További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
A dél-koreai Samsung és a Microsoft közösen rakják össze az első olyan tabletet, amelyen az amerikai szoftvergyártó új operációs rendszere fut. A Korea Economic Daily napilap szerint a Windows 8-as táblagépet a Kaliforniában szeptember 13 kezdődő BUILD fejlesztői konferencián mutatják be.
Mindkét cégnek nagyon fontos lenne egy ilyen táblagép. A Samsung ezzel csökkenteni tudja az Androidtól való függőségét, és hatalmas piac nyílik meg előtte, hiszen világszerte körülbelül egymilliárd ember használja a Windowst. A Microsoftnak pedig azért fontos az új eszköz, mert a Windows 8-on múlik a cég jövője. A BUILD konferencián megjelenő független szoftverfejlesztőknek azt kell bebizonyítaniuk, hogy a Microsoftnak a tabletek világában is van helye, és nem érdemes őt elhagyni az Apple vagy a Google kedvéért.
A Microsoft későn kapcsolt, most már nemcsak felzárkóznia kell a riválisaihoz, hanem rögtön meg is kell előznie őket. A Microsoft befektetői legalábbis nagyon azt szeretnék, hogy a cég az innovációs képességeit demonstrálja, ne azt, hogy képes utánozni másokat. Ezt pedig gyorsan kell megtennie, mert az Apple már 29 millió iPadet eladott, és a Google Android rendszerrel is több tucatnyi táblagép kapható.
Leleplezték magukat?
A Samsung és a Microsoft kapcsolata nem új, a berlini IFA-n is látható volt egy táblagép, amelyen - talán azért, mert a Microsoft magának tartogatta a nagy bejelentést - még Windows 7 futott. Az is lehet, hogy a Samsungnak csupán nem volt más választása, hiszen a piac nemet mond a Linuxra, az Apple pedig soha nem adná oda másnak a Mac OS X-et, és ezért muszáj volt Windows 7-et telepíteni, ha asztali operációs rendszert akart használni - márpedig a Core i5-ös processzorhoz ez kell. Az viszont fölöttébb gyanús, hogy a Samsung csak prototípusként rakta ki a gépet a standjára, nem árazta be, és fenntartotta a változtatás lehetőségét.
Nekem azonban úgy tűnt, hogy a hardver nagyon is készen áll, és a Samsung csak a Microsoftra vár. A 11,6 hüvelykes kijelző több ujjal vezérelhető, mint az iPadé, és a felület csúszós és a tapintása kellemes. Sok érintőkijelzős asztali gépen (például a Dell Inspiron One 2320-n) letapad az ember ujja, nehezen kivitelezhető a csippentő mozdulattal történő zoomolás.
A tablet nem olyan vékony, mint az iPad 2, viszont nem is mobilokba szánt chipek dolgoznak benne, hanem egy Intel Core i5 processzor. Próbáltam leterhelni, megnyitottam a YouTube-ot, még egy HD filmet a merevlemezről, és hat másik programot, de a gépnek ez meg sem kottyant. Nem is túl vastag, vékonyabb, mint az IFA-n bemutatott új ultrahordozható laptopok. Egy augusztusi felmérés egyébként azt mutatta ki, hogy az emberek több mint 70 százaléka otthon használja videónézésre a táblagépét, és a párna nem sír, hogy nagyon nyomják. Az viszont előnyös lehet, hogy a gépen rendes windowsos programok futtathatók.
A vásári hangzavarban nem lehetett észlelni, hogy mennyire zajos a gép, és az ölemet sem tudtam vele felfűteni, mert a pulthoz volt rögzítve. Első benyomásra elég jó hordozható gépnek tűnt, ami beválna tabletként, jó a mérete, és az akkuja állítólag 7 óra alatt merül le.
Windows 8-ra vágyik
Egyedül az interfész volt pocsék, a Windows 7 egérrel és billentyűzettel kezelhető kényelmesen, nem érintőkijelzővel. A Samsung ugyan készített egy extra főmenüt, ami rendbe teszi a felszínt, és kényelmesen használhatóvá tesz néhány programot, de ettől még a Windows 7 nem lesz jobb.
A fenti videó, ami még júniusban készült, tökéletes bizonyíték arra, hogy az érintőkijelzőn Windows 8-ra van szükség. Ujjainkat nem kínozhatjuk a Windows 7 kis felületű legördülő menüivel, muszáj lecserélni az egész interfészt. Egyébként a napokban a mobil chipeket gyártó Nvidia is jelezte, hogy jövő héten bemutatja négymagos Kal-El processzorát, tehát az is lehet, hogy több tablet is bemutatkozik. A hírek alapján úgy tűnik, az új rendszere hamarabb itt lesz, mint azt gondolnánk. Elvégre a Microsoft is azt mondta, szeretne meglepetést okozni.