Nőt neveztek ki az IBM élére
Visszavonul az IBM vezérigazgatói posztjáról a nyáron hatvanadik évét betöltött, a céget 2002 óta vezető Samuel Palmisano. Utódja az előzetes várakozásoknak megfelelően az eddigi marketingigazgató Ginni Rometty (valójában Virginia, de Bill Gateshez hasonlóan ő is a keresztneve becézett formáját használja) lesz. Ő lesz az első női vezető a századik születésnapját nemrég ünnepelt cég történetében.
Rometty harminc éve dolgozik az IBM-nél, rendszermérnökként kezdte, aztán 1991-ben került az üzleti szolgáltatásokkal foglalkozó csoporthoz. 2002-ben ő felügyelte a PriceWaterHouseCoopers Consulting 3,5 milliárdos felvásárlását, innen pedig már egyenes út vezetett az a cég marketingért és stratégiai tervezésért felelős igazgatóhelyettesi pozíciójáig. Az ő nyomására kezdett az IBM a cloud computing irányába terjeszkedni, legutóbb pedig a Jeopardy amerikai tévés műveltségi vetélkedőben az emberi bajnokot legyőző Watson projektjét vezette.
Az új IBM-vezér hét éve állandó szereplője a Fortune magazin összeállításának, ami az üzleti világ legnagyobb hatalmú nőiről szól. Az idei kiadásban a hetedik helyre sorolták, a kinevezésével valószínűleg eljut a dobogóig, ahol a Pepsi vezérigazgatója, Indra Nooyi, és a Kraft Foods élelmiszeripai óriást vezető Irene Rosenfeld áll évek óta. Rometty lesz a 17. női vezérigazgató a legnagyobb forgalmú amerikai cégeket tartalmazó Fortune 500-as listán. A technológiai cégek közül rajta kívül csak egy női cégvezér van, éppen az IBM nagy riválisának számító HP-nél, az idén szeptemberben kinevezett Meg Whitman.
A tőzsde óvatosan reagált Rometty kinevezésére, az IBM részvényeinek árfolyama 0,6 százalékot esett. Az árfolyam egyébként 2008 óta a duplájára nőtt. Az IBM-nél hagyomány, hogy hatvanéves korában lemond a vezérigazgató, így az 54 éves Rometty legjobb esetben 2017-ig vezeti majd a céget.