Fogyóban a Groupon pénze
Az egyik leggyorsabban növekvő vállalatnak kiáltották ki még egy éve a Groupon közösségi vásárlós oldalt, most azonban komoly problémái lehetnek a pénzzel – vészesen alacsony a tartaléka.
Ez nem azt jelenti, hogy a csőd szélén állnak, hiszen jelentős forgalmat tudhat magáénak, de valószínűleg pénzt kell felhajtania, ha késik a tőzsdére menetel. Az előző negyedévben a Grouponnak még volt készpénztartaléka, de túl nagy volt a vesztesége. Több mint százmillió dollárra nőtt a nettó vesztesége, miközben a bevétele 878 millió dollár volt. Az ok, túl nagy a cég működési költsége.
Egyelőre tehát még nagyon jól megy a Grouponnak, de ha a gazdasági válság elmélyül, akkor komoly bajba kerülhet a cég. Június 25-én 225 milliója volt készpénzben a cégnek. A cég azonban akkor is tud készpénzt növelni, amikor éppen pénzt veszít, mert nagyon sok kereskedőnek csak 60 nap elteltével adja tovább azt az összeget, amit a vásárlók hagynak nála.
Mivel a cég még mindig lendületesen fejlődik, egyre több az ajánlat, egyre több a vásárló, egyre több a befolyó pénz – a régi kuponokat pedig bizonyos idő elteltével kell csak kifizetni, így egyelőre úgy tűnik, mintha lenne pénze a cégnek. De mi történik akkor, ha lelassul ez a növekedés? Szép lassan elfogynak a tartalékai – állítják szakemberek.