Olimpia 2004

Risztov lemaradt az éremről

Klocskovát megszorongatták, de nyert

2004. 08. 14., 19:31 | Frissítve: 2004. augusztus 14., szombat 20:04

"De, elveszítettem a hitemet" - mondta Risztov Éva, miután éremesélyesként csaka negyedik helyen ért célba a 400 méter női vegyesúszás döntőjében. Az ukrán Jana Klocskova, a szám nagy esélyese csak nehézségek árán tudta megvédeni címét, mert az amerikai Sandero az utolsó pillanatig komoly harcra késztette.

Nem a legerősebbnek tartott számában, a 400 méter vegyesúszásban Risztov Éva 4:41.20 perccel, holtversenyben a harmadik legjobb idővel jutott be a szombat délutáni döntőbe. A másik magyar résztvevő, Jakabos Zsuzsanna 4:47.21-gyel, a 15. eredménnyel búcsúzott.

A fináléban Risztov Éva nem jól rajtolt, a szám toronymagas esélyese, Klocskova mégis csak hajszálnyi előnnyel vezetett ötven méter után a magyar lány előtt. A második ötvenen Risztov átvette a vezetést, és első helyen fordult.

Hátúszásban Risztov és Klocskova fej-fej mellett haladt, de az ukrán klasszis fordult előbb. Az amerikai Sandero ekkor tapadt rá a két első helyezettre és úgy látszott, hogy hármójuk között dőlhet el a verseny. Kétszáz méternél Klocskova nagyon jól fordult, Sandero a harmadik helyre jött fel.

Vásárhelytől Athénig
Risztov Éva 1985. augusztus 30-án Hódmezővásárhelyen született. Magassága 173 centiméter, testsúlya 64 kilogramm. A Budapesti Spartacus versenyzője a 2000-es olimpián 14. helyen végzett 200 méter pillangón. Háromszoros világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnoki aranyérmes.
Kétszázötven méter után Sandero Klocskovára úszott, az argentin Bardach megelőzte Risztovot. A gyorsúszás az ukrán és az amerikai különversenyét hozta az első helyért, hihetetlenül izgalmas volt a beérkezés, miközben a korábban éremre esélyesnek tartott Risztovnak elszállt az esélye az éremre is, mivel az argentin Bardach megelőzte.

A 400 méter vegyesúszásban az ukrán Klocskova ezzel megvédte címét, de az amerikai Sandero meglepetésre nagy küzdelemre kényszerítette.

"De, elveszítettem a hitemet" - mondta a Magyar Rádiónak a rendkívül csalódott Risztov. Az úszónő nem találta a szavakat a döntő után nem sokkal adott nyilatkozatában, "nem tudok mit mondani". Rendkívül szomorú volt, azt mondta, nem érez lelkiismeret-furdalást, mert úgy érzi mindent megtett és egyáltalán nem érti, miért nem sikerült a dobogóra kerülés. Az Európa-bajnok Risztov a könnyeivel küszködve azzal zárt, "szeretlek Anyu, szeretlek Apu".

Olimpián utoljára Egerszegi Krisztina szerzett 1996-ban magyar érmet, egy bronzot ebben a számban.

N;
hirdetés