Ferenc
11 °C
30 °C

Óriási siker a Microsoft Kinect

2010.12.01. 16:24
Ha nem is tűnik akkora áttörésnek, mint a Wii, az emberek szeretik és veszik.

A Microsoft sajtóközleményben tudatta, hogy kivételesen sikeres az új generációs játékvezérlő, a kontrollert nem igénylő Kinect: a karácsonyi szezon indulásával megsegítve az eladási adatok imponálóak, hiszen kevesebb mint egy hónap alatt több mint 2,5 millió darabot adtak el belőle.

Microsoft Kinect
Microsoft Kinect

A cég azt várja, hogy év végéig ez a szám megduplázódik, és elérik az ötmilliót. Erre minden esélyük megvan, hiszen a kezdeti lelkesedés alig csökkent, és ha az eddigi átlagot – napi 100 ezer eladott darab – nem is tudják tartani, de az érdeklődés még mindig óriási. A Microsoft illetékes kereskedelmi szakembere szerint december végéig még folyamatos roham várható.

Habár szakértők szerint még van mit javítani az ugrálós megoldáson, a fogyasztók kedvelik, és a játékiparban a „kontroller nélküli kontroller” talán képes lesz megközelíteni a Nintendo Wii korábbi, történelminek számító sikerét.