A Windows 7 piacra dobását követően megkezdődött a szokásos macska-egér harc az operációs rendszer jogtisztaságát garantálni hivatott rendszerek kiiktatásával próbálkozó hackerek és a Microsoft között. A közelmúltban megjelentek az interneten az első olyan törések, amelyekkel megúszható a termékaktiválás, sőt az illegális példányokon mutatkozó kellemetlen mellékhatások (elfeketülő asztal, levakarhatatlan figyelmeztetés) is.
A beszámolók szerint a publikált crackek úgy működnek, hogy a Windows 7-ben és a Windows Server 2008 R2-ben teljesen kiiktatják a korábbi rendszereken Windows Genuine Advantage (WGA) néven megismert, de az új kiadásokban már Windows Activation Technologies (WAT) néven szereplő védelmi komponenst. Az operációs rendszer a törések futtatása után aktivált, jogtiszta példányként viselkedik.
A hackerek ugyanakkor vélhetően csupán kérészéletű győzelmet arattak: mivel a programjaik a Windows rendszerfájljait módosítják, patchelik, a trükk könnyen észlelhető, és az aktivációs modulhoz kiadott patchcsel bármikor érvényteleníthető. Korábban a Microsoft ugyanígy lehetetlenítette el a Vista esetében az egyik legnépszerűbb aktiváláshacket, a 30 napos türelmi idő folyamatos megújítását.
A szoftvervállalat ezúttal is dolgozik már az aktivációs eljárás megerősítésén. „Ismerjük ezt a trükköt, és már készül a válaszunk” – nyilatkozta a CNET-nek a Microsoft szóvivője.
Ugyanakkor – akárcsak a Windows Vista esetében – a Windows 7-tel is működnek azok az OEM BIOS-hackek, amelyek elhitetik a szoftverrel, hogy az egy nagy pc-gyártó hardverén előtelepített operációs rendszerként fut, legálisan. Ehhez vagy kézzel kell belenyúlni a számítógép alaplapjának BIOS-ába – ami kockázatos művelet –, vagy egy szoftveres emulációt kell futtatni. A Microsoft korábban azt ígérte, hogy ezt a kiskaput is be fogja zárni, de ezzel egyelőre még adós, a hivatalos álláspont szerint azért, mert elsősorban a széles körben használt, nem pedig a komolyabb szakértelmet igénylő törések kiiktatására koncentrálnak.