Európa-bajnokság 2016

3
Korhut Mihály Magyarország Magyarország

A 2010-11-es szezonban még ingázott a Debrecen tartalék és felnőtt csapata, vagyis az NB II. és az NB I. között, 2011-től viszont már alapember lett az első osztályban. Idén két gól mellett öt gólpassza is volt, ami jól mutatja, hogy milyen hasznos a támadásoknál is a védekezések mellett. A válogatottban viszont így sem tudott még stabilan megragadni, 2014 óta csak egyszer játszott, akkor is inkább csak Kádár Tamás sérülése miatt.

Ezt kell róla tudni

Balhátvéd létére elég technikás szabadrúgáslövő, jól csavar ballal – mindkét idei gólját így szerezte a bajnokságban. A Videoton ellen lőttben vastagon benne volt a Videoton-kapus Branislav Danilović, az októberi, Puskás Akadémia ellen szerzett találatánál viszont nagyon meglepte Pogacsics Krisztiánt.

Helye a csapatban

Amíg Kádár Tamás ennyire jól játszik a szélen, szinte biztos, hogy nem kerül be a kezdőbe, de stabil csereopciót jelent Bernd Storck számára, ha valami történne előbbivel.

Eddigi klubjai

  • 2008- Debreceni VSC
  • 2011 Kaposvár (kölcsön)