Nincs időm már a hősködésre

Jon Van Caneghem amerikai játékipari guru a nyolcvanas évek közepén teremtette meg a Might and Magic fantáziavilágát, és a franchise egyik történelmi jelentőségű része a rajongók körében csak HOMM néven ismert Heroes of Might and Magic. Ebben a stratégiai játékban hős lovagokkal és varázslókkal fedezhetjük fel a virtuális birodalmakat, miközben egy bajba került királyi családról szóló, könnyen felejthető történet bontakozik ki előttünk.

A HOMM tömören összefoglalva olyan, mint egy nagyon bonyolult táblás társasjáték: a seregeinket vezető hősökkel minden körben adott számú lépést tehetünk meg a térképen, és időnként csatáznunk kell az ellenséges hősökkel meg a kincseket őrző szörnyekkel. A világot több tucat különféle lény – gótmetálrajongókat vonzó sötét nekromanták, pokolfajzatok, kastélylakók és szellemek – népesítik be. Ezekhez a gyökerekhez nyúlt a októberben megjelent hatodik rész is.

Barangolásunk során minél több nyersanyagot, bányát és épületet meg kell szerezni, hogy hőseinknek elég katonát tudjunk gyártani. A gyűjtögetési rendszer az új részben egyszerűbb lett, a szokásos hét helyett csak négyféle nyersanyag áll a rendelkezésünkre: arany, fa, érc és kristály (korábban kén, higany és drágakő is volt).

A stratégia egyik alapja a gyűjtögetés, a másik a szerepjátékos vonal. Hősünket csaták során szerzett képességpontokkal és a varázstárgyakkal fejleszthetjük tovább. Bizonyos képességek az alapanyagok termelését fokozzák, mások a csatákban segítenek. Ezek megfelelő összeválogatásával határozhatjuk meg, hogy egy adott hősnek milyen szerepe legyen a birodalom életében. A HOMM 6-ban megjelent egy „vér és könny" nevű új morálrendszer is, de ebben nincs semmi különleges, néha választanunk kell egy új képességet – sokszor láthattunk már ilyesmit stratégiai játékban.

A játék javarésze egyszerű logisztika. Erősebb hőseinkkel az ellenfél közelében kell maradni, nehogy elfoglalják nehezen megszerzett állásainkat. Új lényeket a kastélyokban és erődökben toborozhatunk, amik általában messze vannak a harcmezőtől, ezért a gyengébb hősökkel folyamatosan szállítani kell a harcosoknak az utánpótlást. Mivel a játék körökre osztott, és a hősökkel viszonylag kevés lépést tehetünk, jól össze kell hangolni a mozgásukat.

A két hős közötti összecsapás kevésbé izgalmas, nyugodtan a számítógépre bízhatjuk a támadás levezetését, hogy gyorsabban túljussunk rajta. Nem láttam olyan csatát, amiben a hősöm extra képességei sorsdöntők lettek volna. Mindig az volt a meghatározó, hogy elegendő katonám van-e. Nagyon kiszámítható a rendszer: ha az ellenfélre vitt egérmutató azt mutatja, hogy veszélyes a támadás, akkor elég nagy az esély arra, hogy a hős megtámad minket és veszítünk. Viszont ha nincs komoly veszély, akkor a gép úgyis elkerül minket, és támadásunk esetén borítékolható a seregünk győzelme.

A körökre osztott szerepjátékoknál erénynek számít a hosszú játékidő, de az amatőröknek (vagy akik hozzám hasonlóan kihagyták a HOMM jó pár részét) nagyon türelmesnek kell lenniük. „Az igazi hősök sosem hallnak meg" – írja a Might & Magic Heroes VI dobozán a kiadó, ami nemcsak nyelvtanilag hibás, de a tartalma sem igaz. A hosszú a játékidő ugyanis túlerővel párosul, és a legkönnyebb pályákon is simán otthagyhatjuk a fogunkat.

Időmilliomos HOMM-rajongóknak biztosan bejött a sorozat újabb része, de azok az újoncok, akik nem tudnak 8-10 órát a gyakorlásra szánni, hogy utána már élvezni tudják a maradék több száz órányi játékidőt, azok jobban teszik, ha bele sem vágnak.

Én is az utóbbi csoportba tartozom: a Heroes of Might & Magic 3 volt az utolsó a sorozatban, amivel játszottam. Az érettségim utáni évben jelent meg, amikor még volt időm varázslókkal meg griffekkel hősködni.