Emma
5 °C
10 °C

Újra napirendre kerül a pornódomén

2010.03.10. 07:34
A .xxx végződésért felelős regisztrátor nem nyugszik. Az ICANN a héten szavaz arról, hogy újratárgyalják-e az ügyet.

Három évvel azután, hogy az ICANN elvetette az internet piros lámpás negyedét kijelölni hivatott .xxx végződés bevezetését, a terv ismét napirendre kerül. Az internetes doménneveket felügyelő szervezet a hét végén a kenyai fővárosban, Nairobiban tartandó ülésén újra tárgyalni fogja a pornódomén ügyét.

Mint korábban több alkalommal, ezúttal is a reménybeli regisztrátor, az ICM Registry járta ki a doménbevezetés újratárgyalását. A csalódott cég ugyanis egy választott bíróság elé vitte az ügyet, amely most nyilvánosságra hozott határozatában arra jutott, hogy az ICANN a saját szabályzatát megsértve döntött évekkel ezelőtt, és ezért a kérdés felülvizsgálatát rendelte el. Noha a választott bíróság ítélete nem kötelező érvényű, a szervezet március 12-én szavazni fog arról, hogy eleget tesz-e az abban foglaltaknak.

Az elmúlt években többször is megbukott pornódoménnek néhány politikuson és az ICM Registryn kívül tulajdonképpen nem sok támogatója akad, maga a pornóipar sem lelkes az ötlettől. A szexoldalak üzemeltetői elsősorban azért ellenzik a tervezetet, mert az megnyitná az utat az efféle internetes tartalom gettósításához. Mivel a domén használata nem lenne kötelező, az az érv sem áll meg, hogy a végződés alapján a szülők egyszerűbben szűrhetnék az internetes pornót, ráadásul – mondták a tervezet ellenzői – a pornószerverek IP-címeinek begépelésével a védeni próbált gyerekek amúgy is elérhetnék a tiltott oldalakat.

Az eredeti elképzelés szerint az ICM Registry évi 60 dollárt kért volna egy címért, körülbelül tízszer akkora összeget, mint amennyit egy .com végződésű webcímért kell fizetni. Ebből 10 dollár egy olyan nonprofit csoport számlájára vándorolt volna, amelynek feladata lenne a pornográfia internetes megjelenésére vonatkozó szabályok kidolgozása.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport