Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Ukrajnában bekeményítettek a kalózmásolók ellen

2010.08.13. 15:59
A szerzői jogok megsértése miatt indítottak büntetőeljárást az ukrán hatóságok egy Luhanszk megyei lakos ellen, aki dalok, filmek, számítógépes programok és játékok ezreinek kalózmásolatait kínálta letöltésre.

Szergej Csubar ezredes, a Luhanszk megyei rendőrség gazdasági bűnözés elleni részlegének helyettes vezetője a sajtónak elmondta, hogy az eljárás alá vont internetes kalóz haszonszerzés céljából több weboldalt készített, és a látogatók a rapidshare, depositfile, letitbit és más hasonló fájlcserélő szerverekről tudtak szoftvereket, filmeket és zenéket letölteni. A rendszert a lakásáról működtette – írta a korrespondent.net internetes ukrán hírportál.

A gyanúsított honlapjain háromezer zenei album és film, és legalább ennyi szoftver volt elérhető. Ezenkívül a látogatók több mint kétezer mozi- és pornófilmet nézhettek meg a net.ua doménen.

Csubar azt is elmondta, hogy Ukrajnában első ízben indult büntetőeljárás szerzői jogok hasonló módon történt megsértése miatt. Megjegyezte, hogy a kollégái hatalmas munkát végeztek, hogy megfelelően dokumentálhassák az internetes bűncselekményt.

A rendőrtiszt szerint a luhanszki nyomozók felvették a kapcsolatot az illegálisan terjesztett termékek szerzői jogainak tulajdonosaival. Külföldi szakemberek számításai szerint a tavaly ősztől kalózkodó ukrán nem túl nagy, csupán 26 ezer hrivnya (kb. 700 ezer Ft) értékű kárt okozott.