Az Apple fizet a Nokiának
A várakozásoknak megfelelően peren kívüli egyezséggel zárta le szabadalmi vitáját a Nokia és az Apple. A megállapodás értelmében a finn mobiltelefongyártó – mely az utóbbi időben mélyrepülésben van, de még piacvezető – egy egyszeri kifizetés, valamint a forgalom után folyamatosan fizetendő licencdíjak fejében a kaliforniai vállalat rendelkezésére bocsátja bizonyos szabadalmait. Azt, hogy milyen összegekről és mely szabadalmakról van szó, a felek üzleti titokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra.
A két vállalat az elmúlt két évben szabadalmi perpárbajt folytatott egymással. A sort a Nokia kezdte, amikor 2009 októberében beperelte az Apple-t: akkor a finn vállalat tíz, mobilkommunikációs technológiákat leíró – többek között a GSM-re és az UMTS-re vonatkozó – szabadalom jogsértő felhasználása ellen lépett fel. Erre az Apple viszontkeresettel válaszolt, amire a Nokia egy újabb eljárás megindításával replikázott, majd ezt tavaly májusban az iPad kapcsán még egy újabbal fejelte meg.
A Nokia mindvégig azt állította, hogy az elmúlt húsz évben több mint 43 milliárd eurót fordított mobiltávközlési technológiák fejlesztésére, és több mint 10 000 szabadalommal rendelkezik ezen a területen. A finn gyártó fontos technológiáinak felhasználási jogait a legtöbb mobilgyártó megvásárolta, ám a piacra későn, csupán 2007-ben belépő Apple eddig nem volt közöttük.
Nagyon örülünk annak, hogy az Apple csatlakozott a Nokia-licencpartnerek bővülő táborához – idézi a megállapodásról szóló közlemény a Nokia vezérigazgatóját, Stephen Elopot. Az egyezség a két vállalat összes szabadalmi vitáját lezárja.