![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Elhunyt az első magyar robotbeteg
További Tech cikkek
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara szépen felújított folyosóival a legkevésbé sem emlékeztet egy magyar felsőoktatási, vagy egészségügyi intézményre, de ennek az érzésnek vége, amint belépünk a sajtóbemutató termébe. A kar dékánja, Mészáros Judit fogad minket, aki egyszerre tanár és orvos, éppen ezért úgy tud rászólni a helyi diákokra, nővérekre, de még az újságírókra is, hogy rögtön görcsbe áll a gyomrunk. Három perccel a bemutató hivatalos megkezdése előtt érkezünk, de kiderül, hogy mindenki "csak ránk várt", és különben is, jobb, ha felírjuk, mi az intézmény pontos neve, mert az újságírók többnyire azt sem tudják, hol vannak.
Jenő in da house
A rövid eligazítás után már a stressz miatt dinamikusan termelődő gyomorsavval vártuk a bemutatót, amit meg is kaptunk. A hátunk mögött ugyanis unatkozva feküdt az első magyar robotbeteg, más néven a betegszimulátor, akit én csak Jenőnek hívok. Az emberformájú gép nyugodtan lélegzett, és tűrte, hogy mindenféle drótokat dugjanak bele, aztán tragikus hirtelenséggel kihúzzák azokat. Pihenés közben pislogott is néha, mást azonban nem nagyon csinált: egy álom az ilyen beteg.
A dékántól és Dr. Sebestyén Gábor főiskolai tanársegédtől megtudtuk, hogy mire jó az ilyen Jenő: a diákok gyakran idegesek, ha valódi embereken kell megtanulniuk az alapszintű kezelést, a szimulátor viszont nem kezd el méltatlankodni, ha a vénája helyett a nyaki ütőerébe köti be valaki az infúziót, és akkor sem problémázik, ha félremegy a katéter. Pedig a robottal még a vizelettartási nehézségeket is lehet szimulálni, a szomszédos teremben működő folyadékpumpába bekötik a vizeletet, ami a másik oldalon kifolyik a Jenőből - mikor-milyen nemi szervből, attól függően, hogy melyikre van szükség, a szimulátornak ugyanis a legjobb pornószínészekhez hasonlóan van szeméremajka és felcsatolható pénisze is.
Az oktatás során a nyugati módszerek alapján tanítják a diákokat, így halálesetet elég ritkán szimulálnak. "Rosszat tenne a morálnak" - mondta el Dr. Sebestyén Gábor, akitől azt is megtudtuk, hogy a halál beálltának megállapításához nem a robotot használják. "Túl drága lenne, az ilyen feladatokra vannak donorjaink" - mondta.
A szimulátor legfőbb feladata a gyógyítás megtanítása. A gép képes a legváratlanabb vészhelyzeteket is előidézni, a szomszédos teremben található MacBookról indítható rövid hatótávolságú asztmás roham, kokain-túladagolás vagy súlyos baleseti sérülés, a hallgatóknak meg a lehető legrövidebb időn belül kell a legjobb módszerekkel javítaniuk a beteg állapotán. Segíti őket a szívhang, a bélhang, számos olyan mutató, amit máskülönben csak az ember produkál, meg hogy a rendszer folyamatosan figyeli a beavatkozásokat, és azoknak megfelelően módosítja a robot állapotát.
ER
"Gyorsan csináljunk szívmegállásos vészhelyzetet" - mondja a dékán olyan hangon, hogy többen spontán gyomorfekélyt élnek át, de a szomszédos szobában dolgozó asszisztens megőrzi nyugalmát, és a megfelelő ikonra kattint a laptopon.
A következő pillanatban a beteg szíve a monitorok szerint már nem ver, újra kell éleszteni. Az oktatást vezető nővér defibrillátor után nyúl, "Töltés 200!" - mondja a diákoknak, majd a betegre rakja a tappancsokat, és nem történik semmi. "Valami baj van a géppel" - rebegi úgy, mintha ez az ő hibája lenne, majd némi nyomkodás után újra 200-at kér, és megint csak nem történik semmi. "Tempó" - mondja ellenvetést nem tűrő hangon a dékán, "Töltés 360!" - kiálltja a nővér abban bízva, hogy a nagyobb számtól megjön az újraélesztő önbizalma, de az továbbra sem hajlandó működni. Ahogy számolom, mostanra beállt szegény Jenőnél az agyhalál.
Még jó, hogy nála: a robotnak pont az a dolga, hogy nyugodtan tűrje a hibás kezeléseket, hogy az ő kárán tanulva már ügyesebben gyógyítsák a valódi betegeket a nővérek és az orvosok. Mondjuk azt nem lehet megtanulni rajta, hogy miként lehet emberségesen bánni a rászorulóval, de a legtöbb beteg persze azzal is kiegyezne, ha profi módon ellátnák.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)