Valér
4 °C
8 °C

Schmidt ingyen dolgozott az Apple-nek

2009.08.07. 11:13
Passzol a Google filozófiájához, ha a cég vezérigazgatója gyakorlatilag ingyen, évi egydolláros fizetésért dolgozik. Eric Schmidt az Apple munkáját is ingyen segítette, mégis egymillió dollárral gazdagabb lett.

Eric Schmidt augusztus 3-án távozott az Apple igazgatói tanácsából, ahol három évig – 2007 és 2009 között – szinte ingyen dolgozott. Sem az Apple, sem a Google nem akarta kifejteni, hogy Schmidt miért nem vett fel fizetést.

Amikor Steve Jobs 1997-ben ismét az Apple élére állt, a vállalat harmincezer részvény lehívását engedélyezte az igazgatói tanács tagjainak, és utána évente további tízezer részvényt vehettek, emellett évi 50 000 dolláros fizetést kaptak. Schmidt azonban mindkét díjazást elutasította.

Persze nem kell félteni a keresőóriás vezérét, 2006 szeptemberében ugyanis a tőzsdén – tehát nem élve a különleges jogaival – vett tízezer Apple-részvényt, ami akkor körülbelül 740 000 dollárt ért. Most ezeknek a részvényeknek az értéke körülbelül 1,7 millió dollár, tehát 130 százalékos haszna volt rajta.

Emellett Schmidt szívesen hazavitt kütyüket, csak 2008-ban 8 712 dollár értékben vitt haza iPodokat és Macbookokat, és 7580 dollár értékű egyéb ajándékokat kapott.