Erzsébet
1 °C
4 °C

Első útjára indul a világ legnagyobb óceánjárója

2009.11.30. 07:08
Ötször akkora mint a Titanic volt, nem mondják rá, hogy elsüllyeszthetetlen, de egy majdnem hurrikánt már átvészelt. Decemberben indul első útjára a világ legdrágább és legnagyobb luxus-óceánjárója, az Oasis of the Seas, a jegyek persze már rég elfogytak, de hárommillió forintért egy egyhetes karibi körutat még lefoglalhatunk valamikor 2010-re.

Az összes teszten és ellenőrzésen átment, minden próbaút sikeres volt, így december ötödikén a floridai Fort Lauderdale kikötőjéből elindul első hivatalos útjára a világ legnagyobb óceánjárója, az Oasis of the Seas. A hajót Finnországban építették fel a Royal Caribbean International hajózási társaság megbízásából.

A Oasist 2006 februárjában rendelték meg, az építkezés idén október végén ért véget, és a hajó két hét alatt ért át a Balti-tengerről Floridába. Útközben a legnagyobb gondot a két dániai szigetet összekötő Storebæltsbroen híd okozta: a víz felett 65 méterrel húzódó híd alatt alig ötven centivel fért csak el az óriáshajó (ami egyébként végleges formájában 72 méter magas a vízszint felett), úgy hogy a híd alatti áthaladáshoz 20 csomó sebességre gyorsított, mert a nagyobb sebesség nagyobb merülési mélységet ad.

Nem fér be a kikötőbe

Az Oasis of the Seas nagyobb, mint az amerikai haditengerészet bármelyik repülőgéphordozója, és majdnem másfélszer akkora, mint az eddigi legnagyobb utasszállító hajó: a teljes hossza 360 méter, a tömege 225 ezer tonna. 60 méter széles, és a víz alatt 22 méterre nyúlik. A világ leghíresebb hajómotorgyártója, a finn Wärtsilä hat dízelhajtóműve (három 18590, és három 24780 lóerős) adja a 22,6 csomós, vagyis óránként 42 kilométeres végsebességét, plusz négy, egyenként 7380 lóerős motor segít még a finomabb manővereknél dokkoláskor.

Ezzel kapcsolatban egyéb problémák is felmerülnek: a hajó a méreteinél fogva egyszerűen nem fér be a kisebb kikötőkbe. Haitin ezért maga a hajó tulajdonosa építtetett egy új dokkot, míg Jamaikában a kormány az Oasis miatt bővítette ki a sziget legnagyobb kikötőjét. A hajó egyébként kizárólag a Karib-tengeren fog közlekedni, 4-9 napos körutakat terveznek, floridai indulással és érkezéssel, és trópusi szigetek érintésével.

Keleti kényelem, nyugati izgalom

A 16 emeletes hajó kabinjaiban (a legnagyobb és legdrágább lakosztályok 150 négyzetméteresek, plusz a víz fölé kinyúló, 80 négyzetméteres erkély) összesen 5400 utasnak van hely, a legénység létszáma 2165. Az utasok kényelmére felsorakoztatott luxus a Titanicot idézi: többek között tíz úszómedence, golf-, kosárlabda-, és műjégpálya, 37 bár és étterem, 42 lift, egy 12 ezer fával és bokorral benépesített központi park, és egy 1380 férőhelyes színházterem van a fedélzeteken. Persze az árát is megkérik mindennek: a legolcsóbb jegy egy standard hétnapos karib-tengeri körútra 187 ezer, a legdrágább, a már említett lakosztállyal hárommillió forintnak megfelelő pénzbe kerül.

Bár a Titanic óta egyetlen óceánjárót sem hirdetnek úgy, hogy elsüllyeszthetetlen, az Oasis a próbaútján belekeveredett egy majdnem hurrikán-osztályú viharba, és simán átvészelte. Ez leginkább a szokatlanul nagy szélességének köszönhető (ami azt ellensúlyozza, hogy a tömegközéppontja aránylag magasan van), elvileg, hacsak nincs éppen cunami, nem is léteznek akkora hullámok az óceánokon, amik fel tudnák borítani.

Jéghegy helyett válság

Az Oasis 1,4 milliárd dollárba került, ezzel a legdrágább kereskedelmi célú hajó, ami valaha készült. Még azelőtt kezdték el építeni, hogy beütött volna a gazdasági válság, ami a floridai központú amerikai óceánjáró-bizniszt nagyjából úgy érintette, mint a Titanicot a jéghegy. Bár a világ legnagyobbjának kijáró médiafigyelem jó reklámot csinál a hajónak, a 2010-es utakra még mindig lehet jegyet foglalni (az első útra persze már régóta telt ház van), és kérdéses, hogy mikor fogja behozni az árát a luxushajó.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?