![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Dagadnak az interkontinentális kábelek
A brit székhelyű, kereskedelmi technológiákkal foglalkozó BSO Network Solutions a napokban jelentette be, hogy jelentős mértékű fejlesztést végeztek a Londont és Hongkongot összekötő szárazföldi hálózaton, így a két végpont közötti késleltetési időt sikerült 176 milliszekundumra leszorítaniuk, ezáltal sokat javulhat a tőzsdék közötti átvitel sebessége.
A Transit Mongolia nevű összeköttetés minőségének javítása egyrészt annak köszönhető, hogy fejlesztéseket valósítottak meg a BSO Ancotel POP-ján Frankfurtban, illetve a Mega-I POP-on Hongkongban, ennek következtében 12 hónap alatt több mint 20 milliszekundumos javulást értek el. Másrészt újratervezték a hálózatot is, mivel a főként Oroszországon és Kínán átfutó kábelek kihasználtsága nem volt eléggé hatékony. Ennek két oka, hogy nagy leterheltséget jelentenek az érintett országok belső projektjei, és hogy egy részükhöz biztonsági vagy politikai okokból nem férhetnek hozzá a nyugati cégek.
Európa és Ázsia profitál
A hatékonyság növelése érdekében a nyugat-európai struktúrát is átalakították, ugyanakkor eddig kihasználatlan, nagyobb sebességet biztosító ázsiai lehetőségeket is aktiváltak. Az új, különösen gyors útvonal megnyitása után nem zárták le a régi kapcsolatokat, azokat meghagyták tartaléknak. A megnövekedett sebességből elsősorban az Európa és Ázsia közti kereskedelmi kapcsolatban érintett cégek és jogászok profitálhatnak, de a média számára is fontos a gyorsaság és a stabilitás.
Hasonló, szintén a kereskedelemre koncentráló fejlesztés indult meg az Atlanti-óceánon is, ahol 300 millió dolláros várható költséggel elkezdődtek egy új, nagy sebességű kábel, a Hibernian Express lefektetésének előkészítő munkálatai. A 6000 ezer kilométeres, a legmodernebb technológiával készülő, Londont és New Yorkot összekötő kábelen a tervezett késleltetés 60 milliszekundum lesz. A kivitelező, a Hibernia Atlantic bejelentette, hogy kezdetben egy 40 Gb/s-ot biztosító technológiát használnak, ez azonban 100 Gb/s-ra lesz bővíthető.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)