A küldöttségtől kapott tájékoztatás szerint a zárónapra is jutott magyar siker, mivel Sestriere-ben a hófutó Szóráth Sándor megszerezte harmadik aranyérmét.
A tiszakécskei versenyző ezúttal a 400 méteres távon bizonyult a leggyorsabbnak, a nőknél pedig ugyanezt a számot megnyerte a kőszegi Gerbosics Kitti.
Az alpesi sízők szlalom versenyében Bordás Réka az ötödik helyen végzett.
Hétfői, berlini sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a korcsolyát szögre akasztja, marad a jégen, a jövőben ugyanis edzőként és tanácsadóként szeretne tevékenykedni. Pechstein korábban jelezte, addig hivatalosan nem fejezi be a pályafutását, amíg tart a pereskedése a nemzetközi szövetséggel (ISU).
A két fél 16 éve állt vitában egymással, azóta, hogy a sportolót 2009-ben doppingolásért két évre eltiltották. Pechstein vitatta a büntetés jogosságát, és 8,4 millió euró értékű kártérítést, fájdalomdíjat követelt.
A 75 fős mezőny tíz kilométer után kezdett alaposan megrostálódni, féltávnál még tizennyolcan, 30 kilométernél pedig már csak nyolcan alkották az élmezőnyt, amely végül öt főre – négy norvég versenyzőre és a svéd William Poromaára – szűkült. Közülük Harald Östberg Amundsen öt kilométerre a céltól elfáradt, nem sokkal később pedig a tempót az élen diktáló Martin Löwström Nyenget egy ártalmatlan szituációban elesett, így hárman maradtak elöl.
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) csütörtökön felvette Ryan Weddinget a 10 legkeresettebb személy listájára, egyúttal 10 000 000 dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki a fejére. A férfi egyes híresztelések szerint mostanság Mexikóban bujkál a rendőrök elől.
„Wedding az amerikai városok utcáin és szülőföldjén, Kanadában is terjesztett kokaint. Egy nagyon veszélyes emberről beszélünk” – mondta Akil Davis, az FBI Los Angeles-i területi irodájának igazgatóhelyettese, írja az ESPN.
Az FBI szerint Wedding több álnevet is használ az alvilágban, ezek között között szerepel az „El Jefe”, a „Public Enemy” (Közellenség) és a „James Conrad King” is.
Legutóbb még tavaly novemberben, éppen a jóvoltából másodjára megrendezett Sneakerness Budapest fesztivál előtt beszélgettünk Trunk Tamással, aki legfőbb céljairól mesélt az aktuális síszezonban. A magyar sísport fiatal tehetsége akkor azt mondta, szeretne bekerülni a legjobbak közé, tehát kiharcolni a világkupás szereplést, ami tekintve fiatal korát és a nagyon sűrű mezőnyt, komoly eredménynek számítana. Illetve az olimpiai kvalifikációért is küzd a 2026-os téli olimpiára.
A fiatal – leginkább szlalomban versenyző – élsportolót, aki a sípályán kívül továbbra is jelentős üzleti sikereket ér el, és újonnan jelent meg harmadik, alfa generációról szóló „Alfa Guide” című könyve, éppen Japánban értük utol, miközben a következő versenyére készül. Trunk azzal kezdte, hogy még tavaly novemberben, két nappal az egyébként jelentős sikerrel zárult budapesti Sneakerness után állt versenybe, nyitóversenyén Ausztriában már jól tudott teljesíteni, ahol 5. helyet ért el. Ennek nagyon örült az intenzív felkészülési időszak után.
Idénre az volt a tervem, hogy a Távol-Keleti Kupasorozat versenyein indulok Dél-Koreában, Kínában és Japánban – egyrészt azért, mert nagyon szeretek a világkupa szintű élsport terén egyre több versenyzőt felsorakoztató ázsiai síkultúrában síelni, másrészt, mert ezeken a versenyeken, a kontinentális kupákon alacsonyabban van a ponthatár. Persze ez nem azt jelenti, hogy sokkal könnyebb dolgom lenne, mint az európai versenyeken, mert ugyanúgy több ázsiai, amerikai és európai Európa- és Világkupában-induló síelő rendre ott van a mezőnyben
– kezdte Trunk, aki elmondta, átlagosan 23.00 pontot kell szerezni a két legjobb eredménnyel ahhoz, hogy kvalifikáljon a legjobb 150 mezőnyébe, tehát hogy megszerezze a világranglista pontot ahhoz, hogy indulhasson a Világkupán. De alakulhat úgy is, hogy idővel ez az eredmény sem elegendő ehhez az intenzív nemzetközi versenyhelyzetben, ahol ezekről a pontokról gyakran ezred, vagy századmásodpercek döntenek, és sűrűsödik a világ élvonala.
Még van két hónap a szezonból, és úgy érzem, jó úton haladok a céljaim felé. Szeretném felidézni, hogy az elmúlt néhány hetem kifejezetten eredményes volt, kvalifikációból jutottam a világbajnokság döntő mezőnyébe, ami jelentős siker, rengeteg nagyon jó síző maradt le idén is a vb döntőjéről. A kvalifikáció második futamában nagyon jól mentem, enyém lett a második legjobb időeredmény, amivel megalapoztam azt, hogy döntőbe jussak. Még a nemzetközi kommentátorok is kiemelték, hogy ilyen fiatalon kiemelkedő teljesítmény, különösen kis országból, hogy a legjobb negyvenen belül végeztem
– folytatta a 21 éves alpesi síző, aki hozzátette, hogy a döntő futamokban az első két részideje még teljesen rendben volt, aztán kockáztatott, és még arról is mesélt, hogy sajnos elkövetett egy-két hibát, a korrigálás pedig rengeteg erőt kivett belőle – nem tudta úgy befejezni a futamot, ahogyan szerette volna.
Ennek ellenére, összességében kifejezetten elégedett teljesítményével, mert ugyan voltak külső befolyású, nehezítő tényezők, úgy érezte, mindent kiadott magából, és már amiatt is boldog, hogy kvalifikáción keresztül a világbajnokság döntőjébe jutott. Mint mondta, ebből tovább építkezik, és versenyről versenyre küzd azért, hogy egyszer sikerüljön a Világkupa-kvalifikáció.
A milánói verseny után Budapesten voltam MR-vizsgálaton, amelynek kiértékelése megtörtént, így az is eldőlt, hogy műteni kell a vállamat, mert a porcos rész sérült, amit azért érdemes megműteni, mert kontaktsportág a miénk, így egy újabb kiugrás lehetősége megnő, ha nincs operáció. Emellett a mozgásterem is beszűkülhet és a fájdalom is megmaradhat, mindez sem sportolóként, sem magánemberként nem lenne jó
– mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján a szegedi versenyző.
A jelenlegi legjobb magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó február közepén a világkupa-sorozat utolsó állomásán hatalmasat bukott az 500 méter negyeddöntőjében, és kiugrott a válla.
„Az esés utáni napokban valahogy éreztem, hogy ezen a világbajnokságon nem indulhatok, de sokkal inkább foglalkoztat az, hogyan tudok felkészülni a következő szezonra, hiszen ősszel jönnek a kvalifikációs versenyek, aztán februárban az olimpia. Az orvosok megnyugtattak, ha minden jól megy, elkezdhetem a munkát a többiekkel április közepén-végén” – tekintett előre Jászapáti, aki kiemelte, mindenki bátorítja, így Nicky Gooch vezetőedző is.
A 26 éves sportoló kifejtette, nagyon jó hónapok vannak mögötte, szépen épült fel a szezonja, egyre jobb eredményei voltak, ennek köszönhetően pedig a kvalifikációs versenyeket jó pozícióból várhatja.
Pénteken magyar szempontból nem volt sikerélmény a junior-világbajnokságon, mivel Berei Mózes József és Lily Wilberforce kettőse az utolsó, huszadik helyen végzett a páros mezőnyben, így nem jutott tovább, és nem mutathatja be hazai közönség előtt kűrprogramját. Ennek ellenére a magyar páros elégedett lehet teljesítményével, mert már a kvalifikáció is bravúr volt a világversenyre – mindössze néhány hónap közös gyakorlás után.
Korán kezdődött a szombat Debrecenben, reggel 9 órakor Kósa Lajos, a Magyar Korcsolyázók Országos Szövetségének elnöke többedmagával faültetésen segédkezett a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából. A kezdeményezés keretében országszerte több mint 100 ezer facsemetét ültetnek el, ezzel pedig szeretnék felhívni a figyelmet a klímaváltozás és az ökológiai válság kihívásaira. Ebből vette ki a részét a hazai szövetség a junior-világbajnokság helyszínén.
Ami a szombati programot illeti, számunkra a legfontosabb a női kűr volt, magyar érdekeltséggel. Még a csütörtöki rövid program után Dzsumanyijazova Polina a 14. helyen végzett, így továbbjutott, és hazai közönség előtt bemutathatta kűrprogramját. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a rövid programban toronymagasan első Mao Shimada ezúttal is megszerzi az első helyet, Polina elsődleges célja pedig az volt, hogy a legjobb 10 között végezzen.
A csütörtöki versenynap örömhíre magyar szempontból az volt, hogy női egyéniben Dzsumanyijazova Polina a 14. helyen végzett, így jégre léphet majd szombaton női kűrben. Ezzel a hazai szövetség egyik kívánsága már teljesült, miszerint legyen magyar színeket képviselő induló női kűrben.
Pénteken, már ami a délutáni programot illeti, jégre lépett párosban Berei Mózes József és Wilberforce Lily. A kanadai szövetség közbenjárásával a Berei párjának érkező Wilberforce mindössze néhány hónapja gyakorol együtt a tehetséges magyar sportolóval, de így is összejött számukra a vb-kvalifikáció, ami nagy dolog.
A japán Simada Mao várhatja az élről a folytatást a hölgyek versenyében, mindez azt is jelenti, hogy ami a mezőny legelejét illeti, nem történt semmi meglepő a csütörtöki rövid programban: Simada 2024-ben és 2023-ban aranyérmet szerzett a junior-vb-n, ha szombaton ehhez hozzátenné a harmadik vb-címet, akkor történelmet írna, merthogy a juniorok között korábban még sohasem szerzett egyéniben senki sem három világbajnoki aranyat műkorcsolyában.
Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában, és a ruhájához szerencsére passzolt a produkciója is: ugrásait elfogadták a bírók, forgásaiban és lépéssorában azonban találtak hibákat – és talált hibákat maga a versenyző is.
Köszönöm a közönség szurkolását, éreztem a támogatásukat végig – szerettem volna nekik bizonyítani. Nem vagyok teljesen elégedett, mert voltak hibáim a programomban, dolgozom azon, hogy a jövőben ezeket kijavítsam
– nyilatkozta Dzsumanyijazova Polina futása után a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség beszámolója alapján.
Hétfőn a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban lezajlott a főpróba, tehát a sajtónyilvános edzés, amelyen mind a négy magyar induló bemutatta rövid- és kűrprogramját. A délelőtti eseményen a sajtó képviselőit Bálint Csaba, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) műkorcsolya-ágazatának sportigazgatója koordinálta, aki elmondta, szervezési és a versenyzők szereplése szempontjából is komoly várakozásokkal tekintenek a nemzetközi eseményre.
Ebben szerepet játszott – a hazai látogatók számának növekedése mellett – a turisták visszatérése. A Covid utáni időszakban először a 2023–2024-es szezonban érződött számottevően a külföldiek jelenléte, ami most kiugró volt a tavalyihoz képest mért 15-20 százalékos növekedéssel – tájékoztatta az MTI-t hétfőn a BSK, amely jelezte, rengeteg programot kínált az évről évre fejlesztett, magas szintű szolgáltatásokat nyújtó Városligeti Műjégpályán.
Richardson Viano minden tudását összeszedve versenyzett Ausztriában, így bejutott a férfiműlesiklás főversenyébe az alpesisí-világbajnokságon. Miután teljesítette az első futamot, és biztossá vált, hogy a második futamon is indulhat, az edzője elsírta magát, hiszen ez hatalmas sikernek számított a Haiti színeit képviselő fiatalembernek.
(Ami a férfimezőny magyarjait illeti, az első futam után a szezon előtt honosított Leitgeb Richárd a 37., Ury Bálint a 42., míg Trunk Tamás a 49. pozícióban állt. Mindhárman teljesítették a második csúszást is, Leitgeb a 30., Ury a 31., Trunk pedig a 37. helyen zárt. Viano a 39. helyen végzett összesítésben.)
A téli sportokkal összefüggésben ritkán hallunk a Karib-térségben található országról, amelyet gyakran sújtanak természeti katasztrófák, emellett a folyamatos belpolitikai instabilitás és a hatalmas szegénység miatt a lakosságnak szinte esélye sincs arra, hogy kitörjön a nyomorból.
Mikaela Shiffrin nyerte a sestriere-i műlesiklóvilágkupa-futamot. Sérülése után az első műlesiklóversenyén diadalmaskodott, és ezzel megszerezte élete századik vk-sikerét. Erre a sízők között mindössze hárman voltak képesek korábban, de egyikük sem alpesi síben.
A 27 éves versenyző – aki a 2022-es téli olimpián is indult – január 24-én esett el a németországi Garmisch-Partenkirchenben rendezett női lesiklás-világkupaversenyre való felkészülés közben – olvasható a BBC Sporton.
Most friss hírek érkeztek róla, a cseh síszövetség azt közölte, hogy jelenleg stabil az állapota, és hazaszállítják, ahol további rehabilitáción vesz részt.
„Még hosszú út áll előtte, de meg vagyok győződve arról, hogy sikerül felépülnie” – mondta a 27 éves sportoló edzője, Ondrej Berndt. Hozzátette: a balesetet szenvedett síelő szüleivel együtt szeretnék mindenkinek megköszönni a támogatást, ugyanakkor kérik azt, hogy tartsák tiszteletben a magánéletet és a nyugalmat, ami nélkülözhetetlen Tereza Nova felépüléséhez.
A vb-n 40 ország képviselteti magát. Magyarország három versenyszámban lesz érdekelt: a nőknél Dzsumanyijazova Polina, a férfiaknál Vlasenko Aleksei lép jégre, míg páros műkorcsolyában Wilberforce Lily-nek és Berei Mózes Józsefnek szurkolhatunk. A sajtótájékoztatón a versenyzők videóüzenetekben köszöntötték a média képviselőit. A sajtórendezvényen egy megállapodást is bejelentettek: a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) is csatlakozott a Gondosóra programhoz – számolt be a hírről az MOKSZ közleménye.
Dr. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta, a város több mint félszáz nemzetközi sporteseménynek volt a házigazdája.
Debrecen kiváló otthona a nemzetközi sporteseményeknek. A megvalósult infrastrukturális fejlesztéseknek, valamint a Debreceni Sportcentrum szakmai és szervezési munkájának köszönhetően ez idáig több mint 50 jelentős nemzetközi sporteseménynek voltunk a házigazdái. Debrecen turizmusa 2024-ben rekordévet zárt az olyan eseményeknek köszönhetően, mint a női kézilabda-Európa-bajnokság és a 3x3-as World Tour. Reményeim szerint a nemzetközi versenyek szervezésében eddig elért szép sikerek azt az ígéretet is hordozzák, hogy Debrecen a jövőben is nemzetközi és világversenyek otthonául szolgálhat, sportolóink pedig ezen versenyek sikeres résztvevői lesznek! Köszönöm a hazai és nemzetközi korcsolyaszövetség támogatását, és bízom benne, hogy az előttünk álló junior műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság szervezésével rászolgálunk a városunknak szavazott bizalmukra
– mondta az alpolgármester.
Kósa Lajos szerint Debrecen, mint házigazda többször bizonyított már. „Az előttünk álló héten a világ minden tájáról érkeznek hozzánk fiatalok. Az előkészületek jól haladtak, minden kész arra, hogy a Főnix Aréna ismét egy felejthetetlen eseménynek adjon otthont. A feladat nem egyszerű, hiszen rendezőként a korábbi években magasra tettük a lécet. Akiket itt látni fogunk, jól jegyezzük meg a neveiket, hiszen az előttünk álló években ők fogják meghatározni a műkorcsolya és a jégtánc világszínvonalát. Külön öröm, hogy három számban is szoríthatunk a magyar versenyzőknek” – jegyezte meg a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.
Negyven ország száznyolcvan sportolója mérheti össze erejét Magyarországon. Január végén dőlt el, hogy női és férfi egyéniben, valamint párosban lesznek magyar indulói a debreceni junior-vb-nek, jégtáncban egyetlen magyar sem tudott kvótát szerezni.
A női mezőnyben a 15 éves Dzsumanyijazova Polina indul a vb-n. A fiatal műkorcsolyázó ugyan Moszkvában él és edz, de világpolgárnak számít, ugyanis a felkészülését más országokban, köztük az Egyesült Államokban is megalapozta. Amennyiben képes kiadni magából mindazt, ami benne van, akkor Bálint Csaba szerint az első tíz környékén végezhet, a szövetség mindenképp szeretné őt a döntőben látni.
A férfiaknál egyetlen magyar, Vlasenko Alekszej szerezte meg az induláshoz szükséges pontszámot. A Ferencváros műkorcsolyázója, aki hét éve él Budapesten a családjával, február 26-án lép jégre hazai közönség előtt, vele szemben a tisztes helytállás az elvárás.
„Petra elesett a jégen, kiugrott a válla. Már ott stabilizáltuk az állapotát, aztán az orvosi szobában repozicionáltuk a vállát” – számolt be a történtekről Kiss Dénes csapatorvos a hazai szövetség honlapján. – „A fájdalma megszűnt, további kivizsgálásra pedig kórházba szállították. Az ott elvégzett képalkotó vizsgálatok alapján a törés kizárható, Petra válla a helyén van. Akut teendő itt nincs vele, a további vizsgálatokat majd Magyarországon végzik el.”
A Magyar Olimpiai Bizottság szombati beszámolója szerint a Kiss-Gebora Flóra, Z. Molnár Natasa, Árendás Mihály, Kun Bence Benedek összeállítású váltó végig magabiztosan versenyezve első helyen ért célba 2:50.253 perc alatt. A második helyezett francia négyes 2:50.326-ot futott.
Az 1000 méteres női döntőben Z. Molnár Natasa bronzérmes, Kiss-Gebora Flóra pedig negyedik lett. A fiúk 1000 méteres fináléjában Árendás Mihály negyedik helyen zárt.
Gabriella Papadakis, a franciák egyszeres olimpiai és ötszörös világbajnok jégtáncosa, illetve Madison Hubbell, ugyancsak olimpiai bajnok amerikai jégtáncos a közelmúltban visszavonult az aktív versenyzéstől, de ez nem jelenti azt, hogy kivonták volna magukat a forgalomból. Egy hete elsöprő sikerrel mutatták be jégtáncprodukciójukat a zürichi Art on Ice (Művészet a jégen) gálán, de formabontó módon úgy, hogy ők ketten alkottak egy táncospárt. Két nő. Új versenyszám a jégtáncban, az egynemű pároké?
A műkorcsolyasportot több mint egy évszázada roppant szigorú szabályok uralták; kőbe vésett regula volt, hogy párosban és jégtáncban csakis egy férfi és egy nő alkothat egy párt. Csakhogy az élet szinte valamennyi területén feszegetni kezdték a határokat, miért pont ez a tradicionális sportág lenne kivétel?
A szabadedzést követően a profi versenyzők őrült trükköket mutattak be az egyedileg erre a célra épített korlátelemen, ami tökéletes felvezetése volt a másnapi banked szlalom versenynek, emelkedett hangulatba hozva a kilátogató közönséget is.
A banked szlalom egy speciális, de egyre nagyobb népszerűségnek örvendő versenyszakága a nemzetközi snowboardozásnak, ahol a riderek (legalább tíz) döntött kanyarból álló, hullámokkal és egyéb épített elemekkel tele tűzdelt pályán jönnek le, és versenyeznek a legjobb időeredményért.
Gyulay Zsolt felidézte, hogy 70 évvel ezelőtt Cortina d'Ampezzo egyszer már otthont adott téli olimpiának, amelyen még csak 32 sportág 800 sportolója indult, de született magyar érem, a Nagy Marianna, Nagy László műkorcsolya-páros harmadik lett, számolt be összefoglalójában a Magyar Távirati Iroda. Az elnök beszélt arról is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) márciusban Görögországban új elnököt fog választani, és a jelöltek között van olyan, akinek koncepciója szerint néhány „indoor” sportág átkerülne a téli olimpia műsorába, amely a nyáriba nem fér be. Emlékeztetett rá, hogy ezt Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke is jó ötletnek tartja. Gyulay szerint ezzel változtatással növekednének a „téli” magyar esélyek.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kiemelte: a magyar kormány támogatása révén a sportállamtitkárság minden feltételt biztosít ahhoz, hogy a versenyzőknek csak a napi munkára kelljen koncentrálniuk és minél népesebb csapat képviselhesse Magyarországot a téli olimpián. Hangsúlyozta, az érintett sportágak szövetségeit 1,650 milliárd forinttal támogatják a Nemzeti Versenyfejlesztési Programon keresztül, az előkészületekhez 350 milliót biztosítanak a MOB-nak, de a különböző edzői programokon és a Tehetség Plusz Programon keresztül is nyújtanak még támogatást.
A lap a Washington Postra hivatkozva számolt be a halálhírről, amelyet Button gyermekei erősítettek meg.
Dick Button volt az Egyesült Államok első olimpiai aranyérmes műkorcsolyázója, és alighanem a sportág helyi történelmére legnagyobb hatással lévő versenyzője is.
Egyre több részlet derül ki a magyar idő szerint csütörtök hajnalban bekövetkezett washingtoni repülőgép-balesettel kapcsolatban. A Reuters az Amerikai Műkorcsolya Szövetség közleményére hivatkozva azt írja, hogy több amerikai és orosz műkorcsolyázó is az utasok között volt az American Airlines utasszállító repülőgépén.
A sportolók, edzők és családtagok a Kansas állambeli Wichitában megrendezett amerikai műkorcsolya-bajnoksággal egybekötött nemzeti fejlesztőtáborból tértek haza – olvasható a szövetség közleményében.
Egy forrás a Reutersnek továbbá azt mondta, hogy feltehetőleg 15 műkorcsolyázó vagy azzal foglalkozó ember lehetett a 60 utast számláló gépen.
A viadal honlapja szerint a dél-koreaiként háromszoros olimpiai érmes versenyző 35.30 másodperc alatt ért célba, amivel 33 századot faragott az Európa-bajnokságon két hete felállított rekordján.
Kim ezzel az eredménnyel a második vonalat jelentő B divízióban 18. lett a 31 indulóból. Vasárnap további két magyar gyorskorcsolyázó is érdekelt volt: ugyancsak a B divízió tömegrajtos versenyében Nagy Konrád ötödik, Bejczi Botond pedig kilencedik helyen végzett, írja az MTI.
Kim a kanadai városban pénteken 1500, majd szombaton 1000 méteren is megdöntötte az országos csúcsot, előbbi távon idénybeli legjobb eredményét érte el a negyedik hellyel.
Az alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó kitzbüheli szuperóriás-műlesikló futam sajnos nem elsősorban a versenyről, hanem sokkal inkább a rengeteg bukás okozta félbeszakításokról szólt.
A legnagyobb balesetet Alexis Pinturault szenvedte el, akinek a jobb síléce beleakadt egy kapuba. A franciák világbajnoka az esés után ugyan felállt, de aztán visszafeküdt a földre a jobb térdét fájlalva. A 33 éves versenyző térdsérülés miatt 11 hónapot hagyott ki, visszatérése óta ez mindössze a nyolcadik versenye volt.
A francia síszövetség szerint Pinturault a jobb térdén súlyos csontzúzódást és feltehetőleg sípcsonttörést szenvedett el.
A férfisíugrók tradicionális viadalát, a Négysáncversenyt alapul véve a női mezőnynek másodszor rendezték meg a Two Nights Tourt. A kezdeményezés eddig nem keltette fel túlságosan a nézők érdeklődését, az Eurosport információi szerint Garmisch-Partenkirchenben mintegy 3000, Oberstdorfban pedig körülbelül 3200 néző volt kíváncsi a kétállomásos versenyre. Csak a miheztartás végett: a garmischi helyszínen a Négysáncverseny során a férfiaknál már a selejtezőre 10 ezren látogattak ki, a fő versenyt pedig 22 ezren követték élőben a helyszínen.
A 26 éves szegedi versenyző két éve éppen ezen a távon szerezte pályafutása első egyéni Eb-medálját, akkor harmadik lett.
A vegyes váltóval olimpiai bronzérmes sportoló dobogós helyezésével tovább tart a magyar csapat 2006-ban kezdődött éremszerző sorozata a kontinensviadalokon.
A magyar színeket képviselő versenyző 1:45.61-es idővel a harmadik leggyorsabb volt 1500-on, így összetettben is a harmadik helyen áll, így ott volt a 10 000 méteres futamon is, írja az m4sport.hu.
A legjobb nyolcra a leghosszabb, 10 kilométeres táv várt, ami már korántsem számít az erősségének.
A 25 éves magyar versenyző bár utolsó lett, 14:05.75 perces teljesítményével így is több mint 20 másodpercet faragott Nagy Konrád 2013 decemberében felállított országos csúcsán.
Összetettben ugyan visszacsúszott a nyolcadik helyre, de 152,382 pontja így is hatalmas magyar rekord, ugyanis Dolp István több mint harmincéves, 175,840 pontos eredményét múlta felül.
Az aranyérmet Eitrem szerezte meg honfitársa, Kongshaug és a holland Beau Snellink előtt, míg a nőknél a szintén holland Antoinette Rijpma-De Jong diadalmaskodott.
Lindsey Vonn alpesi síző, az amerikai olimpiai bajnoknő, 82 világkupafutam győztese 2019-ben bejelentette visszavonulását, de 2024 őszén jelezte, 40 évesen visszatér.
Első versenyén, Sankt Moritzban 14. lett szuperóriás-műlesiklásban, majd most szombaton Sankt Antonban lesiklásban a hatodik helyen végzett, hogy vasárnap még egy lapáttal rátegyen, és ugyanott a negyedik helyet szerezze meg szuperóriás-műlesiklásban. A nála 18 évvel fiatalabb honfitársnője, Lauren Macuga nyerte a versenyt.
Limitidőn belül, a szakaszgyőztes Simen Hegstad Krügerhez képest mintegy hat és fél perces lemaradással, az 58. helyen ért célba Kónya Ádám a Tour de Ski záróversenyén Val di Fiemmében. A tíz kilométeres záró verseny végén az Alpe Cermis lesiklópályát kellett megmászni háromezer méter hosszan.
„Nem úgy utaztunk ki Toblachba, az első verseny helyszínre, hogy ez benne lehet a pakliban. Mikor ősszel terveztük a szezont versenyzőtársammal, Büki Ádámmal és Szőcs Emőke szövetségi kapitánnyal, akkor nem is kértünk szállást január elseje után. De tessék, kint vagyunk Val di Fiemmében, ahol jövőre rendezik az olimpiát, és futok a záró napon az Alpe Cermisre. A szezon összes világkupáján és annak összes számában elindultam eddig. Elég nagy terhelés ez, tartottam is tőle, hogyan fogom bírni. A világkupákon hétvégéről hétvégére javultam, ennek is köszönhető a siker” – nyilatkozta a verseny után a harmadik téli olimpiájára készülő magyar sportoló.
A földrajzi adottságok miatt Magyarországon nem tartozik a legnépszerűbb szabadidős tevékenységek közé a sífutás, ezért megkérdeztük Kónya Ádámtól, hogyan ismerkedett meg ezzel a sporttal. A veszprémi fiatalember éppen Ausztria felé tartott, amikor utolértük őt, de utazás közben is az Index rendelkezésére állt, és szívesen válaszolt a kérdéseinkre.