Vince, Artúr
-5 °C
2 °C
Index - In English In English Eng

Megtévesztő sms-játék a Vodafone-tól

2010.04.21. 14:21
A Vodafone 2009. július 13. és 2009. szeptember 10. között megtartott „Nyári SMS promóció” elnevezésű játékával kapcsolatban fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a távközlési cég 40 millió forint bírságot kapott.

A Vodafone 2009. július 13. és 2009. szeptember 10. között tartotta „Nyári SMS promóció” nevű marketing akcióját. Ennek keretében a fogyasztók naponta megnyerhették a 60 darab bruttó félmillió forint értékű nyaralás egyikét. Fődíjként pedig a játék végén egy 16 millió forint értékű siófoki nyaralót sorsoltak ki. A játékról a Vodafone több módszerrel igyekezett tájékoztatni az ügyfeleit.

A Vodafone sms-e alapján a fogyasztók arra következtethettek, hogy a játékban való  részvételhez csak egy emelt díjas (250 forint) sms-t kell küldeni a NYARALÁS-szóval. A fogyasztóknak nem volt tudomásuk arról, hogy a Vodafone egy, az sms-ben közöltektől eltérő (regisztrációt megkövetelő, tudásalapú kérdések megválaszolását igénylő) játékot tart.

Önmagában a NYARALÁS szó megküldésével még nem vettek részt a játékban, ahhoz sikeres regisztrációra is szükség volt, a fogyasztók jelentős része ezért semmilyen sorsoláson nem vett részt.

A plakátok és szórólapok egyebek között arról tájékoztatták a fogyasztókat, hogy részt vehetnek a játékban, ha 250 forintért vásárolnak egy háttérképet, majd egy díjmentes sms-sel regisztrálnak, a plakát és a szórólap azonban ellentmondásosan tájékoztatott a játékban való részvétel feltételeiről.

De gond volt az egyenlegről tájékoztató sms mellé fűzött játékleírással, ahogy a sajtókommunikációs anyaggal, valamint egyéb tájékoztató csatornákkal.

A GVH azt is vizsgálta, hogy a Vodafone agresszív kereskedelmi gyakorlatot folytatott-e játéka lebonyolítása során. Kiderült, hogy a regisztrálást követően a fogyasztó akkor is kapott naponta tudásalapú sms-t, ha azokra nem válaszolt. Emellett naponta emlékeztető sms-t is kapott, a nyeremény emlegetése mellett felhívással a kérdések megválaszolására.

Ha a fogyasztók az emlékeztető sms-eket zavarónak értékelték, élhettek ugyan a leiratkozás lehetőségével, ezt azonban a Vodafone szankcionálta. A fogyasztó  ugyanis az addig szerzett pontjait elvesztette, a leiratkozást követően a sorsolásokon való részvételre nem volt jogosult, így a korábbi emeltdíjas sms-ei kapcsán felmerült költségeket feleslegesen vállalta.

Figyelemmel a fentiekre a GVH megállapította, hogy a Vodafone 2009. július 13. és 2009. szeptember 10. között megtartott „Nyári SMS promóció” elnevezésű játékával kapcsolatban tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Emiatt a vállalkozás 40 millió forint bírságot kapott. A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a Vodafone-nal szemben korábban már több alkalommal került megállapításra, hogy a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A társaság megtévesztő reklámjaival a fogyasztók igen széles körét érte el közel két hónapig.

Enyhítő körülménynek bizonyult például, hogy a Vodafone egyes kommunikációs eszközein törekedett a teljes körű információ megadására, az akció megindítását követően pedig igyekezett javítani kereskedelmi kommunikációin.