A szamármajom visszavág

Donkey Kong egy intézmény. Egy 350 kilós gorilla, ami egyidős a Nintendóval: már akkor Donkey Kongnak hívták, amikor Mariót még Jumpmannek. A vízvezeték-szerelő is a Donkey Kong című programban mutatkozott be, az volt a feladata, hogy visszaszerezze a majomtól a hercegnőt. Kong neve egyébként egy tévedésnek köszönhető: az alkotója azt hitte, hogy a Donkey angolul hülyét jelent, ezért lett Szamár Majom a figura neve.

A későbbiekben aztán önálló játékot kapott a gorilla, az 1994-es Donkey Kong Country elképesztő siker lett, egyebek közt a grafikája miatt: a kétdimenziós játék úttörő módon háromdimenziós karaktereket kapott és a legtöbb játékmagazin maximum-közeli pontokat adott neki. Volt azóta még néhány epizód, köztük olyan is, amiben a majom tényleg átlesett a harmadik dimenzióna, de a Country Returns az első, amelyik Wii-re jelent meg. Máskülönben a sorozat 16 év után ott folytatódik, ahol az előző Country véget ért, kétdimenziós platformjátékot kapunk, ami 2010-ben akár ódivatúnak is tűnhetne, pedig nem az.

Erősebb, mint valaha

A játék rendkívül szórakoztató, amiben óriási szerep jut a szép grafikának. A Donkey Kong persze nem úgy néz ki jó, mint egy új Call of Duty, de az elkészítésébe, felépítésébe legalább ugyanannyi energiát öltek. A karakterek viccesek, a környezet színes, élő, ötletes, semmivel sem kisebb a vizuális élmény, mintha egy hatmilliárd poligonból összerakott valósághű játékot néznénk. A zene a szokásos, és a majom is ugyanaz, mint aminek megismertük.

Nagy, erős, buta. A földet csapkodja és az beleremeg. Megpróbálják hipnotizálni, de annyira gyökér, hogy képtelenség eljutni az agyáig: darabokra szedi a hipnotizőrt. Szétüt mindent, amit bír, ami hasznos képesség, főleg, ha olyan akadályokkal találjuk szembe magunkat, mint ebben a játékban.

A Donkey Kong Country Returns ugyanis az egyik legnehezebb platformer, amivel valaha találkoztam. Ezek az új trendek, Mario is brutálisan kemény lett az utóbbi években, és Donkey Konggal is simán meg fog esni, hogy már az első világban is többször kell nekifutnunk ugyanannak a pályának, olyan sok a csapda, annyi eseményre kell figyelni egyszerre.

Az egész lényege a ritmusérzék, amit ha sikerül elkapnunk, nem okoz majd gondot időben rávetemedni a főellenség hátára, ugratni az elszabadult csillével, elpattanni a zuhanó inka emlékek elől. Megfelelő ritmusérzék nélkül viszont elvesztünk.

Társasjáték

A harcban egyébként nem leszünk egyedül, mert időnként besegít Diddy Kong, P. Diddy távoli rokona, aki egyébként Donkey legjobb barátja, és aki egy kis majom, úgy egyébként. A két állat szimbiózisban él egymással, ha Diddy előkerül, belekapaszkodik Donkey nyakába, és ketten együtt erősebbek, mint külön-külön: megkapjuk az óriásgorilla erejét, aki barátjának hála még vitorlázórepülésre is képes.

A játékmenet meg közben elképesztően változatos, a Nintendónál és fejlesztőinél szerintem előírás minden reggel egy kalap gomba, mert az itt látottakhoz hasonlóan elszállt ötleteket tiszta emberek képtelenek megszülni.

Drogok hatása alatt

Előfordul, hogy mindenfelé hajladozó óriásvirágokon kell ugrálnunk, hogy hordóból hordóba kell lőnünk magunkat, hogy rinocéroszhátra pattanva száguldunk át Diddy-vel a nyakunkba a pályán, hogy a földet verve egy új világ épül fel mögöttünk, hogy egyszerűen csak szét kell verni mindent, vagy hogy óvatoskodva kell túljutnunk egy akadályon.

Utóbbi egyébként nem mindig sikerül, ha sokadszor futunk neki ugyanannak a szakasznak, előfordul, hogy a gép felajánlja a pálya teljesítését helyettünk. Én ugyan nem éltem ezzel a lehetőséggel, de maximálisan megértem azokat, akik kérik a gép segítségét.

Az új epizód nagyon szórakoztató lett, érdemes mindenkinek kipróbálnia, aki szereti a 2D-s platformjátékokat, mert ez tele van ötlettel, meg izgalommal, csak a túlzott nehézség okoz néha problémát.

Ideális az ünnepek átvészelésére.