
A Google Budapesten is leállította a Street View-t
További Tech cikkek
A Google szép csendben felfüggesztette a főváros utcáinak fényképezését, és egyelőre nem lehet tudni, lesznek-e egyáltalán Budapest-fotók a Google Street View-ban, amely a világ nagyvárosainak utcaképeit jeleníti meg panorámaképeken.
A képeket készítő Opel Astrák május elején jelentek meg Budapesten, de a fotózás anélkül kezdődött el, hogy a cég kikérte volna az adatvédelmi biztos, Jóri András véleményét. Jóri, aki egyébként tagja a Street View-val foglalkozó 29-es számú európai adatvédelmi munkacsoportnak, a fotózás kezdete után nem sokkal az Indexnek azt mondta: „Nem eldöntött kérdés, hogy a Google Street View jogszerűtlen-e". Az mindenesetre tény, hogy a legtöbb európai országban, így Magyarországon is törvény tiltja a személyes adatok – így a járókelők képmása vagy a rendszámok – jogosulatlan kezelését. Márpedig a Google ezeket rögzíti, és bár a publikus Street View-nézetben automatikusan kitakarja őket, az eredeti felvételeket megőrzi, és ez a legtöbb európai országban sérti az adatvédelmi törvényeket. A Google Jóri véleményének nyilvánosságra kerülése után felkereste az adatvédelmi biztos hivatalát, majd az egyeztetés után úgy döntött, önként felfüggeszti a fényképezést Budapesten. A döntés két-két és fél hete született meg, de eddig nem hozták nyilvánosságra, és a Google csak az Index külön kérdésére reagálva erősítette meg a hírt.
A Google kész az együttműködésre
Peter Fleischer, a Google európai adatvédelmi ügyekért felelős tanácsadója a múlt hét végén kiadott közleményében azt írta, a cég ezentúl vállalja, hogy a lakosságot előre értesíti arról, mikor hol folyik a fotózás, bár ez sokszor nehézségekbe ütközik. Fleischer szerint a cég igyekszik eleget tenni a 29-es munkacsoport másik kérésének is, nevezetesen hogy a Google törölje azokat az eredeti felvételeket, amelyeken még látszanak az arcok és a rendszámok. A tanácsadó szerint azért kell megtartani az eredeti képeket, mert az automatikus kitakarás nem működik tökéletesen, és ha a gép hibázik, vagyis olyasmit homályosít el, amit nem kéne, szükség van a nyersanyagra.

A Google a Street View-val több európai országban és Ázsiában is belefutott már az adatvédelmi ügynökségek vagy a civilek tiltakozásába. Idén áprilisban egy brit falu, Broughton lakói megakadályozták, hogy a kamerás autó behajtson a településre, mondván, a Google ezzel megsértené magánszférájukat, és elősegítené a bűnözést. Május elején a cég Görögországban állította le a fényképezést, mert a görög adatvédelmi hatóság pontosan szerette volna tudni, mennyi ideig tárolja a Google a fényképeket, és hogyan tájékoztatja azokat a járókelőket, akikről képek készültek. Nem sokkal később a cég bejelentette, hogy újrafényképezi azokat a japán városokat is, amelyekkel addig elkészült, mert a túl magasra helyezett kamerák beláttak a helyiek udvaraiba, és ez megsértette a helyiek magánszféráját. Május végén a Google a hamburgi adatvédelmi biztostól kapott tizenkét pontos ultimátumot, amelyben az ombudsman kifejtette, hogy a cég nem tesz eleget a Németországban érvényes adatvédelmi előírásoknak.
A Google péntek délután az Indexhez eljuttatott hivatalos válasza:
„Mielőtt elindítanánk a Street View-t, minden országban jó előre felvesszük a kapcsolatot az adatvédelmi hivatallal, és megadjuk a lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyen fel. A magyar adatvédelmi hivatallal először 2008 augusztusában beszéltünk, hogy megbizonyosodjunk róla, nincs probléma projekttel. Ennek folytatásaként nemrég egy találkozón is részt vettünk. Mivel az adatvédelmi hivatal újabb kérdéseket vetett fel és további információt kért, boldogan folytatjuk a párbeszédet és válaszolunk a felmerült kérdésekre. Úgy döntöttünk, hogy erre az időre ideiglenesen felfüggesztjük az utcák fényképezését."

Az oldalról ajánljuk
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Külföld
Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
Azt nem tudni, hogy hivatalosan mivel vádolják.
2 perce
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34