![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Rekordot döntött itthon a Windows 7
A Microsoft Windows 7 már január végén, három hónappal a piacra kerülése után megelőzte Magyarországon az elődjét, a Vistát: az új operációs rendszert 2010 negyedik hetében több hazai számítógépen használták, mint a korábbi kiadást.
Előzi elődjét
A múlt héten aztán – derül ki a Gemius SA internetes statisztikájából – a Windows 7 részesedése átlépte a 10 százalékos küszöböt is (egészen pontosan 10,31 százalékig emelkedett), és ezzel öt hónap alatt olyan szintre jutott, ahová a Vista a három évvel ezelőtti premierje óta alatt sosem volt képes felkapaszkodni.
A sokat kritizált rendszer tavaly októberben volt a népszerűségének csúcsán Magyarországon: az utódja kiadását megelőző héten a részesedése a hazai internetezők számítógépein 9,38 százalékos volt, majd ezután kezdett stabilan apadni.
Jellemzője az asztali és noteszgépeken használt operációs rendszerek hazai piacának, hogy a mérések kezdete, 2007 eleje óta gyakorlatilag változatlan, 98 százalék feletti részesedéssel a Microsoft Windows uralja azt.
Az alternatívák – melyekből a statisztikákban szám szerint mindössze kettő kimutatható létezik: a Mac OS X és a Linux – egyike sem tudott három év alatt túlnőni az 1 százalékos elterjedtségen, sőt még megközelíteni sem tudta ezt a lélektani küszöböt.
Dinamizmus nélkül
A piacról teljesen hiányzik a dinamizmus, rendszerint csupán annyi változás történik, hogy az új Windowsok megjelenésével az egyes Windows-verziók részaránya módosul az alapvetően változatlan nagyságú Microsoft-szeleten belül.
![winbattlehusm.png](http://kep.index.hu/1/0/136/1361/13617/1361729_9efef29b53d45fd824d4a018cb50b78a_wm.jpg)
Még 2010-ben is öt Windows van versenyben: a Windows 2000, a Windows XP, a Windows 2003, a Windows Vista és a Windows 7.
Ugyancsak magyar sajátosság, hogy a világátlagnál jóval makacsabbul tartja magát a több mint nyolc évvel ezelőtt megjelent Windows XP, mely még mindig 80 százalék feletti részesedéssel rendelkezik. A különféle nemzetközi statisztikákban e kiadás befolyása jóval alacsonyabb, 50-60 százalékos, míg a Vistáé a legtöbb mérés szerint 25 százalék körül áll.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)