Meglepő statisztikát tett közzé az NPD a napokban: a piacelemző a három legnagyobb játékpiac, az amerikai, a brit és a japán eladásait összegezte, mert arra volt kíváncsi, hogy melyik szoftverek szerepeltek a legjobban ezeken a területeken 2009-ben. Bár a három piac együttes teljesítménye 379,3 millió eladott darabbal nyolc százalékot csökkent az egy évvel korábbihoz képest, még mindig ezek árulkodnak a legpontosabban arról, hogy mik is a játéktrendek.
Nem nagy meglepetésre a tavalyi év legsikeresebb játéka a Modern Warfare 2 lett, ami minden idők rekordjai közül is tart néhányat. A grafikont elnézve azonban kiderül, hogy míg a játék hihetetlenül népszerű volt a nyugati piacokon, 240 ezres darabszámával szinte nem is látszott Japánban. A TOP 5-ös lista további négy helyezettje azonban tovább meglepetéseket tartogat.
Ezeket a címeket ugyanis kivétel nélkül Wii-re készítették, sőt, mindegyik a Nintendo házi üzemeiből került ki, tehát óriási hasznot hoztak a japán cégnek. A statisztikákat elnézve kiderül, hogy ezeknél a játékoknál már a hazai piac is rendesen kivette a részét a bevételekből, amik egyébként valószínűleg kellőképpen magasak: a négy szoftverből három mellé (Fit, Fit Plus, Sport Resort) valamilyen hardvert is adott a Nintendo, így azok a szokásos 15 ezer forint helyett esetenként 25 ezer forintnál is többe kerülnek. A New Super Mario Bros. Wii viszont úgy lett sikeres, hogy csak a régi életérzést csomagolta néhány remek ötlettel kiegészítve a dobozba a japán vállalat.
A mostani statisztikából sok mindent ki lehet olvasni, de a legérdekesebb következtetés talán az, hogy a Wii-re készült játékokat csak minden idők egyik legsikeresebb programjának sikerült megszorongatnia, ami egyszerre három platformra is elkészült. A Nintendo konzolja azért is lehet ilyen kényelmes helyzetben, mert eddig 67,5 milliót adtak el belőle, míg két konkurenséből együtt is csak 72 milliót.