Ember, isten, gép

Ritkán szokott videojáték olyan ellenszélben indulni a keményvonalas rajongók meghódítására, mint a Deus Ex Human Revolution, talán a mozikban a Mátrix harmadik része volt hasonló helyzetben. A 2000-ben megjelent első Deus Exet több rendben minden idők legjobb pécés játékának választották, a 2003-as folytatást viszont utálták a rajongók, és a konzolos verziók kedvéért lebutított rókabőrnek tartották. A harmadik rész ezek után még kapott egy tök új fejlesztőcsapatot, nulla megjelent játékkal a háta mögött, és egy szinte kizárólag konzolokkal foglalkozó japán kiadót. Innen szép nyerni.

Bigyó felügyelő újratöltve

A Deus Ex egyszerre próbál hitech lövöldözős akciójáték lenni, plusz Splinter Cell-szerű taktikázós-lopakodós játék, plusz a karakterfejlesztésre fókuszáló szerepjáték, plusz egy szövevényes sztorit elmesélő, beszélgetésekre alapozó kalandjáték, és néha még ügyességi-logikai minijáték-gyűjtemény is. A lényeg a szabad választás lehetősége, vagy legalább annak illúziója. Ha akarom, Rambóként játszom végig a Human Revolutiont, ha akarom nindzsaként, vagy valahol a kettő között. És a trükk működik, a játék olyan ügyesen terelget a választási lehetőségek között, hogy miután párat kipróbál az ember, elhiszi, hogy végtelen van belőlük.

A szabadon választott Rambo/nindzsa, vagyis a főszereplőnk egyébként Adam Jensen névre hallgat, és a biztonsági szolgálat vezetője egy biotechnológiai óriáscégnél. 2027-ben járunk, így ez emberfeletti képességeket adó kiberbeültetéseket és fegyverfejlesztéseket jelent, valamint szupertitkos katonai projekteket és a fair playt hírből sem ismerő konkurenciát. Ezt a játék második percében rögtön kihangsúlyozza a céget érő támadás, aminek keretében az ötödik perc körül a támadó kommandó terminátorszerűre felturbózott vezetője félholtra veri, majd fejbelövi hősünket.

Főcím, indulhat a kaland, mert persze nem haltunk meg, új testben ébredünk, mint a Robotzsaru (vagy ha illúzióromboló akarok lenni: mint Bigyó felügyelő). Mivel a szerződésünk értelmében a testünk és a lelkünk is a vállalatot illeti meg, utólagos engedelmünkkel a műtőasztalon a világ összes kiberbeültetését is megkaptuk, és mi lettünk a Sarif Industries legmodernebb fegyvere. Aki az élete megmentéséért cserébe lesz szíves elvégezni mostantól a cég helyett a legmocskosabb melókat, kinyomozni, ki volt a támadó, és bosszút állni.

Összeesküvés-elmélet és -gyakorlat

A játék valójában lövöldözésben és lopakodásban sem a legjobb, még úgy sem, hogy a kiberbeültetéseink fejlesztésével szabadon specializálhatjuk magunkat bármelyik irányba (illetve ott van még a hekkelés, ami mindkét stílust kiegészíti, és ügyességi-logikai minijátékokban van megvalósítva). Jobb egérgombbal fedezékbe bújunk, ballal lövünk, ennyi, az ellenfelek sem okosabbak, mint a hasonló játékokban, a technika adta lehetőségeink (rombolható környezet, fizika, ilyesmik) sem szélesebbek, sőt. A játék arra is ügyel, hogy egyik véglet felé se menjünk el nagyon a játékstílusunkkal, a permanens rambózáshoz kevés a lőszer, a folyamatos nindzsázáshoz meg nincs elég fedezék.

Amiben a Human Revolution nagyot villant, az a sztori és a hangulat. Az óriáscégek közti titkos háború közepébe csöppenünk, ahol bármelyik szereplőről kiderülhet, hogy egy hekkerek által távvezérelt báb, vagy egy mesterséges intelligencia hologram-álcája, a beültetések ellen küzdő ökoterorristákról meg hogy egy konkurens biotech cég áll mögöttük, azok mögött a jakuzák, azok mögött egy titkos kormányhivatal, azok mögött meg az illuminátusok. Az összeesküvés-elméletek olyan mélyen átszövik a Deus Ex világát, hogy az ember azon se lepődne meg, ha egy pályán egy emberjogvédő Echelon-tanú toppanna elé diadalittas vigyorral, hogy na ugye ő megmondta.

Annyira ügyesen kavarják a történetet, hogy a titkok kibogozása és a világ felfedezése mellett maga az akció kicsit nyűgnek hat: már megint halomra kell lőni húsz ellenséget, hogy megtudjuk, merre megy tovább a sztori, és válaszokat kapjunk (meg persze egy rakás újabb kérdést), ha film lenne, simán áttekernénk ezeket a részeket. És persze, ha film lenne, azt kívánnánk, bár játék videojáték lenne inkább. A történetet egyébként érthető okokból nem alakíthatjuk annyira kedvünk szerint, mint a játékstílusunkat, van ugyan négyféle befejezés, de ezek között az utolsó pillanatban hozott egy szál döntésünkkel választhatunk. Mire eddig eljutunk, nettó játékidőben bele fog menni vagy 20 óránk, ha minden apró mellékszálat fel akarunk göngyölíteni, és minden titkot felfedezni, akár 40-50 is, ami az egy estés Call of Dutyk mellett szinte végtelennek hat.

A botoxozott zombik esete Da Vincivel

A játék látványvilága is pont annyira felemás, mint a játékmenet. A stílus, a dizájn nagyon rendben van, minden aranyszínű és fekete, lépten-nyomon reneszánsz utalásokkal, építészetben, belső terekben, még a ruhákban is. Maguk a kibernetikus testrészek és beültetések is inkább emlékeztetnek Da Vinci rajzaira, mint hitech cuccokra. Bántó a kontraszt a szereplők animációival, főleg a beszélgetéseknél: botoxozott fejű műanyagfigurák tátognak élettelenül az egyébként vérprofi szinkronhangokra.

Ha már a kiábrándító dolgoknál tartunk: a pálya végi bossharc sablonjától nem sikerült megszabadulnia a játéknak, és ezek egyszerre lettek idegesítőek és unalmasak. Frusztráló, míg az ember kiismeri a legyőzendő főellenség gyenge pontját, és a viselkedésének sémáját, és unalmas, amikor ezeket kihasználva leküzdi őt. Vagy azt, hogy kicsit visszatérjünk a játék fő gondolati síkjára, hogy akkor most meddig ember, honnantól gép, és mi van a kettő között.

Maga a tény, hogy egy játéknak ilyen gondolati síkja van, merőben szokatlan, és olyan élmény szembesülni vele, mint amikor a gagyin edződött egyszeri scifirajongó beül a Szárnyas fejvadászra, a cím alapján azt várva, hogy mekkora hentelés lesz. És kimondottan nyugtalanító közben ráébredni arra, hogy a játék detroiti zavargásai mennyire hasonlítanak egy G8-csúcstalálkozó körüli megmozdulásokra, vagy hogy a felvonultatott technológia közvetlen elődei már a hétköznapjaink részei (a reklámkampány részeként forgatott rövid dokumentumfilm is erre a témára megy rá, roppant hatásosan).

Éppen emiatt lehet hogy technikailag néhol csak simán jó, vagy erős közepes a Human Revolution, de játszani vele olyan élmény, amit ritkán kap meg az ember videojátéktól. 2011-ben eddig a Portal 2 és az új Deus Ex miatt érte meg gémernek lenni.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!