![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Beszöktünk az Apple német központjába
További Tech cikkek
A bemutató azzal indult, hogy közölték velünk, hogy az Aperture 3-asban közel kétszáz újítás van a 2-eshez képest, de szerencsére megígérték azt is, hogy ezeket nem vesszük tételesen végig.
Kaliforniából jöttem
A prezentációt Kirk Paulsen, az Apple-szoftverekkel foglalkozó marketingvezető tartotta, aki egyenesen Cupertinóból érkezett Münchenbe, hogy megmutassa, mire képes a program. Az előadás első néhány perce egy időutazás volt: pont egy éve mutatták be az Apple a minden Macintosh mellé adott képnézegetőjének, az iPhotónak a legújabb verzióját, most az abban bemutatkozó újdonságok átszivárogtak az Aperture-be is.
A program ezentúl automatikusan felismeri az arcokat, és nevekhez gyűjti azokat, ha van gps-koordináta a képhez, akkor a beépített térképen is megnézhetjük, hol készült a fotó, és az Aperture megörökölte az iPhoto slideshow-it is.
Persze azért csiszoltak valamennyit az ingyenes program funkcióin, amolyan Apple-módra, hiszen egy 200 dolláros pro alkalmazáshoz többlettudást illik pakolni. A slideshow-ban például két kattintással hozzá tudjuk igazítani a képváltás ütemét a lejátszott dalhoz, hogy a zene ritmusához igazodjon a vizuális tamtam. De rakhatunk filmeket, hangfile-okat is a show alá, még egy kicsit dolgoznak rajta, és az Aperture kész videóvágó-program lesz. Akárhogy is, az elkészült slide-okat exportálhatjuk, hogy aztán akár iPhone-on, vagy bármilyen eszközön az Aperture jelenléte nélkül is visszanézhessük azokat.
Aztán ott van a gps-koordináták problémájának kezelése. A legtöbb fényképezőben nincs benne a filléres vevőegység, ha valaki szeretné tudni, merre nyaralt, kénytelen beszerezni egy trackert néhány ezer forintért. Az Aperture képes importálni ezeknek az eszközöknek adatsorát, amit a beépített Google Maps-re rajzolva végignézhetjük, merre jártunk. Az úton készített fényképek azonban még nincsenek az útvonalhoz rendelve, és ha megfelelünk az Apple statisztikai átlagának, elég komoly bajban vagyunk: a cég felmérése szerint a többség nem állítja be a fényképezőn a dátumot, pláne nem hangolja azt össze a gps-szel.
Éppen ezért ha simán időpont alapján azonosítana a program, jó esély lenne rá, hogy a budapesti felszállás fotóját a barbadosi mélytengeri merülés koordinátájához kapcsolná az Aperture. Viszont ha pontosan tudjuk egy képről, hogy az hol készült, és azt elhelyezzük a gps-koordinátákból kirajzolt útvonalon, a program kiszámolja, hogy mekkora eltérés van a két eszköz órája közt, és automatikusan elhelyezi fotóinkat a térképen. Persze akinek nincs gps-e, annak sincs oka szomorkodni, egyrészt, mert gps nélkül is lehet boldog az ember, másrészt meg mert manuálisan is tudunk koordinátákat rendelni a fotók mellé, ráadásul mindezt gépelés nélkül, sima fogd-húzd-technikákat alkalmazva, kényelmesen, sőt, mesébe illően!
Mindent megtalál
Okosabb lett a keresés, mostantól szűkíthetjük a találati listát olyan tételekre, amiket már elküldtünk emailben, azokra, amiket fekete-fehérré alakítottunk, gyakorlatilag minden beavatkozást rögzít a program, így egy információmorzsa is elég a fotó kiásásához.
De az Aperture még több finomságot kínál: például ha több csúszka van egymás mellett, de az egyiket úgy kezdjük el húzni, hogy közben lenyomva tartjuk a shift-gombot, csak ez az egy marad aktív, a többi eltűnik, hogy az egész képen lássuk a hatást. Ha elkenünk egy effektet, mondjuk egy sötétítést, a program megtalálja a felületeket elhatároló vonalakat, így lehetőségünk van arra, hogy csak az ég színét változtassuk meg, a horizonttal elválasztott földterület változatlan maradjon. Amikor meg egy erdő van a látóhatár szélén, elég kiválasztani az eget, mint alapszínt, és a program csak az ennek megfelelő felületeken változtat, tehát mehet a sötétítés az ágak között is.
A legjobb képességek azonban többnyire az előre mentett beállítások: aki nem akar sokat vacakolni a színekkel, betölti valamelyiket az Aperture 3 készletéből, és máris ragyogóbbak, fakóbbak, elkentebbek vagy éppen élesebbek lesznek a fotók, attól függően, hogy éppen mire van szükség.
Nyomtatás
A programmal készült képeket aztán könyvvé rendezhetjük. Az Apple több témát is ad, a könyv jellegének megfelelően lehet romantikus vagy utazásos az album, végül egyetlen gombnyomással elküldhetjük a gyártónak a könyvet, hogy az pár nappal később nyomdaminőségben érkezzen vissza.
Ez a szolgáltatás szintén az iPhotóban jelent meg először, és nálunk éveken keresztül elérhetetlen volt, karácsony óta viszony Magyarországon is működik a book. Az Aperture azonban ebben a funkcióban is felülmúlja egyszerűbb testvérét, mert nemcsak az Apple témáit, hanem ismertebb vállalatok, például a Couture vagy a Queensberry előre beállított sablonjait is használhatjuk, hogy ezekkel a konkurens cégekkel végeztessük el a nyomtatást. Amikor megkérdeztük Kirköt, hogy ugyanez a funkció visszaköszön-e majd az iPhoto következő verziójában, a szakember a hátunk mögött ücsörgő Apple-alkalmazottakra mutatva azt mondta, ha válaszolna, lelőnék azok a fickók.
A fejtágító után kipróbáltuk a programot, aminek egyébként van egy teljes értékű, 30 napig ingyen használható verziója. Az Aperture tényleg könnyen kezelhető, a kétórás bemutató után is megtudtam szinte mindent csinálni vele, pedig korábban nem nagyon használtam sem az egyes, sem a kettes verziót. Az viszont tisztán látszik, hogy a program elképesztő erőforrásokat követel: a bemutató egy 8 gigabájt memóriával és négymagos processzorral szerelt 27 colos iMacen folyt, gördülékenyen. Az én, 2,53 gigahertzes Core 2 Duóval és 4 gigabájt memóriával ellátott, tehát egész erős laptopomat viszont többször megfektette a program: nem ritkán hosszú töltésekre kellett várni, és az is előfordul, hogy egy felkent effekt csak öt-hat másodperces késéssel jelenik meg. Aki tehát az Aperture-t akarja használni, jobban teszi, ha gyorsan szerez egy négymagos gépet nyolc gigabájt memóriával.
Kémkedés
A bemutató után jött az ebéd, pár rosszul bevett kanyar után azonban az újságíróknak kialakított étkező helyett az alkalmazottak kantinjában találtam magam. Heringsaláta, zöldségek, olivás kenyér, töltött szépia, bucinudli volt a menü, amit jó étvággyal fogyasztottak körülöttem a dolgozók. Gondoltam, ha már ilyen szerencsésen alakult, elkezdek ismerkedni, és kiszedek minden féltett titkot a gyanútlan alkalmazottakból, valamelyik kelet-európai Apple-gyár összeszerelő-alkalmazottjának adva ki magamat, de lelepleztek. Amint a helyi pr-os észrevette, hogy eltűntem a csoportomból, kutatni kezdett utánam, és amikor megtalált, kedvesen, de erélyesen megkért, hogy távozzak az alkalmazottak köréből. Ott kellett hagynom a dolgozókat és a szépiát.
Andy Grove, az Intel magyar származású vezetője egyszer azt mondta, hogy az informatika világában paranoiásnak kell maradni, és ezt a feltételt az Apple kiválóan teljesíti. Titkos küldetésem alatt mindössze annyit sikerült kiderítenem, hogy az alkalmazottak kaptak édes péksüteményeket is, az újságírókra viszont a főétel után csak a kávé járt.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)