Nap

Óra

Perc

Érdekel

Holló Bettina

Összeomlás szélén az édesanya, aki 13 éve egyedül ápolja kómában fekvő lányát Összeomlás szélén az édesanya, aki 13 éve egyedül ápolja kómában fekvő lányát

A nő, aki maga is életmentő műtétre szorul, Kátai-Németh Vilmostól kért segítséget.

tegnap, 12:20

Szülői szempontból ez tűnik az új kormány eddigi legnagyobb hibájának Szülői szempontból ez tűnik az új kormány eddigi legnagyobb hibájának

Jó irányba megy az oktatáspolitika, de van néhány aggasztó hiányosság.

tegnap, 11:51

Lannert Judit legerősebb mondatai, amelyek megmutatják, milyen oktatást ígér Lannert Judit legerősebb mondatai, amelyek megmutatják, milyen oktatást ígér

A miniszter szemléletváltást és fordulatot szorgalmaz.

szeptember 3. 11:49

Nagy Attila Tibor politikai elemző az Index megkeresésére arról beszélt:

A részvétel kiegyenlítettnek tűnik, nagy kiugrás nem látszik. Az persze igaz, hogy a községekben összességében többen élnek, mint Budapesten, ami jót jelenthet a Fideszre nézve. Az járhat még jól, akinek Budapesten van erős bázisa, a nagyvárosokban az ellenzéki politikai erőknek a hátralevő néhány órában még jót tenne egy kis fokozás

– fogalmazott Nagy Attila Tibor, aki hangsúlyozta azt is: az, hogy a szokásosnál magasabb a részvétel, leginkább a kis pártoknak csapás, minél magasabb az arány, annál nehezebb lesz elérni az 5 százalékot.

„2019-ben a bejutási küszöb 173 ezer szavazat volt, most előfordulhat, hogy ez felmegy 200-ra vagy 210-re, ami nem kedvez többek között a Mi Hazánk Mozgalomnak, a Momentumnak, a Jobbiknak, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak és az LMP-nek” – mondta a szakértő.

„Találkozás egy kedves ismerőssel, Törley Katával, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítójával, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-lista 2. helyezettjével” – jelentkezett be a Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármesteri székért újrainduló városvezető hozzátette:

„Irány szavazni! Hajrá, tanárok, hajrá, diákok, hajrá, szabad Budapest!”

 

A legfrissebb, 33 százalékos részvételi adatokat Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője kommentálta az Indexnek.

A korábbi választások alapján egyértelmű következtetéseket ezen a ponton még nem lehet levonni. Úgy tűnik viszont, hogy a kisebb településeken kimondottan aktívak a választópolgárok, ami a kormánypártoknak lehet előnyös. Budapesten szoros küzdelem várható, ott a délután is nagyon fog számítani. Ami az EP-választásokat illeti: a Fidesz–KDNP-nek előre jelzett 50 százalékos szavazatarány még valószínűbbé vált a vidéken tapasztalható aktivitás miatt, a 2 millió támogatót sem zárnám ki – automatizmusok ugyanakkor nincsenek

fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel, megjegyezve, hogy a 13 órai, 33 százalékos adat alapján 50-55 százalékos részvétel várható, de a végleges szám sok mindentől függ, például az időjárástól is.