SD Worx–Protime 22 esztendős magyar bajnokaként három csapattársával került be egy 22 fős szökevénycsoportba. Eközben címvédő kapitányuk, Demi Vollering arra készült, hogy ledolgozza a csütörtöki bukása nyomán kialakult 1 perc 15 másodperces hátrányát a sárga trikós Niewiadomával szemben.
Két nehéz emelkedő, a Col du Glandon és az Alpe d’Huez, valamint több mint 3700 méter szintemelkedés tette próbára a versenyzőket. Vas számára nem volt ideális a terep, és csapata célja az volt, hogy Vollering megnyerje a szakaszt, így az összetettet is. Vas és társai abban a reményben dolgoztak, hogy a Glandon teteje és az utolsó mászás között tudnak segíteni a címvédőnek. Az esélyesek csoportja azonban nagy tempót diktált, és Vas nem tudott hosszan a mezőnnyel tartani.
A szombati időfutam után vasárnap az idei háromhetes spanyol viadal egyik klasszikus, mezőnyhajrára alkalmas szakasza következett. A versenyzők Cascaisból indultak, és 194 kilométert teljesítettek az Ourémig tartó úton. A nap során két negyedik kategóriás emelkedőt kellett leküzdeniük, és bár a mezőny jelentősen lelassult, 52 kilométerrel a cél előtt be tudták érni a kétfős szökést.
A viadal csütörtökön a Bastogne és Amnéville közötti 152,5 kilométeres távval folytatódott, amely során öt kisebb kategorizált emelkedő és 1820 méter szintemelkedés várt a bringásokra. Az előzetes várakozások alapján ez az etap tűnt a legideálisabbnak egy jó eredmény elérésére az U23-as világbajnok Vasnak, aki a nyitóetapon tizedik lett.
Hat kilométerrel a cél előtt egy kanyarban nagy bukás történt, a szétszakadt mezőny maradékában Vas tökéletesen reagált minden megindulásra, a legvégéig kitartó négyesből pedig ő volt a leggyorsabb: a Giro d'Italia után a Tour de France-ról is van már szakaszgyőzelme.
Az egyhetes, nyolcszakaszos verseny pénteken a Remiremont és Morteau közötti 159,2 kilométeres szakasszal folytatódik és vasárnap a legendás Alpe d'Huezen zárul.
(MTI)