Csak annyit lehet biztosan tudni, hogy Steve Ballmer Microsoft-vezér és Shantanu Narayen Adobe-vezér csütörtökön több mint egy órán át tárgyalt, de a találgatások azonnal megindultak. A New York Times feltételezése szerint a két cég összeolvadásáról is szó esett az üzletemberek között. A sztori akkora karriert futott be, hogy az Adobe részvényeinek értéke a nap végére komoly mértékben, közel 12 százalékkal nőtt a pletyka hatására.
Az említett blogbejegyzésben Nick Bilton arról számolt be, hogy értesülései szerint több témát is érintettek a vezetők, de a legfontosabbnak a két vállalat Apple elleni közös fellépésének megvitatása volt. Az itt mérlegelt lehetőségek között szerepel többek között egy olyan opció is, hogy a Microsoft felvásárolja az Adobe-t. Ezt az információt – két, névtelenül nyilatkozó résztvevőre támaszkodva – a Financial Times is megerősítette, ám az egyik informátor hozzátette: az esetleges egyesülés a jelenlegi álláspontok szerint „csak a legvégső” esetben jöhet szóba.
Az értesülést a Microsoft nem kívánta kommentálni, az Adobe közleményben annyit mondott, hogy a két vállalat vezetői rendszeresen folytatnak megbeszéléséket, és a bizalmas tárgyalásról nem kívánnak nyilatkozni.
A sajtó által felkért szakértők döntő többsége szkeptikus, semmilyen szempontból nem látják indokoltnak és előnyösnek azt, hogy a Microsoft megszerezze az Adobe-t, melynek piaci értékét jelenleg 15 milliárd dollárra becsülik.
Más lehetőségek is vannak a két cég együttműködésére, ilyen lenne például, ha a jövő héten megjelenő Windows Phone 7 operációs rendszer támogatná a Flash alapú szoftvereket. Az első verzióban nem lesz Flash, de Steve Ballmer korábban azt nyilatkozta, hogy nyitott az együttműködésre.