Sport

Európa-bajnokság 2020

Helyszínek

München
Allianz Aréna

Jelenlegi kapacitás: 22%, azaz 14 500 főt engednek be

A 2005 májusában átadott, hetvenezer néző befogadására alkalmas gigászi stadion tiszta estékben még Ausztriából is látszik. Nem kisebb teljesítményeket tud felmutatni a benne hazai pályán futballozó Bayern München és a német nemzeti válogatott. A stadionban játszották a 2006-os labdarúgó-világbajnokság elődöntőjét. Később a 2012-es Bajnokok Ligája döntőjében a Chelsea csapott össze a Bayern Münchennel, ahol sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem bírtak egymással a felek. Végül a hazai pályán futballozó németek alulmaradtak a trófea sorsáról döntő tizenegyes párbajban. 

A 2020-as labdarúgó-Eb alatt négy meccset rendeznek itt, ebből három csoportmérkőzés, egy pedig negyeddöntő. 2023-ban kerülhet ismét reflektorfénybe a stadion, ugyanis ebben az évben ismét BL-döntő helyszíne lesz. Egy évvel később pedig a Németország által rendezett labdarúgó Európa-bajnokságon is fontos szerephez juthat. 
Férőhely: 70.000 Fő
Átadva: 2005

Sevilla
Estadio La Cartuja de Sevilla

Jelenlegi kapacitás: 30%, azaz 18 000 főt engednek be

Két év építkezés és 120 millió euró kiadására után 1999-ben adták át a stadiont.  Az aréna Cartuja szigetén fekszik, és Spanyolország második legnagyobb folyója, a Guadalquivir határolja. A sziget és a stadion nevét a Santa María monostor, azaz a Kartauziak Monostora után kapta, ahol Kolumbusz Kristóf élt, amikor nyugati útját tervezte. A stadion csak a spanyol nemzeti labdarúgó-válogatottnak ad otthont, klubcsapatok nem használják hazai pályaként. 2004-ben és 2008-ban is licitáltak a nyári olimpiai játékokra, ám egyszer sem kapták meg a szervezés jogát. Játszottak már itt Copa del Rey-döntőt, illetve kétszer rendezték az arénában a Davis-kupa tenisztornát. A sport mellett a kulturális élet is pezseg az arénában. Tartott itt telt házas koncertet a U2 és az AC/DC is.

 A 2020-as labdarúgó-Eb spanyol rendezésű meccseit eredetileg Bilbaóban, a San Mamés stadionban játszották volna, ám a COVID-19 járvány miatt a rendezők nem tudták garantálni, hogy nézők előtt rendezzék meg a mérkőzéseket. Így Sevillában játszanak négy mérkőzést, ebből három csoportmeccs, egy nyolcaddöntő. 

Férőhely: 60.000 Fő
Átadva: 1999

Glasgow
Hampden Park

Jelenlegi kapacitás: 25%, azaz 12 000 főt engednek be

A közel 120 éve átadott aréna történelme hatalmas múltra tekint vissza, mostanra pedig a világ legöregebb nemzetközi stadionjának számít. 1950-ig a világ legnagyobb arénájaként tartották számon, 1937-ben rekordszámú, 149 415 nézőt fogadott egy Skócia–Anglia mérkőzésre. Szintén itt lőtték a Bajnokok Ligája történelmének egyik leghíresebb gólját is. A döntőt 2002-ben a Real Madrid játszotta a Bayer Leverkusen ellen, ahol Roberto Carlos beadását Zinédine Zidane kapásból a léc alá bombázta, ezzel megszerezve a győztes gólt csapatának. 

Számtalan híres előadó turnéja is helyet kapott a stadionban, mint a Rolling Stones, Tina Turner, Bon Jovi, esetleg Eminem, és napestig sorolhatnánk a nagyobbnál nagyobb neveket. Az aréna jelenleg a Queens Park és a skót nemzeti-válogatott otthona. A létesítmény 1999-ben teljes átalakításon esett át, hogy megkapja mai formáját. A városközponttól mintegy öt kilométerre helyezkedik el. A 2020-as labdarúgó-Eb alatt négy mérkőzést játszanak itt, ebből három csoportmeccs, egy pedig a nyolcaddöntő. 

Férőhely: 51.000 Fő
Átadva: 1903

Amszterdam
Johan Crujiff ArenA

Jelenlegi kapacitás: 25%, azaz 12 000 főt engednek be

1996-ban adták át a 140 millió euróból épített stadiont, eredetileg Amsterdam Arena néven. 2018-ban nevezték át Johan Crujiff Arénára, a háromszoros aranylabdás holland legenda tiszteletére. A 2020-as labdarúgó-Eb előtt némi ráncfelvarráson és modernizáláson esett át a stadion, ami a városközponttól nagyjából 10 kilométerre helyezkedik el, és az Ajax csapatának ad otthont. A 2000-es labdarúgó-Eb alatt öt mérkőzést tartottak itt, ezen belül egy negyeddöntőt és egy elődöntőt, ahol a hollandok kiestek az olaszok ellen. 

A 2020-as labdarúgó-Eb alatt négy mérkőzésnek ad otthont, három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek. A magyar nézők számára lehangoló emlékeket idézhet az aréna, ugyanis a 2014-es világbajnokság selejtezőjében itt szenvedett 8–1-es vereséget a magyar labdarúgó-válogatott Hollandia ellen. 

Férőhely: 54.000 Fő
Átadva: 1996

Szentpétervár
Kresztovszkij Stadion

Jelenlegi kapacitás: 50%, azaz 30 500 főt engednek be. 

A szentpétervári Kresztovszkij Stadion Oroszország legmodernebb stadionja. 2017-es megnyitása óta az orosz Gazprom vállalat nevét viseli a létesítmény, így hivatalosan Gazprom Aréna néven fut. Az aréna elsősorban a Zenit labdarúgócsapatának otthona, azonban koncertek, különböző rendezvények lebonyolítására is alkalmas. A stadion a Kresztovszkij szigeten található, mely 3,4 négyzetkilométeren terül el a Néva folyón, Szentpétervár közvetlen közelében. A nyitómérkőzés a 2017-es Könfoderációs Kupán az Oroszország–Új-Zéland találkozó volt, mely torna döntőjét is ebben az arénában játszották. 

A 2018-as labdarúgó világbajnokságon 7 mérkőzést rendeztek Szentpéterváron, többek között az egyik elődöntőt és a bronzmeccset is. A 2020-as labdarúgó-Eb alatt úgyszintén 7 találkozót fognak a stadionban lejátszani. A tervek szerint továbbá a Gazprom Aréna a 2022-es labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének is a helyszíne lesz. 

Férőhely: 64.287 Fő
Átadva: 2017

Bukarest
Nemzeti Stadion

Jelenlegi kapacitás: 25%, azaz 13 000 főt engednek be

A régi bukaresti nemzeti stadion sporteseményeken kívül többek között kettő Michael Jackson-koncert helyszíne is volt. A helyén épült  2008 és 2011 között az új Nemzeti Stadion, összesen 234 millió euró összköltségből. A létesítmény a román nemzeti labdarúgó-válogatott, az FCSB és a Dinamo Bucuresti bajnoki mérkőzései mellett koncerteknek, kulturális eseményeknek is otthont ad. Nyitó mérkőzése 2011. szeptember 6-án, a Románia–Franciaország Európa-bajnoki selejtező volt. A 2012-es labdarúgó Európa-liga fináléját is az arénában játszották az Atlético Madrid és Athletic Bilbao között, mely 3–0-s madridi sikerrel végződött. 

A 2020-as labdarúgó-Eb alatt három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban. A létesítmény Románia legmodernebb stadionja, az UEFA-tól négycsillagos besorolást kapott.   
Férőhely: 55.634 Fő
Átadva: 2011

Baku
Olimpiai Stadion

Jelenlegi kapacitás: 50%, azaz 31 000 főt engednek be

A közel hetvenezer férőhelyes rendkívül modern aréna a városközponttól 12 kilométerre helyezkedik el. A Boyukshor-tó partján épült, mely Azerbajdzsán második legnagyobb tava. A stadion alapkövét 2011-ben fektette le Azerbajdzsán miniszterelnöke, a FIFA és az UEFA elnökének jelenlétében. Ám a terület szennyezett, olajos-mérgező mocsarát és az olajtermelés maradványait el kellett távolítani, ezért a tényleges építési munkálatok 2012 novemberében kezdődtek. A 2015-ös átadást követően az első Európai-játékoknak adott otthont, illetve a 2019-es Európa-liga döntőjét is itt rendezték, ahol a Chelsea 4–1-re győzte le az Arsenalt. A 2020-as labdarúgó-Eb alatt négy mérkőzést játszanak az arénában, három csoportmeccset, és egy negyeddöntőt.

Férőhely: 69.000 Fő
Átadva: 2015

Koppenhága
Parken

Jelenlegi kapacitás: 65%, azaz 25 000 főt engednek be. 
 
A koppenhágai Parken Stadion a labdarúgó-Eb helyszínei közül a legkisebb aréna. A város szívében található, mindössze 4 kilométerre a központtól. A stadion 1992-es átadása óta szolgál a dán nemzeti labdarúgó-válogatott és az FC Köbenhavn otthonaként. Itt rendezték az 1994-es Kupagyőztesek Európa-kupája finálét az Arsenal és Parma között. 1997 augusztusában 60 ezer ember vett részt Michael Jackson koncertjén az arénában. A multifunkcionális stadion nyolcadik emeletén található a Geranium, Michelin csillagos étterem, amely a világ 50 legjobb éttermét felvonultató listáján a 19. helyet foglalja el. Koppenhágában négy mérkőzést rendeznek, három csoportmérkőzés mellett egy nyolcaddöntőt is. 

Férőhely: 38.065 Fő
Átadva: 1992

Budapest
Puskás Aréna

Jelenlegi kapacitás: A mérkőzéseket 100%-os kapacitással rendezik.

A Puskás Aréna a labdarúgó-Eb helyszínei közül a „legfiatalabb” stadion, 2019 novemberében adták át a régi Puskás Ferenc Stadion helyén. Hivatalos információk szerint 190 milliárd forint összköltségből épült. Nevét a világhírű magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről kapta. A létesítmény első hivatalos mérkőzésén, 2019. november 15-én Magyarország Uruguayjal találkozott barátságos mérkőzés keretein belül. Azóta rendeztek már itt Magyar Kupa-döntőt és Európai Szuperkupa-finálét is a Bayern München és Sevilla között. 

A Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek. A stadion multifunkcionális létesítmény, sportrendezvényeken kívül koncertek lebonyolítására is alkalmas. A jelenlegi információk szerint a Puskás Aréna az egyetlen stadion az Európa-bajnokság helyszínei közül, ahol 100 százalékos kapacitással számolnak.

Férőhely: 67.215 Fő
Átadva: 2019

Róma
Stadio Olimpico

Jelenlegi kapacitás: 25%, azaz 16 000 főt engednek be, de ez a vírushelyzet függvényében változhat

Bár az alapkőletétel már 1901-ben megtörtént, az építkezést csak 1927-ben kezdték meg, majd a stadion történetének első átadására 1932-ben került sor. Ez igen kezdetleges állapot volt, a római olimpiára el is kezdték fejleszteni az arénát, ám a második világháború közbeszólt. Végül a továbbfejlesztett stadion 1953-ban nyitotta meg kapuit egy Olaszország–Magyarország találkozóval, melyet 3–0-ra megnyertek a mieink. Később 1990-ben átalakították és bővítették a létesítményt, ezzel elnyerte mai formáját. A stadion az olasz labdarúgó-válogatott meccsein kívül 1953 óta megosztva ad otthont az A.S. Roma és az S.S Lazio csapatának, illetve az olasz rögbi-válogatottnak 2012 óta. 

Története során négy labdarúgó-Eb- és egy vb-döntőt játszottak itt, illetve az 1960-as nyári olimpia helyszíneként is számon tartották. Legutóbb 2009-ben került reflektorfénybe, amikor a Bajnokok Ligája döntőjében a Barcelona–Manchester United összecsapásból a katalánok jöttek ki győztesen. A 2020-as labdarúgó-Eb alatt négy mérkőzést rendeznek itt, ebből három csoportmeccs és egy elődöntő.


Férőhely: 70.000 Fő
Átadva: 1953

London
Wembley

Jelenlegi kapacitás: a csoportkörökre legalább 22 500 főt engednek be, a rájátszásra még nincs hivatalos bejelentés

A régi Wembley Stadion 1923-ban épült és grandiózus történelmi múltra tekint vissza. Hat labdarúgó Európa-bajnokság, és egy világbajnokság döntőjét is itt játszották. A futball és rögbi tornák mellett számtalan telt házas koncertet is tartottak, a világ leghíresebb előadói közül szinte mindenki megfordult itt. Végül 2000-ben bezárták majd 2003-ban ledózerolták a stadiont, a helyére pedig az új Wembley Stadion épült meg mai árfolyamon számolva 1.2 milliárd angol fontból, melyet 2007-ben adtak át. A létesítmény állandó helyszíne az FA-kupa rájátszásának, és az angol nemzeti-válogatott mérkőzéseinek továbbá számtalan kulturális eseménynek. A 2020-as labdarúgó-Eb-n itt tartják a legtöbb mérkőzést, nyolc összecsapás zajlik majd Londonban. Ebből három csoportmérkőzés, kettő-kettő nyolcad- és elődöntő, végül pedig a finálét is itt játsszák le. 

Férőhely: 90.000 Fő
Átadva: 2007