További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
A Facebook csütörtökön az f8 konferencián bejelentette, hogy sok internetes szolgáltató automatizáltan tudja majd küldeni a lájkokat a közösségi portálra. Ha megnézünk egy filmet a Netflixen, vagy meghallgatunk egy dalt egy zenei portálon, akkor ez a tevékenységünk azonnal megjelenik a Facebook felületén. Abban az esetben, persze, ha az adott cég már beépítette a portáljába az automatizált adatküldés funkciót.
Egyrészt jó fej a Facebook, mert megkönnyítette a dolgunkat. Hiszen már a lájk gombot sem kell megnyomni. A regisztrációnál összekötünk két szolgáltatást, és onnantól az online életünk minden részletéről tudósíthatunk. Ugyanakkor a portál minden eddiginél több adatot akar begyűjteni rólunk. Az ember néha meghallgat szar számokat, elolvas rossz cikkeket, amelyeket még véletlenül sem ajánlana másnak.
Embertenger
A Facebook elsősorban a fejlesztőknek tartja meg az f8 konferenciát, de az ott elhangzottak sokkal több embert érintenek. Körülbelül 800 milliót, hiszen legalább ennyien használják világszerte a közösségi oldalt. Már volt olyan nap, amikor ötszázmillióan léptek be a portálra, és a mobilos júzerek száma is szépen gyarapodik: havonta 350 millióan érik el a Facebookot mobilról.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója elmondta, hogy a szolgáltatás legfontosabb elemét, a profiloldalt teljesen átdolgozták, és ezentúl Timeline lesz a neve. Magyarul talán jobban hangzik a napló, elvégre Zuckerberg azt mondta, hogy ez mutatja be életünk történetét. A profilon látható lesz minden közeli esemény, de az években felgyülemlett tartalomból a Facebook véletlenszerűen válogatja ki a legfontosabbakat. Amit a Facebook nem tart izgalmasnak, az csupán rejtve lesz, nem kitörölve.
Nyílt titok
Az Open Graph lesz az az eszköz, amellyel a lájk gomb nélkül is lehet majd tartalmat megosztani, és a fejlesztőknek csak egy-két sornyi programkódot kell majd beépíteniük a weboldalukba. Először a zenék, filmek és könyvek piacán vezetik be a rendszert, később más alkalmazások is használhatják.
Azt látjuk majd, hogy egy barátunk valamilyen dalt hallgat, és a linkre kattintva mi is meghallgathatjuk. Cserébe a mi barátaink is ezt a dalt látják majd a naplóban, gyorsan elterjednek majd az új slágerek. Bizonyos információk továbbra is a jól megszokott helyen, a hírfolyamban lesznek láthatók. Ilyenek például a barátaink által szerkesztett dallisták, amelyeken a mi kedvenc előadóink is megtalálhatók.
Ugyanez a módszer működik filmek esetén is, azokat is meg lehet majd nézni a Facebookon, ha előfizetői vagyunk a szolgálatásnal. Magyarán a portál egyfajta szórakoztató központ is lesz. Sajnos Zuckerberg az előadásában főleg olyan cégek említett, amelyek Magyarországon nem nyújtanak szolgáltatást, így kérdéses, hogy hazánkban mi értelme van az Open Graph-nak. A szolgáltatónak akkor éri meg, hogy kiadja a Facebooknak az ügyfelek a listáját, ha az automatizált élménymegosztás segítségével több előfizetőt tud szerezni.
A híroldalak olyan alkalmazásokat is kaphatnak, amelyek egy dobozban jelenítik meg a látogató ismerősei által korábban megnézett cikkeket. Tehát nem kell végigtúrni a Facebookot, hogy milyen érdekes cikkeket olvastak el a barátaink, hanem betöltjük a CNN főoldalát, és ott lesz egy doboz a lájkolt hírek listájával.
A Facebook módszere valóban kényelmes, de inkább a közösségi portál hirdetőinek és a tartalomszolgáltató partnereknek az. Hiszen nem kell lájkolásra ösztönözniük a látogatókat, az adatok maguktól áramlanak majd. Ha elterjed az Open Graph, akkor biztosan népszerűbb lesz a böngészők inkognitó módja. Amikor inkognitóban böngészünk, akkor nem látszik, hogy be vagyunk jelentkezve a Facebookra, és nem szivárognak ki a lájkjaink. És lesz még mit elmesélni a barátainknak, amikor élőben találkozunk velük.