Arnold, Levente
17 °C
27 °C

A világ legdrágább pornószűrője lehet a kínai

2010.01.11. 16:59 Módosítva: 2010-01-11 17:02:27
Lopás miatt több mint 2 milliárd dollárra perelik Pekinget és az alig használt szoftver fejlesztésében és terjesztésében részt vevő cégeket.

Egy kaliforniai szoftvercég beperelte a hírhedt kínai tartalomszűrő program, a „Zöld Gát, a fiatalok kísérője” fejlesztésében közreműködő két vállalkozást, lopással vádolva meg őket. A Santa Barbara-i székhelyű Solid Oak Software azt állítja, hogy a pekingi megrendelésre készült filter az általuk írt Cybersitter szülői tartalomszűrő programkódját használja – egészen pontosan abból 3000 sornyit –, azaz lopott kódra épül.

A per nem csupán a fejlesztő cégeket célozza, hanem alperesként nevezi meg a nagyobb helyi PC-gyártókat – köztük a Sonyt, a Lenovót és az Acert – is, melyek a vád szerint annak tudatában vettek részt a szoftver terjesztésében, hogy az mások szellemi tulajdonára épül. Az alperesek között szerepel a megrendelő kínai kormány is. A Solid Oak Software több mint 2,25 milliárd dollár kártérítést követel a beadványban.

A Peking eredeti elképzelése szerint tavaly júliustól kötelezően bevezetni tervezett programot több oldalról is hevesen támadta a Nyugat. Egyrészt szakértők számos biztonsági rést fedeztek fel benne, és már a nyáron felmerült, hogy részben lopott kódra épül. Másrészt: a fejlesztő Jinhui Computer System Engineering szerint a program kizárólag a pornószájtokat szűri – hogy védje az iskolásokat a káros tartalmaktól –, a nyugati vizsgálatok azt állították, hogy politikai és ideológiai szűrőként is működik, és így kiegészíti a „Kínai Nagy Tűzfal”-ként is emlegetett, kiterjedt központi cenzúrát.

A kínai kormány a tiltakozáshullám hatására augusztusban meghátrált, és változtatott az eredeti terven. A módosított rendelet szerint az országban forgalmazott számítógépekhez nem kötelező mellékelni a filtert, az otthoni felhasználók maguk dönthetnek arról, telepítik-e. Csupán a nyilvános, például iskolákban vagy internetkávézókban működő pc-ken írták elő a használatát, igaz, a híradások szerint számos oktatási intézmény különböző ürügyekkel kibújt a rendelkezés végrehajtása alól.

A Solid Oak Software perirata szerint azonban még így is több mint 56 millió számítógépre került fel a filter az országban. A kártérítés összegét úgy kalkulálták ki, hogy ezt a példányszámot megszorozták a Cybersitter 40 dolláros fogyasztói árával.

Az amerikai cég már a nyáron figyelmeztette a kínai piacon működő pc-gyártókat arra, hogy nagy valószínűséggel lopott kódra épül a termék, ám azok biztos ami biztos alapon továbbra is az eredeti rendelethez hűen mellékelték az állami filtert a konfigurációikhoz.

„Felhasználók millióhoz juttatták el a törvénysértő programot, és azt követően is folytatták a terjesztést, hogy mindenki számára világossá vált: lopott programkód van benne. A múlt héten is kaptunk híreket arról, hogy az alperesek közül néhány még mindig terjeszti a szoftvert Kínában” – nyilatkozta a New York Times-nak Gregory Fayer, az amerikai cég jogi képviselője. Aki hozzátette: a lopást olyan amatőr módon hajtották végre, hogy a kódban benne hagyták a Cybersitter weboldalára mutató linkeket is.