További Tech cikkek
Kezdjük rögtön az Asus új gépeivel, ők az Eee sorozatot bővítették, Eee Pad MeMo néven mutattak be egy tabletet (a CES-en már láthattuk a prototípust, de itt új részleteket tudhattunk meg a gépről). A MeMo egy hét inches tablet, 1024x600-as felbontással, Android 3.0-s lesz rajta, két kamerája lesz egy előlapi (1,2 megapixeles) és egy hátlapi 5 megapixeles. Ami fontosabb, hogy dual-core 1,2 GHz Qualcomm 8260 processzor lesz benne. A tervek szerint csak nyáron lehet majd megvásárolni, ami nagy lemaradást jelent a tavasztól kapható konkurensekkel szemben, így az Asusnak az árral kell majd versenyre kelnie, hogy jól fogyjon a termék. De a netbookoknál is tudtak szakítani az Eee szériával, így itt is megtehetik.
Az Asus még valamivel villantott a Cebiten, egy átalakítót mutattak be a tablethez, bele kell helyezni a tabletet a billentyűzetes átalakítóba és máris egy asztali pc-hez hasonlító munkaállomás jött létre.
Windows 7 lesz a Fujitsu Stylistic Q550 nevű tabletjén, a 10,1 inches (1366x768 pixeles felbontás) gép nem a legerősebbek közül való, a cég az üzleti felhasználókat célozza vele. Az Engadget írói is kipróbálták a Cebiten és nem voltak elájulva tőle, hardverileg sem hozza azt, ami elvárható lenne a mai mezőnyben. Intel Atom processzor lesz benne, a memóriája 2GB, 64GB-os SSD-t tettek bele, nagyjából 1.5 kg-om nyom. Ehhez képest azonban meglehetősen drága, 700 euróért fogják árulni.
Az Acer Iconica kétképernyős laptopjához hasonlót mutatott be az MSI – legalábbis a prototípusát. A gép még messze van attól, hogy késznek nevezzék, így egyelőre azt sem tudni, hogy mikor lesz kapható és mennyibe kerül majd. A tervek szerint Intel Atom 2530 processzort tesznek bele, 10 inches lesz mindkét kijelzője és Windows 7 fut majd rajta.
Bemutatták viszont az MSI Windpadot, ami Androidos rendszerű – egyelőre a régebbi változat fut rajta, de a jövőben majd a Honeycombot is ráteszik. A 10,1 inches tabletbe Nvidia Tegra 2-t tettek, van benne hdmi csatlakozó is. A gép 800 grammot nyom, fele annyit, mint a fent bemutatott Fujitsu tablet. 45 300 japán jenbe került majd, ami nagyjából 110 ezer forint.
A divatházak is megjelentek a piacon, mint anno a mobiltelefonoknál, számíthatunk tehát a Gucci, Armani tabletek megjelenésére. A Pierre Cardin bejelentette, hogy saját márkás tableteket ad ki. Legtöbbjük andoridos rendszerű lesz, mint a 7 inches PC7006, a 10 inches PC1018. A hét inches gépen 2.2-es Android fut majd, 1 GHz-es Samsung S5PV210 processzorral, 512 MB RAM-mal és 2-től 16 GB belső tárhellyel. A nagyobbik tableten már 1GHZ-es Nvidia Tegra 2 dual-core processzor lesz, 1 GB RAM-mal és 16 GB tárhellyel. Ezen szintén a 2.2-es Android fut majd, de később majd letölthető rá a 3.0-s is. A második gép már hasonlít az idén bemutatott jobb gépekre, de a kisebbiket valószínűleg csak azok veszik meg, akiknek fontos, hogy a Pierre Carden név szerepeljen a kütyün, hiszen nem egy erős gépről van szó.
Mint láthatjuk, a Cebiten nem erőltették meg magukat a cégek. Ami nem meglepő, hiszen a legfontosabb újdonságokat már bemutatták az előző két, ma már fontosabb kiállításon.