Klaudia
0 °C
12 °C

Ilyen lesz a Windows 8 Intézője

2011.08.30. 15:34

A Windows fejlesztőinek hivatalos, a Windows 8-nak szentelt blogjában tegnap Alex Simons programigazgató tekintélyes hosszúságú, sok képpel illusztrált bejegyzésben mutatta be azt, hogy milyen újítások lesznek az operációs rendszer következő verziójában az átlagfelhasználók által talán leggyakrabban használt belső programban, az Intézőben.

A hosszas történeti felvezetőben Simons kifejti, hogy épp ez az alapszolgáltatást biztosító szoftver volt az, amelyik a legkevesebbet változott a Windows különféle kiadásaiban, és kijelenti, hogy ideje volt a fájlműveleteket biztosító Intézőt mind felhasználói felületét, mind képességeit illetően megújítani (főként azért, mint az igazgató megjegyzi, hogy a felhasználóknak ne kelljen alternatív megoldásokat választaniuk, szolgálja ki minden igényüket a Windows Explorer – ez természetesen lehetetlen, a „power userek” ezerféle elvárását képtelenség minden szempontból kielégíteni, de a legtöbb felhasználóét viszont igen).

A nagy átalakítási projekt egy nagyon alapos, anonim módon történő piackutatással, a fogyasztói szokások felmérésével kezdődött, ez bevett már a Microsoft-termékek esetében, és többek között azt nézték meg, hogy az évtizedek során számtalan funkcióval gazdagodott Intézőben melyek azok a beépített vagy add-onként használható lehetőségek, amelyeket a felhasználók valóban tömegesen vesznek igénybe. A teszt eredményei meglehetősen érdekesek lettek: az Intéző több mint 200 utasítását tartalmaz, ám a tíz leggyakrabban igénybe vett parancs adja a felhasználás 81,8 százalékát, a napi szinten legtöbbet alkalmazott hét fájlkezelési parancs pedig a 72,2 százalékát. A másik jellemző vonás, hogy a parancsok 54,5 százalékát a felhasználók az egér jobb gombjával előhívható helyi menüből alkalmazták, 32,2 százalékát a gyorsbillentyűkkel adták ki, és csak 10,9 százaléka érkezett a Vistában és a Windows 7-ben a parancssorból.

home

A fejlesztés tehát nyilvánvalóan abba az irányba indult el, hogy az általában, legtöbbet használt parancsok minél gyorsabban elérhetőek legyenek az Intéző felületén. A koncepció kidolgozása során megkérdezték a felhasználókat is, hogy milyen kívánságaik lennének, és ezek közül igen sokan kérték, hogy bizonyos, az XP-ben még szereplő, de a későbbiekben kiejtett lehetőségek újra jelenjenek meg, például: a „Vissza gomb”, a cut-copy-paste újra a fő felhasználói felületen szerepeljen, illetve több gyorsbillentyűre is jelentős az igény. Így alakult ki a koncepció három alappillére: az Explorer hagyományaihoz visszatérve optimalizálni a fájlkezelési gyakorlatot, a lehető leghatékonyabb parancskezelési módot kialakítani, emellett bizonyos mértékig vissza kell térni a gyökerekhez, néhány, az XP-ben még meglévő lehetőséget vissza kell állítani.

A fentiek miatt a fejlesztők úgy vélték, hogy a legjobb lesz, ha a más termékekben már bevezetett ribbont, a meglehetősen rugalmasan kezelhető szalagmenüt alkalmazzák az Intézőben is. Külön érdekesség, hogy Simons kijelenti, a kockák, tehát ő maga is, nyilvánvalóan szkeptikusan fogadják majd a szalagmenüt, de az átlagfelhasználóknak nyújtott előnyei annyira nyilvánvalóak, hogy ez a keveseket érintő ellenállás nem befolyásolhatja a fejlesztést.

Az új szalagon négy fő fül lesz: Home, Share, View, Manage, ezekbe válogatják össze a leggyakrabban használt utasításokat, az előzetes felmérések adatainak függvényében.

Az átalakítások része az is, hogy a minél nagyobb hasznos képernyőfelület biztosítása érdekében flexibilis, elmozgatható paneleket alkalmaznak, optimalizálták a helykihasználást. Emellett, a kéréseknek eleget téve, több billentyűparancs lesz elérhető.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!