Az Electronic Frontier Foundation (EEF) civil jogvédő szervezet közleményben tudatta, hogy keresetet nyújtott be hat amerikai állami intézmény, köztük a CIA, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a belbiztonsági minisztérium ellen. Az ok: visszautasították a kérvényt, amiben arra kérték a hivatalokat, hogy hozzák nyilvánosságra, milyen szabályok alapján, milyen eljárási rendben használják fel a közösségi oldalakon szerzett információkat nyomozások, adatgyűjtés és megfigyelési akciók során.
Az EFF közleménye kifejti, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a kormányzat időnként bizonyítékként használja fel a közösségi oldalakról szerzett adatokat, ám az nem tisztázott, hogy milyen módon teszik ezt.
A szervezet szerint fontos a nyilvánosság e kérdésben, mivel épp most folyik egy olyan törvény előkészítése, mely az eddigieknél komolyabban védené a közösségi oldalak felhasználóinak személyiségi jogait: „Több millió ember használja naponta az olyan közösségi oldalakat, mint a Facebook, és ezeken az oldalakon rengeteg magántermészetű információt közölnek magukról. Ha a Kongresszus olyan törvények kidolgozásán fáradozik, amelyek védenék a Facebook felhasználóit, akkor a törvényhozóknak és a választóknak ismerniük kell azt is, hogy a kormányzat milyen módon, mire használja fel jelenleg ezeket az adatokat” – írja James Tucker az EFF egyik aktivistája.
Mivel az említett szervezetek, ügynökségek közül többen nem válaszoltak az EFF megkeresésére, ezért döntöttek a jogi út mellett.
Érdekes adalék, hogy Christopher Soghoian, egy amerikai egyetemista is mostanában tette közzé blogjában azt az adatot, melyre kutatásai során bukkant, és ami szerint a Sprint Nextel, az USA egyik legnagyobb szolgáltatója egy év alatt több mint 8 milliószor adott ki kormányzati szerveknek az előfizetőikhez kapcsolódó GPS-adatokat.