Elemér
0 °C
10 °C

Folyton bajok lehetnek a twitterrel

2010.06.17. 16:53
Hetek óta akadozik a szolgáltatás, és a helyzeten csak rontott a foci-vb. Két hétig még biztos lesznek leállások.

Két vállra fektette a Twitter szervereit a dél-afrikai futball-világbajnokság. A legnépszerűbb mikroblogoldal üzemeltetői már a múlt héten jelezték: a foci-vb alatt, főként a nagy érdeklődésre számot tartó meccsek idején a felhasználók találkozhatnak majd a szolgáltatás átmeneti kiesését jelző repülő bálnával.

A kimaradások azonban nem a sporteseménnyel egy időben, hanem már június elején kezdődtek, és azóta a helyzet csak romlott. Kedden időlegesen a Trends és a két napja elindított Places funkciót is kikapcsolták, és arra figyelmeztettek, hogy a tweetfolyam megjelenítésével is problémák lehetnek: eltűnhetnek vagy éppen duplán jelenhetnek meg bejegyzések.

A cég  a hivatalos blogban számolt be arról, hogy mi is történik a rendszerrel. „Az oldal stabilitását és a kimaradásokat tekintve ez a Twitter legrosszabb hónapja tavaly október óta” – írják a bejegyzésben. A cég saját bevallása szerint ugyan felkészült arra, hogy hosszú távon biztosítsa a szolgáltatás folyamatosságát, de jelenleg tűzoltásszerűen avatkoznak be a legkritikusabb pontokon, így igyekeznek elkerülni a foci-vb idején a kimaradásokat.

„E folyamat közben, ahogy a módosításokon dolgoztunk, váratlan és mélyebb problémákra derült fény, sőt mi magunk is akaratlan kieséseket okoztunk. Végeredményben azonban azok a változtatások, amelyeken dolgozunk, a Twitter jövőbeni megbízhatóbb működését szolgálják. Nyilván nem örülünk a kimaradásoknak, és megértjük, hogy azok kellemetlenül érintik a felhasználókat is” – írják.

A bejegyzés szerint bár fel lehetett volna készülni a foci-vb miatti terhelésmegugrásra, az adminisztrátorok nem tudták felmérni a rendszer karbantartásának és optimalizálásának komplexitását, és ez okozza még ma is a problémákat. „A következő két hétben viszonylag rövid ideig tartó karbantartási munkákat végzünk majd az oldalon. Ezek idején a szolgáltatás valószínűleg nem lesz elérhető” – figyelmeztetnek. Arra ügyelnek majd, hogy a mérkőzések alatt működjön a szájt, és a várható leállásokról értesítik majd a felhasználókat – közölték.