![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Marosvásárhelyen fejlesztene az IBM
Az IBM szándéka szerint az intézmény tevékenysége nemcsak Romániát, de a teljes kelet-európai térséget ki fogja szolgálni. Ennek érdekében Marosvásárhely vezetősége már együttműködési szerződést kötött a gyulafehérvári, kolozsvári és brassói polgármesterekkel is.
Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere a lapnak arról beszélt, hogy a várost kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően választották a kutatóközpont helyszínéül, és tekintettel voltak a környéken már létező, illetve a közeljövőben autópályával bővülő infrastruktúrára is. Az is sokat nyomott a latba, hogy a megyeszékhelyen már korábban megtervezték az úgynevezett Digitális város elnevezésű programot, amelyben többek között kutatási és orvosi informatikai technológiai park létesítése is szerepel.
A kutatóközpont kiépítésének első fázisában, két év alatt mintegy ezer munkahely létesülhet, azt követően pedig, ötéves távlatban háromezer.
Kenéz Lajos, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dékánhelyettese a lapnak elmondta, hogy az egyetem már alapításakor felkészült az interdiszciplináris jellegű kutatásokra, a szakokat is úgy indították, hogy a fizikától a számítástechnikáig, az anyagtudományig több szakterületet kiszolgáljon.
Jelenleg az IBM Research világszerte működő tíz kutatási központjában több mint 3000 dolgozót foglalkoztat.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)