A mobilpiac közel 2%-át adja a világ GDP-jének
A teljes globális mobilpiac nagyjából 1,3 billió dollárt ér, ezzel közel 2%-át teszi ki a világ bruttó hazai össztermékének. Ebből a hatalmas összegből valószínűleg körülbelül 300 milliárd adatforgalmi-díj. Ez azt jelenti, hogy az emberek már sokkal több adatot forgalmaznak, mint korábban. Egyelőre legtöbbet az amerikaiak, annak ellenére is, hogy a legnagyobb mobilpiaci-növekedést India és Kína produkálta.
Mindenkinek van már
Az beszámoló megjegyzi, hogy a mobil alapvetően változtatja meg az emberek világgal való kapcsolatát, interakcióit, és nagyon nagy hatással van az anyagi javak és szolgáltatások vásárlásának módjára. Az előrejelzések szerint 2011 végére már több mint hatmilliárd mobilelőfizetés lesz a világon. A növekedési ütem hatalmas: az egymilliárdos szám elérése 20 évbe került, míg az ötmillárdról hatra éréshez csupán 15 hónap kellett. Összehasonlításképpen: a Földnek körülbelül hétmilliárd lakosa van.
Jelenleg az okostelefon-használók 26%-át adják az összes mobilosnak, és ebbe az adatba nem tartoznak bele az egyéb mobileszközök, például táblagépek. Amerikában már most minden második eladott telefon okostelefon, és a Sharma előrejelzése szerint az ottani piac lesz az első, ahol a hagyományos mobilok 50% alá mennek. Jelenleg 38%-os az okostelefon-ellátottság az országban.
Ki lesz a harmadik?
Az okostelefonoknál most a harmadik helyért megy a harc a rendszerek között. Az első két helyet egyértelműen elviszi az Android és az iPhone. A Nokia/Windows Phone és a Blackberry-k gyártója a RIM versenyez a harmadik helyért, ami igazából jó hír az előbbinek, viszont nagyon rossz az utóbbinak.
Amikor viszont kifejezetten a mobileszközökről beszélünk, még mindig a Nokia vezet, annak ellenére, hogy a számai jelentősen csökkentek az elmúlt években.
Ha táblagép, akkor Apple
A Sharma csoport azt is megjegyzi, hogy a táblagépek piacán az Apple a domináns szereplő, ráadásul úgy tűnik, ez mostanában nem is fog változni. A jelentés szerint talán a készülő Windows 8-as táblagépeknek van esélye ezen változtatni.