A múlt héten viszonylag nagy érdeklődés fogadta az ausztriai székhelyű ThriXXX nevű cég bejelentését, akik egy demóval illusztrálták, hogy elkészítették a Microsoft két hónapja megjelent játékvezérlőjéhez, a Kinecthez az Xbox 360 konzolra fejlesztett 3D-s szexjátékukat.
Habár a tudósítások zöme egyetértett abban, hogy a tömegessé váló technológiai megoldás természetes módon hozta magával ezt a – várhatóan nagy jövőjű – alkalmazást, a Microsoft szinte azonnal reagált a bejelentésre, és kijelentették, hogy ilyen játékokra semmiképp sem adnak engedélyt, a cég szóvivője szerint: "Nem ez az első eset, hogy egy technológiát a gyártó szándékaival ellentétes módon használnak fel, és nem is az utolsó. A Microsoft nem fog licencengedélyt adni erre a felhasználási módra. Az Xbox egy családbarát játékokat és szórakozásokat kínáló konzol, nem engedélyezzük a felnőtt tartalmak (18+) használatát a platformon, és nem leszünk elnézőek az ilyen típusú felhasználással kapcsolatban a Kinect esetében."
Maga a játék – legalábbis ami a demóból kiderül róla – egyébként még viszonylag fapados, bár ennek oka az is lehet, hogy egyrészt nem mindent mutattak be a fejlesztők, illetve a technológia újdonsága miatt még idő kell a kifinomultabb megoldások kidolgozásához: jelenleg egy „tapijátékról” van szó. (Abban egyébként biztosak lehetünk, hogy nem kell már sokat várni arra, hogy a már meglévő technológiai elemeket – például a tapintásérzékelés – összekapcsolva, egybeépítve – esetleg más, speciális konzolokon – nagy tömegben megjelenjenek a piacon az olyan virtuálisszex-játékok, melyeket a sci-fik rég megjósoltak.)
A kizárólag felnőtteknek ajánlható videó egy-két példánya jelen pillanatban még megtekinthető a YouTube-on, de vélhetően hamarosan törölni fogják a felhasználási feltételek megsértése miatt, ahogy ezt a többi másolattal már megtették.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.