A tízmilliárdos gép, amit sosem használtak

Talán Mountain View az egyetlen olyan hely a világon, ahol múzeumokban állítanak ki még használatban lévő dolgokat. Mert egy rakás júzernél pörögnek ott a C64 kazettái, nem egy üzemel az Apple harmincadik születésnapjára kiadott Macjei közül, és a Pentium sem volt olyan régen, hogy ásatásokat kellett volna végezni a megtalálásához.

Lyukakkal kezdődött

Az ingyenesen látogatható Computer History Museumban persze nemcsak a nyolcvanas-kilencvenes évek IT-ikonjait állították ki, hanem mindent, aminek köze van az informatikához. Az első számítógépek még az 1890-es évekből valók: lyukkártyás eszközök voltak ezek, amik a bevándorlókat segítettek nyilvántartásba venni. Már ekkor megjelent a kettes számrendszer, ha a formapapíron a farm sorában a fru/nut mellett volt lyuk, akkor lehetett tudni, hogy az illető paraszt gyümölcsöt és mogyorót termeszt. Ha nem, nem. A gépbe helyezték a papírt, emberi erővel belelyuggatták a farm és a háztartás adatait, aztán mindenki vihette az adatlapját, ami alapján azonosítható volt. Tudták, merre lakik, mennyit dolgozik, mit termeszt, és mivel van felszerelve a háztartása, a Nagy Testvér legalább annyira figyelt 1900-ban, mint 2009-ben, csak kevesebb volt benne a nyomtatott áramkör. Ettől függetlenül a kiállított gép úgy néz ki, mint egy Commodore Amiga 500-as, és szinte már számítógépként működött, pedig száz éve gyártották.

A második világháborúban aztán lendületet kapott a gépfejlesztés, különféle kódoló és dekódoló rendszereket építettek a szemben álló felek. A német oldalon harcolt az Enigma, ami négy elforgó rotorjának hála meglehetősen komoly titkosító algoritmusra volt képes, a másikon meg a Colussus: a britek rendszere fel tudta törni a náci-kódokat, éppen ezért Churchill annyira veszélyesnek tartotta, hogy a háború után parancsba adta, szedjék apró darabokra őket. Még a létezésük is titok volt hosszú éveken keresztül.

Aztán ott van a múzeumban a legendás ENIAC, vagyis annak a negyvened része, az egész ugyanis elfoglalná az informatika száz évét bemutató termet. Sokan az első modern értelemben vett számítógépnek hívják a félmillió dollárból készült vákuumcsöves óriást, aminek a programozása még kábelek átkötésével történt: a rendszer mindig csak egyféle feladat elvégzésére volt képes, de ezek közt szerepelt a hidrogénbomba megépítésével kapcsolatos számítások elvégzése is. Az átprogramozás, a kábelek átkötése hét napig tartott, és mindig hat nő végezte, mert ők türelmesebbek a férfiaknál. A sok munkának viszont megvolt az eredménye, az ENIAC másodpercenként ötezer műveletet tudott elvégezni, élete során több számolást hajtott végre, mint amennyit az emberiség korábbi történelmében összesen. A gépet 1947. július 29-én kapcsolták be és 1955. október másodikán kapcsolták ki, de a vákuumcsövek kiégése és a folyamatos átprogramozás miatt csak ötven százalékos volt a rendelkezésre állása. Az ENIAC tehát körülbelül annyi számítást végzett el nyolc év alatt, amennyivel az Intel legújabb, Core i7-es processzora nyolc másodperc alatt.

Amit sosem használtak

A következő jelentős számítógép a múzeumban a SAGE, amit az amerikai légierő használt. Sosem került még gép olyan sokba, mint ez: az ENIAC-ért alig félmilliót fizettek, az ötvenes években hadrendbe állított SAGE-ért viszont 12 milliárdot. Az amerikai hadsereg elképesztő tudást mozgósított a megépítéséhez, volt idő, amikor a világ programozóinak a húsz százaléka ezen a rendszeren dolgozott. Összesen 27 központot hoztak létre, amik telefonvezetékekkel tartották a kapcsolatot egymással, sokan a SAGE-et tekintik a hálózatba kötött számítógépek előképének. A rendszer feladata az amerikai légvédelem segítése lett volna, abban bíztak, hogy felfedezi és hatástalanítja az ellenséges támadásokat. Pre-Skynet. Valójában azonban még a hadsereg felső vezetése sem volt biztos abban, hogy éles helyzetben képes lenne bármilyen érdemi munkát végezni a méregdrága rendszer. Mondjuk erre nem is volt szükség, hiszen támadó nem akadt, pedig a darabonként 300 tonnás SAGE 99,6 százalékos rendelkezésre állással várta az ellenséget.

A vesztét végül a vákuumcsöves felépítés okozta: még a nyolcvanas években is szolgálatban volt, akkoriban viszont már csak a keleti blokkból lehetett beszerezni a csöveket, onnan, ahonnan a támadást várták. A múzeumban kiállított darabba épített elhasznált hamutartó a bizonyítéka annak, hogy milyen unalmas lehet húsz éven keresztül egy semmilyen munkát nem végző számítógép előtt ülni.

Aztán felpörögtek az események: az 1964-es CDC 6600-as 60 bites központi processzort használt és már egészen úgy nézett ki, mint egy számítógép: darabja tízmillió dollárba került, összesen százat adtak el belőle, sebessége elérte a 10 MFLOPS-ot, ami hétezred része egy mai processzorénak. A szintén kiállított Cray-1A már 160 MFLOPS, a gyönyörű Cray 2 meg processzoronként 488 MFLOPS, összességében meg már 4 GFLOPS teljesítményre volt képes, ami már egy gyengébb Pentium 4-es erejének felel meg.

Kőtömbnyi szakácskönyv

A kiállításról egyszer csak eltűnnek a szuperszámítógépek, az utolsó érdekesebb kiállítási darab az a szekrénybe dobált alaplaphalom, amit Larry Page és Sergey Brin használt a Google-nél az első időkben. Az otthoni számítógépekből összetákolt szerver nagy előnye volt, hogy olcsón lehetett javítani, az ötlet annyira bejött, hogy a Google a mai napig hasonló rendszerekre építi titkos algoritmusát.

Egészen más irányt jelentenek az otthoni számítógépek, a kategória megteremtése felé Neiman Marcus terméke, az 1969-es Honeywell 316 Kitchen Computer tette meg az első bizonytalan lépést. A kiállításon a vendégek többsége röhögni kezd a szerkezet láttán, valószínűleg ugyanez történt negyven éve, talán ezért nem adtak el egy darabot sem az óriási, tízezer dolláros készülékből, ami valamivel kevesebb receptet tudott, mint egy 49 centes szakácskönyv.

Aztán már jönnek a mai gépek: az Altair 8800-as, 1976-os Apple I, majd az Apple II, az első IBM PC, a C64, meg a Xerox Alto, ami a valóságban jóval nagyobb, mint azt gondoltam. De attól még fontos mérföldkő: miközben a legtöbb cég még a szöveges operációs rendszerrel szarakodott, a Xerox mérnökei megalkották a grafikus felhasználói felületet és az egeret. Kár, hogy a vállalatvezetés elvetélt ötletnek találta mindkettőt, így nem zavarta a céget, amikor az Apple vezetője, Steve Jobs néhány emberével megjelent a Palo Alto-i fejlesztési központban és megnézte a gépet. A többi már történelem: a Xeroxnál látottak alapján elkészült minden idők egyik legfontosabb számítógépe, a Macintosh, amit áttanulmányozva viszont megírták minden idők egyik legfontosabb szoftverét, a Windowst. A Xerox Alto tette le 35 éve azokat az alapokat, amik máig meghatározzák a személyi számítógépet.

A többi gép már kölyök: az 1984-es, óriási Compaq Portable, a játékgépre emlékeztető 1994-es PowerBook 170, vagy az első Sun Workstation. Mind ott van Mountain Viewban, egyszer valaki talán majd újra bekapcsolja őket.