Steve Jobs és az Apple

Steve Jobs 2011. augusztus 25-én lemondott az Apple vezérigazgatói posztjáról, mint elnök folytatja a munkát. Jobs nemcsak vezetője, alapítója is volt a vállalatnak, amit 1976-ban hozott létre Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen. Első számítógépük a 666 dolláros Apple I-es volt, majd egy komoly anyagi injekció után piacra dobták az Apple II-t, ami az első elterjedt, megfizethető személyi számítógép volt. Jobs hagyományosan kevés, de strapabíró emberből álló csapatával tovább dolgozott az olyan rendszereken, mint a grafikus felhasználói felületet bemutató Lisa, vagy az azt a nagyközönség számára is elérhetővé tevő Macintosh 128.

Jobs híres volt munkamódszereiről: nem ritkán 12-16-18, de időnként 24 órásnál is hosszabbra nyúló munkára kényszerítette beosztottjait, akiket gyakran kikészített maximalizmusával. Ami a vásárlóknak a jó termékekben megmutatkozó elégedettséget, az a dolgozóknak az óriási nyomást jelentette, ráadásul Jobs az igazgatótanácsra sem hallgatott, így napról-napra erősebbé vált belső ellenzéke. Végül az a Pepsitől átcsábított John Sculley rúgta ki, akit éppen ő hozott az Apple-höz, és akinek tulajdonosként egyszerre volt főnöke és beosztottja is.

Jobs távozása után az Apple hibát-hibára halmozott, az 1985-től 1997-ig tartó időszakban Sculley majd utódai számos rossz döntést hoztak: megengedték a klónok gyártását, hogy az Apple rendszere az egyre olcsóbb IBM PC-vel versenyképes legyen, ez azonban csak a profitot vitte el, komoly növekedés nem járt vele. Piacra dobtak számos újszerű, de nem kellően kidolgozott, éppen ezért sikertelen terméket is, például a Pippin nevű játékgépet, a Newtonnak hívott pda-t, sőt, még egy digitális fényképezőgépet is, ezekkel azonban a csőd szélére került a vállalat.

Az Apple legjobb döntése az volt, hogy 1996-ban felvásárolta a NeXT-et, azt az informatikai céget, amit Jobs a kirúgása után hozott létre. A beruházással Jobs visszakerült a vállalat élére, és házon belülre került a NeXT operációs rendszere is, ami a későbbi Macintoshok OS-e lett, Mac OS X néven (ennek mutatták be a legújabb verzióját idén nyáron, a Liont).

A vezető, miután visszatért, gyors átalakításba kezdett: leállított számos sikertelen projektet, kirúgott egy rakás embert, felvett néhányat azok közül, akik szerinte alkalmasak voltak arra, hogy megerősítsék az Apple-t, majd elvonult dolgozni. Ugyanazokkal a munkamódszerekkel, mint az első években, aminek két eredménye lett: az alkalmazottak egyre jobban kikészültek, a vállalat meg elkezdett kimászni a gödörből.

Először piacra kerület olyan gépek, mint az iMac és az iBook, amiknek hála hosszú kihagyás után először tűnt divatos gyártónak az Apple. Aztán 2001-ben piacra került a Mac OS X, amivel új korszak kezdődött, hiszen az öreg, fejleszthetetlen operációs rendszert egy divatos, egyre jobban használható OS váltotta fel. Ugyanebben az évben mutatták be az iPodot, amivel megszületett a modern Apple, ami a számítógépek mellett divatos és prémiumárú szórakoztatóelektronikai termékeket is gyárt. A folyamatos, egyenletes fejlődést a 2007-ben bemutatott iPhone törte meg, ami túlzás nélkül megújította az okosmobil kategóriáját, és ma már a Windows Phone-t leszámítva mindegyik rendszer az Apple mobiljának OS-éből merített ihletet: innentől kezdve meredeken javultak a mutatók. A történet megismétlődött 2010-ben az iPaddel, ami az évek óta létező, de döglött tabletpiacot rázta fel úgy, hogy mára ez az egyik legjövedelmezőbb és legdivatosabb szegmens az informatikában.

Jobs alatt az Apple a pc-korszak hajnalán a csúcsra került, majd nélküle kis híján elbukott. Aztán újra erősödésnek indult, és a szórakoztatóelektronikai piac egyik legerősebb brandje lett, egyben a világ második legértékesebb vállalata az Exxon után. A következő években még kifutnak azok a fejlesztések, amiket Jobs irányítása alatt kezdtek el, de jelenleg óriási kérdés, hogy négy-öt év múlva, amikorra már új ötletek kellenek, képes lesz-e tartani a vállalat a megszokott dinamikát, vagy az új, kevésbé karizmatikus vezetőkkel kifogy belőle a lendület.