Kint van a válságból a csipgyártás
A csipgyártás ugyanúgy megszenvedte a válságot, mint bármelyik másik iparág, 2009. januárra a szektor bevétele körülbelül negyede volt az egy évvel korábbinak. Az elképesztő mélypont után azonban szinte azonnal megindult a fellendülés, és 2009 végére már közel olyan jó eredmények jöttek, mint a válság előtti időkben.
Két további jó hír is érkezett: az egyik, hogy a fellendülés a jelek szerint nem csak rövid ideig tartott, a másik, hogy az utóbbi néhány hónapban szerényebb, de állandó növekedés mellett sikerült a korábbi rekordokat is megdönteni.
Összességében 49 százalékkal volt nagyobb a csipgyártás forgalma júniusban, mint egy évvel korábban, így az elérte a 25 milliárd dollárt. Az amerikai forgalom 64 százalékot erősödött, az európai valamivel visszafogottabban, 42 százalékkal nőtt, Japán 36 százalékot hozott tavalyi eredményén. A legnagyobbnak számító ázsiai-csendes óceáni térség 50 százalékos erősödés után 13,5 milliárd dolláron zárt.
A második negyedév összesített bevétele 75 milliárd dollár volt, ez 7,1 százalékkal több az első negyedév eredményeinél, az első félév teljes forgalma elérte a 144,6 milliárd dollárt. Ez másfélszerese a tavalyi 96 milliárd dollárnak.