Európa-bajnokság 2016

5
Fiola Attila Magyarország Magyarország

23 évesen kapott először meghívót a válogatottba, de csak egy évvel később, 2014-ben mutatkozott be – Dárdai Pál cserélte be a feröeriek elleni meccs szünetében Nikolics Nemanja helyére. Azóta a válogatott minden mérkőzésén játszott, mindig ugyanott, jobbhátvédként, de ez sem okozott neki gondot.

Ezt kell róla tudni

Még mielőtt a Paks felnőtt csapatába került volna, nem is védekező játékos volt, sokkal többet támadott, csatár, illetve balszélső volt, 19 és 21 gólos szezonja is volt. Gellei Imre húzta vissza védekező középpályásnak, Kis Károly csinált belőle védőt – a klubján belül, a válogatottban a jobb oldalon játszik.

Helye a csapatban

Gyorsan és gond nélkül alkalmazkodott  ahhoz, hogy a védelem szélére került, ahol olyan posztot tölt be, ami nagyon régóta megoldatlan volt a válogatottban. Mielőtt bekerült volna a csapatba, tizenöt meccsen hat különböző jobbhátvédje volt a válogatottnak, azóta viszont csak Fiola játszik itt, ez mutatja legjobban az értékét.

Az Eb előtti bő keretbe behívta ugyan Bese Barnabást is Bernd Storck, de nem nagyon volt kérdéses, hogy elveszíti-e Fiola a kezdő helyét a csapatban.

Eddigi klubjai

  • 2009-2014 Paksi FC
  • 2015- Puskás Akadémia FC