Mobilos és az elektronikai cégek már növekedést várnak
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest még 4 százalékkal esett a mobiltelefonok eladása világszerte, 291 millióra. A Strategy Analytics elemzői azonban bizakodók, vizsgálatuk szerint 2009 utolsó negyedévében 3 százalékkal bővül a készülékek piaca.
Részben a javuló fogyasztó bizalomnak, részben pedig a kínálat korábbi visszafogásának köszönhető a fellendülés.
Jön föl a Samsung
A harmadik negyedben a Nokia megőrizte piacvezető helyét a mobiltelefonok piacán, de a részesedése 37,3 százalékra esett. 2007 első negyede óta ez a legalacsonyabb szint.
Ugyanakkor a Samsungnak a negyedévben az eddigi legnagyobb részesedést sikerült kihasítania, 20,7 százalékot. Az LG Electronics megőrizte korábbi, 10,9 százalékos részét, a Sony Ericsson szintén maradt a korábbi 4,9 százaléknál. Az utánuk következő Motorola a harmadik negyedben megközelítőleg 4,7 százalékos részt mondhatott magáénak, az Apple - iPhone segítségével - 2,5 százalékot. A mobilkészülék világpiac maradék 21,5 százalékán a többi gyártó osztozott.
Viszik a tévét
Kezd magára találni a szórakoztató elektronikai ipar, az ágazat nagyágyúi kilátásaik javulásáról számoltak be. Élénkül a kereslet, és a cégek csökkentették a költségeiket.
A Samsung Electronics minden idők legnagyobb profitját zsebelte be a szeptemberrel végződött harmadik negyedben a memóriachipek drágulása, illetve a televíziók és a mobilok keresletének élénkülése miatt. A lapos képernyőjű televíziók piacán világelső dél-koreai csoport adózott eredménye 3,72 ezer milliárd wonra (2,1 milliárd euróra) nőtt az egy évvel korábbi 1,22 ezer milliárdról. A bevétel 29,1 százalékkal 24,86 ezer milliárd wonra emelkedett.
A társaságnál arra számítanak, hogy folytatódik a kedvező irányzat, és jövőre a profit meghaladhatja az ideit.
A Samsung egyik legfőbb versenytársa az LCD kijelzők piacán, az LG Display rekord forgalomról, és adózott eredményének 90 százalékos növekedéséről számolt be, a LG Electronics minden idők legnagyobb bevételére tett szert a televíziók és mobilkészülékek értékesítésében.
A Panasonicnak is sikerült visszatérnie a nyereséges zónába a második negyedévben, miután az előző ciklusokban még veszteséges volt: az üzemi eredmény 49,1 milliárd jen volt július-szeptember között, adózás után 6 milliárd jen profitja keletkezett.
Bár mindkét adat jóval elmarad az egy évvel korábbitól, a társaság az év egészében lényegesen kisebb veszteségre számít, mint korábban: 140 milliárd jenre az előzőleg jósolt 195 milliárd helyett, az üzemi eredmény pedig 120 milliárd jen körül fog alakulni a tervezett 75 milliárd helyett a márciussal végződő üzleti évben.
Lefelé, a korábbi 110 milliárd jenről 60 milliárdra módosította éves veszteség előrejelzését a Sony is, mivel már látja a kibontakozás jeleit. Annak ellenére változtatott várakozásain, hogy működése még veszteséges volt július-szeptember között.