Zeneáruházzá alakul a Google Plus
A Google Music egy olyan felhőalapú zenetár-szolgáltatás, amely lehetőséget ad a felhasználóknak arra, hogy digitális zenei gyűjteményüket – jelenleg legfeljebb 20 ezer dalt, azt viszont ingyen – feltöltsék a vállalat szervereire, majd azokat az arra alkalmas számítógépeken streamként hallgathassák.
A béta verzió most is elérhető, de a mostani tudósítás viszont inkább egy iTunes-féle valódi zeneboltról szól, ahol online felületen vásárolhatók a zeneszámok. Ez némileg meglepő, ugyanis májusban még azt nyilatkozták a Google vezetői, hogy bár szerettek volna egy zeneraktárat, a kiadókkal nem tudtak megállapodni. A WSJ információi szerint viszont az átfazonírozott Google Music már inkább a kereskedésre koncentrál, kihasználva a Google+ lehetőségeit.
A közösségi oldal tagjai ismerőseiknek ajánlhatnának majd zenéket. Az így kapott dalokat az ismerős egy alkalommal ingyenesen meghallgathatná, majd a szolgáltatás felajánlaná az mp3 formátumban történő vásárlást, valószínűleg a ma általános 99 centes (alig több mint 200 forintos) áron. A szolgáltatás akár már a héten vagy a jövő héten is elindulhat, ez még azoktól a tárgyalásoktól függ, amelyek a szerzői jogok kapcsán most is folynak a nagy kiadókkal. A forrás szerint az amerikai piac 87 százalékát lefedő négy legnagyobb kiadó közül az EMI Grouppal és a Universal Music Grouppal előrehaladottak a tárgyalások, emellett két, a független kiadókat képviselő csoport is támogatja a kezdeményezést.
A másik két nagy, a Sony Music Entertainment és a Warner viszont komoly kifogásokat emelt a modellel szemben, velük valószínűleg nem tudnak a következő két hétben megállapodni. A Sony például az olyan meglévő Google-vállalkozások szerzői jogi védelmével elégedetlen, mint a YouTube. A Warner azért húzódozik, mivel szerintük az iTuneshoz képest töredéknyi jövedelemhez jutnának csak ebben a konstrukcióban. Az indulás attól függ, hogy a Google vállalja-e a kockázatot, és esetleg csupán két kiadó támogatásával is elindítja az ajánlásokra épített üzletet.
A Google Musicra bevezetni kívánt modell nem egyedülálló: például a Spotify és a RIM is nemrég kezdett bele a közösségi oldalakon zajló kampányába, de azt még nem tudni, hogy az egymásnak ajánlgatott zenékre építve lehet-e sikeres üzletet felépíteni.